Air Race: Budapest is helyet kapott a 2015-ös naptárban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.26. 12:29
Hét ország nyolc városában, köztük Budapesten versenyeznek majd a világ legjobb műrepülő-pilótái a Red Bull Air Race elnevezésű sorozatban jövőre. A szervezők szerdán a japán Csibában mutatták be hivatalosan a 2015-ös versenynaptárt.

A sorozat az Egyesült Arab Emírségekben indul február közepén, Magyarországra pedig július elején látogat el a mezőny, amelynek tagja Besenyei Péter korábbi világbajnok is, aki 2003-ban nyerte meg az
Air Race összetett pontversenyét.
Air Race összetett pontversenyét.

A 2005-ben útjára indított világbajnokság – amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek – idén három év szünet után folytatódott. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a felfújható kapuk pedig – amelyek mentén a versenyzők a pályát teljesítik – 20 helyett immár 25 méter magasak.

Budapest legutóbb 2009-ben volt házigazdája a Red Bull Air Race-nek.

A magyar kormány támogatja a rendezést 2015 és 2017 között. A Magyar Közlönyben augusztus 15-én megjelent határozatában a kormány jelezte, hogy felkérte az illetékes minisztert, gondoskodjon arról, hogy a sorozat jogtulajdonosa és a Hungaroring Sport Zrt. között a szükséges szerződéseket megkössék, illetve azt is kérte a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági minisztertől, hogy a rendezéshez szükséges anyagi fedezetet, legfeljebb évi hatmillió eurót (1.9 milliárd forintot) biztosítsa.

A Red Bull Air Race 2015-ös versenynaptára:
február 13–14., Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi
május 16–17., Japán, Csiba
május 30–31., Oroszország, Szocsi
július 4–5., Magyarország, Budapest
augusztus 15–16., Nagy-Britannia, Ascot
szeptember 5–6., Ausztria, Spielberg
szeptember 26–27., Egyesült Államok, Fort Worth
október 17–18., Egyesült Államok, Las Vegas

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik