Autósport: Gyulay Zsolt nem lesz újra MNASZ-elnök

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.20. 17:04
Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósportszövetség (MNASZ) januárban lemondott elnöke a felkérések ellenére nem tér vissza a szervezet élére, de szerinte közös gondolkodással és cselekvéssel megvalósítható az a terv, amely jót tenne a hazai autósportnak.

A sportvezető – aki a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatói tisztségét változatlanul betölti – csütörtökön azt mondta az MTI-nek, bár az elmúlt hetekben több, számára megtisztelő „kezdeményezés" volt arra nézve, hogy folytassa elnöki munkáját az MNASZ élén, mindegyikre nemet mondott.

„A kialakult helyzetben egész emberre van szükség az elnöki székben, más feladataim és kevés időm miatt nem fogadhattam el ezt a jelölést" – jelentette ki Gyulay Zsolt, aki szerint az MNASZ és a hazai autósport rendkívül eredményes három évet tudhat maga mögött, a szervezet pedig jelenleg az egyik legstabilabb szakszövetség Magyarországon.

„A közös gondolkodás és cselekvés az, ami hiányzik, ám most erre is van esély, az alulról kezdeményezett és az azóta végiggyűrűző szakmai egyeztetések hatására kialakult egy koncepció, amely Benyó Miklós vezetésével megvalósítható lehet" – mondta Gyulay, hangsúlyozván: ha a közös gondolkodás már szombaton elkezdődik, az mindenképpen jót tesz a magyar autósportnak.

A sportvezető kiemelte, a Hungaroring Sport Zrt. és az MNASZ között a jövőben változatlanul jó lesz a viszony.

Az MNASZ rendkívüli közgyűlésére pénteken kerül sor. Januárban Gyulay Zsolttal együtt a teljes elnökség lemondott, egyedül Móczár Péter általános alelnök maradt a posztján.

Ha az időjárási feltételek megfelelőek lesznek, akkor márciusban újraaszfaltozzák a célegyenest a Hungaroringen. Gyulay emlékeztetett arra, hogy tavaly év végén téliesítették és kármentesítették az aszfaltcsíkot, a nagyobb repedéseket felmérték és kijavították annak érdekében, hogy tovább ne romoljon a burkolat állapota.

„Már akkor láttuk, hogy a teljes célegyenes felújítása nem tűr további halasztást, ezért még a pályahasznosítási szezon előtt szükséges lesz ezt megtennünk" – mondta Gyulay Zsolt.

Az elnök-vezérigazgató hozzátette, mostani terveik szerint az ősszel elindulhat a teljes pálya újraaszfaltozása és a rázókövek cseréje is.

A mogyoródi Formula–1-es pályára május elején a túraautó-világbajnokság (WTCC), június elején pedig a német túraautó-bajnokság (DTM) mezőnye látogat el. A Formula–1-es Magyar Nagydíjra július végén kerül sor, szeptember közepén pedig még a Renault-világsorozat (WSR) egyik versenyhétvégéjét is lebonyolítják a Hungaroringen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik