Nagy Katalin megsérült, oda az UB

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2019.05.06. 15:38
A korábbi győztes, amerikai színekben versenyző Nagy Katalin csonthártyagyulladás miatt mégsem indul a május 10–12-én rendezendő Ultrabalatonon.

Nagyon várták, nagyon várta, mégsem jön össze – Nagy Katalin lehetett volna a XIII. NN Ultrabalaton egyik sztárja, ám az évek óta az Egyesült Államokban készülő és amerikai színekben 2013-ban a tókerülő versenyt megnyerő futó mégsem indulhat az idei eseményen.

„Csonthártyagyulladás alakult ki a sípcsontomban – fogalmazott Nagy, aki tavaly bütyökműtéten esett át, ám abból már teljesen felépült. – Kicsit túlterheltem magamat, ám a gyulladás nem a futásból ered, hanem sok volt a kiegészítő edzés. Sajnos a legrosszabbkor jött a sérülés. Persze sosem jön jókor a baj, de ez tényleg egészen rosszul érint, mert nagyon szerettem volna indulni az Ultrabalatonon.”

Nagy Katalin elmondta, októberig nem szerepel újabb versenyen, már csak ezért is szeretett volna mindenképpen rajthoz állni az Ultrabalatonon. Ebben az évben eleve nem akart sok viadalon részt venni, viszont a terveit így is jelentősen átírta a csonthártyagyulladás, mert a három tervezett eseményből kettőt már így is le kellett mondania.

„Most már sokkal jobb a lábam, napi húsz perceket tudok futni – folytatta Nagy Katalin. – Lehet, hogy többre is képes lennék, de nem szeretném megerőltetni magamat, mert ilyenkor nagyon könnyen vissza lehet sérülni. Mivel két és fél hónapig nem futottam, most szinte mindent elölről kell kezdenem. Lépésről lépésre haladok.”

Az egri születésű Nagy Katalin évek óta a tengerentúlon él, tagja az Egyesült Államok 24 órás csapatának. 2015-ben a torinói világbajnokságon egyéniben és csapatban is győzött, 2013-ban megnyerte az Ultrabalatont, továbbá kétszer is győzött a 246 km-es Spartathlonon.

Honlapunk kiemelten foglalkozik az Ultrabalatonnal, az eseményről minden információt megtalál ITT.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik