Rekordsebesség várható a tököli drift Eb-n

Vágólapra másolva!
2014.08.15. 15:34
A King of Europe nemzetközi sorozat a bélkő hegyi felfutás után, most hétvégén a tököli reptéren tartja következő fordulóját, ahol a szervezők 150 km/órás tempót ígérnek kizárólag kilinccsel előre.

 

A múlt hétvégén megtartott hegyi versenyen bemutatkozott pilóták elképesztő látványban részesítették a közönséget. Ritkán látható versenyautók érkeztek szerte a világból, köztük 1000 lóerős fenevadra is akadhatott a közönség, de a Szaúd-Arábiából érkezett Mustang RTR-ek is okoztak bőven libabőrt.

Az Európa-bajnokság mezőnye, kiegészülve néhány külföldi és magyar pilótával hétvégén a tököli Drift Arénába látogat, így a rajongók nagy örömére újra felbőgnek a motorok és hatalmas páros csatákban izgulhatunk a magyar sikerekért. Ráadásul nem akármilyen verseny vár a kilátogató nézőkre, hiszen a szakmai stáb brutális tempót ígér, mely Magyarországon egész biztosan rekordként vonul be a történelembe.

Szükség lesz a közönség buzdítására, hiszen a hegyi versenyen megtapasztalhattuk, hogy komoly mezőny verbuválódott össze. Természetesen a hazai pilótáknak is van okuk a visszavágásra és szerencsére a magyar különítmény is sokkal erősebb lesz, mint múlt héten.

 

Az Eb jelenlegi éllovasa Kerényi Ádám mindenképpen bizonyítani szeretne hazai közönség előtt, ráadásul a magyar csapat tovább bővült két korábbi országos bajnokkal Grózinger Zsolt és György Szilveszter személyében. Mindketten óriási rutinnal rendelkeznek ahhoz, hogy a külföldi pilóták orra alá kellő mennyiségű füstöt okádjanak elképesztő versenyautójukkal.

Márton Zoltán „LakyBoy" is fogadkozik, hogy nagy tempónál már nem igen van trükközési lehetősége a külföldieknek és a V8-as pickuppal bárkibe belerongyol, ha indokolatlanul húzogatják előtte a kéziféket. Az országos bajnokságban első helyen álló Szántó Nikolettnek is jobban fog feküdni a gyors nyomvonal és reményeink szerint Smidéliusz Bálintnak is megjavul a kompresszor E30-as agyonszélesített verdája. Sorolhatnánk tovább melyik magyar versenyző miért is favoritunk igazán, a lényeg azonban most annyi, hogy a versenyzők számára a legfontosabb, hogy minél nagyobb közönség biztassa őket a tököli drift Eb-futamon!

És persze ne felejtsük azt sem, hogy a Drifted Országos Bajnokság SemiPro és Street kategóriájában versenyző pilóták is összemérik tudásukat. A félprofik a „nagyokhoz" hasonlóan páros csatákkal döntik el a továbbjutások sorsát az Eb helyszínén, míg a kezdő ám annál ígéretes tehetségekkel teletűzdelt versenyzők a reptéri kifutón külön pályán harcolnak majd egymással.

Most hétvégén tehát 100% drift, több mint 60 brutális versenyautó és nemzetközi mezőny!

Részletes programterv a rendezvény Facebook-oldalán található.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik