A katari sportlövőkirály mostantól Dakar-király is

Vágólapra másolva!
2011.01.15. 21:20
null
Nasszer al-Attijah első Dakar-győzelmét ünnepelte (Fotó: Action Images)
Címkék
Nasszer al-Attijah felugrott az autó tetejére és az ujjaival V-t mutatott. Victory, vagyis győzelem. Az első Dakar-siker pályafutása során, s nyugodt szívvel mondhatjuk: megdolgozott érte. Ő is, és navigátora, Timo Gottschalk is, no meg az egész Volkswagen-alakulat, amely így tökéletes a dél-amerikai Dakarok tekintetében: Giniel de Villiers és Carlos Sainz után most al-Attijah pezsgőzhet a győzelmi dobogón.

Nasszer al-Attijah amúgy polihisztor.

A katari versenyző négy olimpián indult sportlövészetben (Athénban negyedik lett skeetben, korábban pedig kétszer megnyerte az Ázsia-játékokat), ralivilágbajnoki címet szerzett a PWRC-kategóriában (ismertebb nevén: N-csoportban), szombaton pedig feliratkozott a Dakar-győztesek listájára. Eddig csak tanították az életrajzát a katari iskolákban – ezek után azon sem lepődnénk meg, ha hamarosan szobrot emelnének neki.

Egy szó, mint száz: Nasszer al-Attijah nagyon megérdemelte ezt a Dakar-győzelmet. Az elmúlt két évben is nagyon közel állt már hozzá, az idén pedig tényleg ő volt az, akinek minden összejött. Vele kegyes volt a sivatag – igaz, ha valaki, a katari biztosan tudja, tisztelni kell a homoktengert. S ő tiszteli is. Ennek az eredménye a mostani győzelem – no meg a gyorsaságé, a csapatmunkáé, a szívósságé, a kitartásé, a fegyelmezettségé.

„Megcsináltuk! Az utolsó szakasz rajtjától kezdve folyamatosan az járt a fejemben, mikor érünk már a végére, de az a pillanat is eljött. Nehéz szavakba önteni, mi minden fut át ilyenkor az ember agyán, de jó érzés nyerni, nagyon boldog vagyok... Megmutattuk, hogy a mi csapatunk a legerősebb a világon, és az én pályafutásomnak is ez a legnagyobb pillanata. Úgy gondolom, mostantól az emberek már tényleg tudják majd, hol is van Katar" – mondta al-Attijah, aki több legendát is megelőzött ezen a viadalon, elég csak a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainzot, vagy éppen a kilencszeres Dakar-győztes Stéphane Peterhanselt említeni.

A motorosoknál a tavalyi győztes Cyril Despres a rajt előtt felvázolta: egészen más lelkiállapotban áll oda az ember az utolsó szakaszhoz ha vezet, mint ha második. Előbbi esetben alig várja, hogy vége legyen (erre jól emlékszik egy évvel ezelőttről), utóbbiban viszont nyújtaná, ameddig lehet. Ám minden véget ér egyszer, ez a verseny is – méghozzá Marc Coma sikerével.

„Az volt az egyelten módja a győzelemnek, hogy folyamatosan koncentrálni kellett, mert amikor az egyik nehéz nap véget ért, jött a másik, egy még nehezebb szakasszal. Mindannyian tudjuk, hogy a Dakar pokoli kemény verseny, de az idén különösen nehéz volt. A mostani siker a rengeteg munka, a sok évnyi áldozat megkoronázása. Azt hiszem, eljött az ideje, hogy aludjak egy jót" – mondta Coma, aki mostantól ugyanúgy háromszoros Dakar-győztes, mint „kedves ellensége", Cyril Despres.

A nap nagy vesztese a chilei Chalecó López-Contardo volt, aki technikai problémák miatt lecsúszott a harmadik helyről, amely így a nagyon meglepett, de nagyon boldog Helder Rodrigues ölébe hullt.

Ami a magyar vonatkozást illeti: a romániai színekben versenyző Gyenes Emanuel a szenzációs 17. helyen végzett az összetettben, míg a szerbiai Saghmeister Gábor a 61. pozícióban teljesítette a pokoli kemény verseny majd' tízezer kilométeres távját. 

A kamionosoknál a Kamaz szupersztárja, Vlagyimir Csagin hetedik Dakar-győzelmét aratta (az utolsó néhány napban már nem volt kérdéses a fölénye, úgy is fogalmazhatunk, akkor ment nagyon jól, amikor kellett), s a hét cím rekordnak számít – a Cár eddig holtversenyben állt a legendás Karel Lopraisszal, immár egyeduralkodó. 

 

DAKAR-RALI 
Córdoba–Buenos Aires (összekötő szakasz: 645 km, szelektív szakasz: 181 km)
Autósok
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Volkswagen Race Touareg) 1:16:08
2. Al-Attijah, Gottschalk (katari, német, Volkswagen Race Touareg) 38 másodperc hátrány
3. Holovczyc, Fortin (lengyel, belga, BMW X3) 1:25 p h
Motorosok
1. Frans Verhoeven (holland, BMW) 1:25:07
2. Rodrigues (portugál, Yamaha) 5 mp h.
3. De Azevedo (brazil, KTM) 19 mp h.
Kamionosok
1. Kabirov, Beljajev, Mokejev (orosz, Kamaz) 1:33:25
2. Csagin, Szavosztyin, Sajszultanov 1:15 p h.
3. Echter, Ruf, Klein (német, MAN) 2:02 p h.
Az összetettben
 Autósok
1. Nasszer al-Attijah, Timo Gottschalk 45:16:16
2. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen Race Touareg) 49:41 p h.
3. Sainz, Cruz 1:20:38 ó h.
Motorosok
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 51:25:00
2. Despres (francia, KTM) 15:04 p h.
3. Rodrigues 1:40:20 ó h.
Kamionosok
1. Vlagyimir Csagin, Szergej Szavosztyin, Ildar Sajszultanov 48:28:54
2. Kabirov, Beljajev, Mokejev 30:04 p h.
3. I. Margyejev, Demjanyenko, A. Margyejev (orosz, Kamaz) 5:44:56 h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik