Sokan nem csak közlekedési eszközként vagy szabadidős hobbiként tekintenek a kerékpárra: a rendszeres tekerést az egyik leghatékonyabb eszközként ajánlják a súlyfelesleggel küzdőknek a felesleges kilók eltüntetésére. Nem is alaptalanul.
Kezdésként érdemes megemlíteni, hogy kevés olyan sport van, amely annyira kímélné az ízületeket, mint a biciklizés, amíg ugyanis a másik „klasszikus” fogyasztó sportnál, a futásnál a láb folyamatosan a talajhoz ütődik, a bringázásnál a testsúly alá van támasztva a nyergen, a pedálon, valamint a kormányon. Az elhelyezkedéstől függ, hogy hova oszlik el a nagyobb súly, de akár túlsúlyos az illető, akár nem, a boka- és térdízületeket kíméli (nem véletlen, hogy amikor a sportolók a lábuk valamelyik részén – térd, boka, lábszár, comb – sérülnek meg, a biciklizés szinte minden esetben szerepel a rehabilitációs programban, a gyógytornát követően). Emellett a tekerés a fölösleges kilók számától függetlenül sokkal szabályozhatóbb, mint például a futás, ahol könnyebben megugrik a pulzusszám – márpedig ennek hatalmas szerepe van a fogyásban.
A testsúly csökkentéséhez ugyanis elsősorban a zsírrétegből kell leadni, ez viszont csak akkor sikerülhet, ha a megfelelő pulzusszámon kellő intenzitással és elegendő ideig hajtjuk a kerékpárt.
A pulzusmérő órákkal könnyen ellenőrizhetjük, hogy a megfelelő tartományban tekerünk-e, ugyanakkor van egy kevésbé pontos, ám ingyenes módja is a mérésnek. Úgy tartják, akkor érjük el a megfelelő tartományt, amikor még képesek vagyunk az orrunkon venni a levegőt, csak minimálisan izzadunk, és ha teker mellettünk valaki, akkor lihegés nélkül is tudunk vele beszélgetni – a három tényező teljesülése is egyfajta kontrollt jelent.
Fontos ugyanakkor, hogy a váltón ne nehéz fokozatot állítsunk be, ha fogyni akarunk. Ha nehezebben tudjuk tekerni a pedált, jobban igénybe vesszük a combizmainkat, nagyobb az erőkifejtés, kalóriát is égetünk, a lábunk is izmosodhat – ám a zsírréteg nem csökken. Fontos alaptétel ugyanis, hogy a kerékpár nem erő-, hanem állóképességi sport, érdemes percenként legalább kilencvenes fordulatszámon tekerni a pedált. Ez a módszer ráadásul élettani szempontból is kedvező: a gyorsabb mozgástól jobban megindul a vérkeringés, ráadásul a „normál” tekerés a lábakon található hajszálereknek is jót tesz, ami megelőzheti a visszerek kialakulását.
Azt tehát már tudjuk, milyen tempóban érdemes hajtani a kerékpárt, azt viszont nem, hogy milyen gyakran. Nos, a legfontosabb itt is a fokozatosság.
„Aki korábban nem biciklizett rendszeresen, az első körben szokja meg a kerékpárt – folytatta Egri Norbert. – Sok baleset abból adódik, hogy az ember nem ül biztonságosan a nyeregben, bizonytalanul kanyarodik, inog a keze alatt a kormány. Ha oldalra vagy hátra kell tekinteni tekerés közben, az egyensúlyvesztést okoz, ezért forgalommentes környéken, a kerékpárral ismerkedve kezdjük el az edzéseket.
Kezdésként húsz-harminc perc is tökéletes, alacsony intenzitással, mondjuk, heti három alkalommal. Ugyanakkor az se adja fel, aki csak hétvégén tud sportolni, a két nap is több mint a semmi.
30-40
perc a minimum, amennyit tekernünk kell a megfelelő pulzusszámon ahhoz, hogy meginduljon a zsírégetés
1-2
deciliter vizet tizenöt-húsz percenként mindenképp inni kell, akármilyen intenzitással tekerünk is
1.5-2
órát mindig várjunk, mielőtt tekerni kezdünk, akár evés előtt, akár evés után vagyunk
60-70
százalékos intenzitással kell tekernünk, ha azt kívánjuk, hogy legnagyobbrészt zsírból történjen a fogyás
(Megjelent a Bringázás magazinban, 2017-ben.)