Africa Race: szereltek egész nap, de jött az újabb büntetés

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2015.01.09. 20:02
Egész éjjel szerelt az Africa Race-en szereplő magyar kamionos csapat, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László mégsem tudta teljesíteni a pénteki szakaszt.

A csapat egész éjjel azért dolgozott, hogy rendbe hozza a Scania hátsó futóművét, ám ez a jelek szerint nem volt elég...

Amint arról beszámoltunk, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió még csütörtökön ütötte meg egy sziklán a sárga monstrum hátulját, ami miatt nem tudta teljesíteni a szakaszt, de bízott benne, pénteken folytathatja a versenyzést.

Nem így történt. A magyar csapat elrajtolt ugyan a szakaszon, ám néhány kilométer megtétele után úgy döntött, kiáll, mert el akarta kerülni, hogy bent ragadjon a sivatagban (Noel Essers kamionja már jó néhány napja vesztegel a mauritániai dűnék között...).

„Jó lett volna továbbmenni, de nem akartunk kockáztatni. Már közel vagyunk a célhoz, a váltócsere, valamint a csütörtöki, félbeszakított menet után pedig úgyis annyi a büntetésünk, hogy plusz tíz órának már nem volt jelentősége. Most már csak szeretnénk eljuttatni a magyar zászlót Dakarba, ennyi a célunk" – mondta Kovács Miklós, aki a korábbi Africa Race-eken a dobogó összes fokát megjárta, de most a büntetések miatt ez nagyon távolinak tűnik.

AFRICA RACE
10. szakasz Akzsuzst–Tueila (szelektív szakasz: 342.07 km) Motorosok:
1. Robert Theuretzbacher (osztrák, KTM) 3:51:31, 2. Ullevalseter (norvég, KTM) 3:58 p h., 3. Waldschmidt (namíbiai, KTM) 11:37 p h. Autósok: 1. Jean Antoine Sabatier, Jean-Luc Rojat (francia, Buggy One) 3:59:02, 2. Sagirov, Moroz (kazah, Toyota Hilux) 26:27 p h., 3. Porcheron, Rivet (francia, Buggy) 51:48 p h. Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 4:03:21, 2. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin (orosz, Kamaz) 1:33 p h., 3. Jacinto, Teixeira, Cochinho (portugál, MAN) 30:45 p h.
Az összetettben. Motorosok:
1. Pal Anders Ullevalseter 39:04:12, 2. Theuretzbacher 2:28:10 ó. h., 3. Waldschmidt 4:12:37 ó h. Autósok: 1. Jean Antoine Sabatier, Jean-Luc Rojat 37:23:12, 2. Sagirov, Moroz 4:09:16 ó h., 3. Szazonov, Szakimov (kazah, Hummer) 4:48:58 ó h. Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev 38:18:23, 2. Sz. Kuprianov, A. Kuprianov, Tanyin 1:23:10 ó h., 3. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 2:51:47 ó h., ...5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 47:39:41 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik