Adam Malysz a dűnék közt repül tovább

Adam Malysz Porsche Cayenne-nel száguldott a Hungarian Baján, s azzal készül a Dakarra is

– Mit keres egy síugró a terepraliban?
– Volt síugró – javít ki mosolyogva Malysz, miközben gyönyörködik Porsche Cayenne-jében, amellyel technikai hiba miatt a magyar viadal feladására kényszerült. – Meg kell mondanom, világéletemben az volt az álmom, hogy autóversenyző legyek. Csakhogy hatéves koromban elkezdtem a síugrást, és attól kezdve nem volt időm mással foglalkozni.

– Egyszer lenéztem egy ilyen sáncról, és elképzelni sem tudtam a pillanatot, amikor valaki elhatározza, hogy először leugrik onnan. Árulja el, hogyan lesz valakiből síugró?
– Hegyek között születtem, ahol a síelés éppen annyira természetes volt, mint másnak a biciklizés. Apám a helyi sportegyesületnél dolgozott, csakúgy, mint a nagybátyám. Őszintén szólva nem emlékszem pontosan, hogyan kezdődött, csupán arra, hogy teljesen természetes volt. Leugrottam, és kész.

– Hogyan döntötte el, hogy befejezi a síugrást?
– Két évig gondolkodtam rajta, mielőtt márciusban bejelentettem. De így legalább volt időm alaposan felkészülni rá.

– Az új álom a tereprali?
– Az. Pontosabban a Dakar-rali. Szeretnék ott lenni, szeretnék versenyezni, szeretnék célba érni. Nem kérdés, hogy ez a sportág legnagyobb és legjobb viadala – ezért is fontos számomra, hogy részt vegyek rajta. S nemcsak most, januárban, hanem ahányszor csak lehetőségem lesz rá.

– Van közös az autósportban és a síelésben?
– Hát persze! Az adrenalin. Érdekes, most ugyanazt jelenti számomra az autósport, amit néhány évvel ezelőtt a sí. Sőt, tudja mit? A tereprali több adrenalint szabadít fel. A síugrásban profi voltam, a végén már rutinná vált az ugrás, egyre csökkent az izgalom. Az autósport azonban más és igazán izgalmas kihívás számomra.

– Van már sivatagi tapasztalata?
– Természetesen, a Dakarnak hülyeség lenne anélkül nekivágni. Dubaiban voltunk tesztelni, a jövő hónapban Marokkóba megyünk, majd megint Dubaiba.

– Milyen volt a dűnék között?
– Nehéz elmagyarázni az érzést annak, aki még sohasem járt a sivatagban. Amikor először megpillantottam a végeláthatatlan homoktengert magam előtt, úgy gondoltam, lehetetlen, hogy ezeken a dűnéken valaha átjussak. Aztán elkezdtem tanulni, szép lassan haladtam előre, lépésről lépésre. Ebben a módszerben hiszek.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN.