Megyék Csatája: itt vannak az első LoL-selejtezők továbbjutói

D. Á.D. Á.
2020.10.09. 07:00
Hivatalosan is elkezdődött a Megyék Csatája Országos E-sport-verseny League of Legends tornája, ugyanis az elmúlt hétvégén rendezték meg az első kvalifikációs köröket. Mindegyik megyében hatalmas harc zajlott az egyetlen továbbjutást érő helyezésért, azonban „csak” húsz csapat örülhetett a végén.





Még két selejtező hátra van, ezekre folyamatosan lehet nevezni amegyekcsataja.huoldalon. Mindenképp érdemes részt venni a versenyen, mivel nincs nevezési díj, valamint a megyék legjobbjai már a következő körben várhatják ellenfelüket, így jelentősen egyszerűbb lehet a továbbjutás a harmadik és negyedik selejtezőkből.

● II. selejtező 1. kör: 2020. Október 10. – 14:00. Nevezési területek: Budapest, Pest, Komárom-Esztergom, Heves, Nógrád, Csongrád, Baranya, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun
● II. selejtező 2. kör: 2020. Október 11. – 14:00. Nevezési területek: Hajdú-Bihar, Szabolcs
Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Győr-Moson-Sopron,
Fejér, Vas, Zala, Veszprém

Első selejtező továbbjutói az MCS megyei LoL versenyén
● Bács-Kiskun megye:Csak kinyögted
● Baranya megye:MeMeLoRdS
● Békés megye:Békéscsabai Esport Egyesület
● Borsod-Abaúj-Zemplén megye:Kólafogottak
● Budapest:Honvéd öregfiúk
● Csongrád-Csanád megye:Tóbiás izmos felsőteste
● Fejér megye:Defend Our Nexus II
● Győr-Moson-Sopron megye:SZESE E-sport
● Hajdú-Bihar megye:OutPlayThemAll
● Heves megye:Hívők
● Jász-Nagykun-Szolnok megye:Afrodiziákum
● Komárom-Esztergom megye:Szpálája Múnlája
● Nógrád megye:Nógrádi Esport Reménység Team
● Pest megye:Tudja a bánat
● Somogy megye:Hollow Force
● Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:Unluko
● Tolna megye:KSD
● Vas megye:Illés Akadémia Spirit
● Veszprém megye:Involve Me
● Zala megye:Counter Doge Géjming

Ha már továbbjutottatok, akkor nincs más dolgotok, mint várni a megyei döntős ellenfeletekre. Ha nem neveztetek, vagy nem sikerült megnyerni a selejtezőt, akkor irány nevezni a második kvalifikációra, ami egyben az utolsó lesz az MCS LoL első szakaszában. Ne dobjátok el ezt az esélyt, irány amegyekcsataja.hu!

Legfrissebb hírek

Az eddigi legszorosabb Final Four! Emlékezetes offline döntővel zárult a HUNBASKET NBA2K 2026-os szezonja

Hirdetés
2026.07.20. 11:02

Mégsem Rijádban rendezik az első e-sport olimpiát

Egyéb egyéni
2025.10.30. 13:41

E-sport: Magyarországon rendezik a világ legnagyobb Counter-Strike-versenyét

E-Sport
2025.05.14. 11:51

Kiss Norbert profi szimulátorosként – is – folytatja

Egyéb egyéni
2025.04.02. 10:34

Először rendeztek e-sport-versenyt nők számára Magyarországon

E-Sport
2024.09.20. 16:25

Szaúd-Arábia és az E-sport a 142. NOB ülésszak keddi nyertese

Párizs 2024
2024.07.24. 09:02

NOB: e-sport olimpia Szaúd-Arábiában 2025 és 2037 között – hivatalos

Párizs 2024
2024.07.23. 21:00

Szaúd-Arábiában lehet jövőre az első e-sport olimpia

Egyéb egyéni
2024.07.13. 11:06