Africa Race: Szalay-Schlesser 3-3! Peches Kovácsék

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 20:48
null
Szalayék a második helyen zárták a szakaszt (Fotó: dakar.hu)
Az első mauritániai szakasz. Az Africa Race mezőnye megérkezett az igazi sivatagba, az első szakasz azonban még gyors, köves pályán zajlott. Szalay Balázs begyűjtött egy újabb második helyet, Kovács Miklós viszont rengeteget bosszankodott.

 

Mauritánia a világ legszegényebb országai közé tartozik. Ez abból is látszik, hogy amikor átérünk a határon, az út mentén kiégett, szétrabolt autóroncsok, a falvak pedig láthatóan sokkal, de sokkal lepusztultabbak, mint néhány tucat kilométerrel arrébb.

Megjegyzendő, a határátkelés is eléggé kalandos: egy aknamentesített övezeten zajlik – csak éppen jelzőtáblák nélkül. Úgyhogy az ember fia ott bóklászik a senki földjén, s ha szerencséje van, megtalálja a mauritániai határállomást, ha nincs, akkor nem. Vagy legalábbis hosszabb ideig tart.

Az Africa Race első szakasza már itt zajlik – igaz még nem a rettegett dűnék között, hanem sík, füves, igaz homokos terepen.

Ez pedig fekszik a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek. Ezt onnan lehet tudni, hogy az Opel-páros már a szakasz ötvenedik kilométernél utolérte és megelőzte a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlessert, úgyhogy kettejük különversenye hat szakasz után 3–3-ra áll (a verseny előtt fogadtak, hogy melyikük „veri el" többször a másikat).

Szalayék másodikként indultak és elsőként értek célba – legalábbis fizikailag. Mert utóbb kiderült, hogy a jóval hátrébb rajtoló francia Jean Antoine Sabatier gyorsabb volt nála, így a magyar páros begyűjtött egy újabb második helyet. Hatból immár az ötödiket.

„Fura hang jött a motorból az elején, szerintem az volt a baj, hogy nem tudtunk megfelelő oktánszámú benzint tankolni – mondta Szalay. – A szakasz amúgy nagyon gyors volt: most is legalább százhúsz kilométer per órás átlagsebességgel mentünk. Schlessert ötven kilométernél értük utol, egy visszafordítónál megelőztük, onnantól mi mentünk az élen. A célban Jean-Louis odajött, és gratulált, hogy milyen szépen repül az autónk, mert rengeteget voltunk a levegőben" – mondta Szalay Balázs, aki az összetettben továbbra is hatodik.

A kamionos mezőnyben a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a szakaszon negyedikként ért célba, az összetettben azonban továbbra is harmadik.

Pedig hétfőn nem volt valami szerencsés napja, sőt...

Az még hagyján, hogy a szakaszon kivették a levegőszűrőt (ez a legjobb családban is megesik), de a kamion végsebessége 120-ról kilencvenre csökkent (az ellenfelek 150-nel hasítanak...), és ami a legaggasztóbb, hogy nem tudják, miért. Persze, dolgoznak a probléma megoldásán.

„Idegőrlő volt ez a nap, a végére teljesen elszívta az összes energiámat – vallotta be Kovács. – Ezen a pályán kilencvennel jönni olyan volt, mintha sétakocsiztam volna, épp csak rá nem gyújtottam egy cigarettára. De esküszöm, még arra is lett volna időm. Ha a hatéves fiam vezette volna a kamiont, a fiúkkal lejátszhattunk volna egy parti ultit, és ugyanez lenne az időnk..."

Na jó, nyilván ez némi túlzás, de a hiba valóban bosszantó, főleg hogy nehéz, dűnés napok jönnek. A kamionosok mezőnyében egyébként ezen a napon az összetettben vezető Tomas Tomecek volt a leggyorsabb.

AFRICA RACE
6. szakasz, Dakhla–Chami (össztáv: 611.42 km, ebből szelektív szakasz. 174.19 km). Autósok:
1. Jean Antoine Sabatier, Denis Rozand (francia, Buggy) 1:22:14, 2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 2:34 perc hátrány, 3. Szazonov, Sakimov (orosz, Hummer) 4:12 p h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 1:33:53, 2. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 7:24 p h., 3. Essers, Lauwers, Boerboom (belga, MAN) 13:53 p h p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 26:18 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Buggy) 18:27:48, 2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 49:20 p h., 3. Sabatier, Rozand (francia, Buggy) 52:19 p h., ...6. Szalay, Bunkoczi 2:00:22 ó h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 21:37:35, 2. Jacinto, Marques, Cochinho 21:20 p h., 3. Kovács, Czeglédi, Ács 1:11:08 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik