A „kapuzárási pánik” után Ogier nyomába sem értek Mexikóban

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 21:19
null
A Fordok sem értek Ogier nyomába Mexikóban (fotó: Reuters)
Sébastien Ogier nyerte meg a Mexikó Ralit, a rali-vb harmadik állomását. A Volkswagen francia pilótája idei második sikerét aratta, így az összetettben is kényelmes előnyre tett szert. A dobogó második fokára Mikko Hirvonen, a harmadikra Thierry Neuville állhatott fel.

 

 

A 2013-as szezon első murvás versenyén mindenki arra számított, hogy megmutatkoznak az igazi erőviszonyok, ráadásul Sébastien Loeb sem állt rajthoz Mexikóban. A Svédországban diadalmaskodó Sébastien Ogier – aki a selejtezőben csak ötödik lett – félperces előnnyel zárta az első napot (vetélytársai közül többen technikai gondokkal küszködtek), majd jött a drámaira sikeredő folytatás.

A második napon Östberg kuplung- és generátorproblémával is bajlódott, míg Neuville-t egy szikla hátráltatta, így Hirvonen kicsit meg tudott lépni vetélytársaitól, majd egy defekt keresztülhúzta a finn számításait. Az élen egyre csak nőtt Ogier előnye, akinek nem mindennapi problémával kellett megküzdenie: az Otates 2 szakasznál valaki bezárta előtte kaput, így meg kellett állnia és kinyitnia a kaput, amivel sok ideje elment, ám utólag ezt jóváírták neki.

A záró napot több mint háromperces előnnyel várhatta Ogier, így az gyakorlatilag már csak formalitás volt. A francia még a Power Stage-et is megnyerte zárásként, amivel begyűjtötte a maximális bónuszpontokat is, a 23-ból 15 etapot megnyerve fölényes sikert aratott Mexikóban, így 44 pontos előnnyel utazhat az egy hónap múlva megrendezendő Portugál Ralira.

„Nagyon boldog vagyok, nagyszerűen kezdtük ezt a szezont – nyilatkozta Sébastien Ogier. – Minden győzelmet a helyén kell kezelnünk. A reggeli szenzorprobléma kicsit ránk ijesztett, de nem volt nagy ügy és végül minden tökéletesen zárult. Szép előnyt szedtünk össze összetettben, de még nagyon sok van hátra."

Hirvonen végül megszerezte a második helyet az árokba hajtó Neuville előtt, a belga versenyzőnek ez volt pályafutása első dobogós helyezése a WRC-ben.

 

RALI-VILÁGBAJNOKSÁG
MEXIKÓ RALI, VÉGEREDMÉNY

1. Sébastien Ogier (francai, Volkswagen) 4:30.27 óra
2. Mikko Hirvonen (finn, Citroën) +3.28
3. Thierry Neuville (belga, M-Sport Ford) +4.23
4. Dani Sordo (spanyol, Citroën) +6.06
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA

1. Sébastien Ogier 74 pont
2. Sébastien Loeb 43 pont
3. Mikko Hirvonen 30 pont
4. Dani Sordo 27 pont
5. Mads Östberg 26 pont
6. Thierry Neuville 25 pont

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik