Birkózó-vb: Lőrincz Tamás ezüstérme záróakkordként

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 17:13
null
Lőrincz Tamás ezüstérmet nyert a világbajnokságon (Fotó: Földi Imre)
A budapesti birkózó-világbajnokságon a kötöttfogásúak 97 kilogrammos súlycsoportjában Kiss Balázs a bronzmérkőzésen a szerb Mihail Kadzsalával szemben 4:4-re végzett, de utóbbi nagyobb értékű akciója miatt legyőzte őt. Lőrincz Tamás nagy csatában kikapott az orosz Alekszandr Csehirkintől, így ezüstöt szerzett a 77 kilósok között.


KISS BALÁZS–MIHAIL KADZSALA

NEM LÓGATOM AZ ORROM!
– Nagyon közel volt, de nincs meg az újabb bronzérem hazai szőnyegen.
– Igen, de ha hiszi, ha nem, nincs hiányérzetem, mert jól birkóztam és mindent kiadtam magamból. Egyetlen dolog miatt vagyok bosszús: hogy hazai közönség előtt nem sikerült nyernem – emiatt kicsit keserű a szám íze, de egyébként nem csinálnék semmit másként.

– Ha nincs az a válldobás a végén…
–Hát, igen, ez Murphy törvénye: épp akkor „léptem rá” arra a vállasra, amikor épp megint intették volna a szerbet. Soha, senkin nem csinált még ilyen válldobást, persze, hogy ellenem sikerült, majd vissza kell néznünk és ki kell elemeznünk a szituációt.

– De ha tényleg megintették volna a szerbet, szinte behozhatatlan előnyre tett volna szert.
– Igen, azt nem hozta volna be, és tényleg meginthették volna, de őszintén szólva a bíráskodásra egy szavam sem lehet, ezt az akciót pedig szépen megcsinálta a szerb, meg kell adni. Még egyszer mondom: boldog vagyok, hogy harmincötévesen adott még a Jóisten egy lehetőséget, hogy hazai világbajnokságon birkózzak, nem maradt bennem semmi, nem fogom lógatni az orrom!

A BVSC veterán klasszisa félig már fogta az újabb bronzérmet, amikor „rálépett” egy válldobásra, 4:4-re, magasabb értékű akcióval így végül grúz-szerb riválisa örülhetett.

Világbajnok és kétszeres vb-bronzérmes veterán klasszisunk 2013 után ismét a dobogóért küzdhetett hazai közönség előtt, ugyanúgy a már-már védjegyévé váló „turbánjában”, mint öt évvel ezelőtt – a rögtönzött kabala akkor szerencsét hozott.

A BVSC közönségkedvenc kiválósága a bronzmeccsen az immár szerb színekben versenyző, amúgy grúz Mihail Kadzsalával találkozott, aki az idei kaszpijszki Európa-bajnokság elődöntőjében 7:3-ra legyőzte őt (a magyar versenyző végül ott, Oroszországban a bronzéremig jutott).

Nagyon szurkolt mindenki, hogy hazai pályán sikerüljön a reváns, már csak azért is, mert ez újabb világbajnoki medált jelentett volna.

Szögezzük le, amit Kiss művel, az tényleg emberfeletti: 35 évesen mindene fáj már, de tudomást sem vesz róla, úgy megy előre, akár egy igásló. Most is vezetett 3:0-ra egy intéssel és egy nagyszerű mögé kerüléssel, és a második menetben sem állt meg – már épp ismét intették volna a szerbet, amikor megtörtént a baj. A szőnyegbíró jelezte, hogy a kékben birkózó Kadzsala a passzívabb, amikor az a semmiből eladott egy szép válldobást négy pontért, és bár utána Kiss kirakta őt a zónából egyért, magasabb értékű akcióval, 4:4-re a grúz-szerb nyert – nagyon kicsin múlt, de hangsúlyozzuk, Kiss Balázs így is csak dicséretet érdemel.

LŐRINCZ TAMÁS–ALEKSZANDR CSEHIRKIN

„EZ SEMMIHEZ SEM FOGHATÓ!”
– Csalódásként éli meg most ezt a világbajnoki ezüstérmet?
– Néhány napig még biztos, hogy szomorú leszek, de ha azt nézem, hogy hazai közönség előtt birkózhattam életem első világbajnoki döntőjét, az csodálatos érzés. Nagyon bizakodó voltam, remekül ment a birkózás ebben a két napban, de bármennyire is fáj kimondanom, ezt az orosz srácot hiába ismerem nagyon jól, még sosem sikerült legyőznöm.

– Pedig jól kezdődött a mérkőzés, csak aztán annál a lenti helyzetnél fura dolgok történtek…
– Nem akartam taktikázni, mindenképpen én akartam először akciózni, de nagyon meglepett az orosz – nem is a felállással, hanem hogy kaptam egy akkora könyököst, hogy azonnal „leoltották a villanyt”. Biztos, hogy nem volt szándékos, csak belenéztem, de nagyon sajnálom, mert ezzel elment a lenti lehetőségem, pedig nagyon bíztam a parterhelyzetben.

– Hogy látta a bíráskodást?
– Az én szempontomból szerintem korrekt volt, nem úgy, mint az öcsém esetében néhány napja – nem is értem, hogy lehet ilyet megcsinálni, megint vele, ráadásul hazai szőnyegen… Erről a három másodperces szabályról meg én nem is hallottam még. Mindegy, ne erről beszéljünk, mert így is életem egyik legszebb eredménye ez az ezüst: ilyen támogatás mellett, ilyen közönség és a családom előtt – voltam már jó néhány világeseményen, de ez semmihez sem fogható…

Olimpiai ezüstérmesünk azon meglehetősen kevesek közé tartozik, akik elmondhatják magukról, úgy van világbajnoki ezüstérmük, hogy ehhez döntőt sem kellett birkózniuk. A magyarázat roppant egyszerű: a tavalyi, párizsi vb-n Lőrincz eredetileg bronzérmes lett, ám elődöntős legyőzőjénél, a végül ezüstérmesként végző orosz Alekszandr Csehirkinnél utólag tiltott szert találtak, így elvették tőle az ezüstöt, és odaadták Lőrincznek – majd röhejes, négy hónapos eltiltásra „ítélték”, így Budapesten már újra világbajnokságon birkózhatott, be is jutott a döntőbe, itt volt hát az esély Lőrincz előtt a revánsra!

Nagy iramban kezdődött az összecsapás, az oroszt intették először (1:0), és egyből érdekes jeleneteknek lehettünk szemtanúi: a parterhelyzetben Csehirkin nemes egyszerűséggel arcba könyökölte Lőrinczet, aki el is veszítette egy pillanatra a koncentrációt, az orosz meg felpattant – nem feltételezünk szándékosságot, de ez ettől még szabálytalan; Sike András szövetségi kapitány meg is challenge-elte a szituációt, ám a videó egyértelmű tanúsága ellenére elveszítettük a challenge-et, és emiatt az orosz kapta meg a neki járó pontot… (1:1).

A második menetben jött a menetrendszerű visszaintés a magyarnak (1:2), de „Szöcsi” kiválóan védekezte ki a lenti helyzetet, majd minden erejét beleadva megindult a mérkőzés és első vb-címe megnyeréséért. Hiába: az orosz a hátralévő körülbelül két percben csak annyit csinált, hogy megállt a lábán, de ez elég volt neki, mert Lőrincz hiába ment előre, akár az oroszlán, az istennek sem intették meg Csehirkint. A vége előtt hat másodperccel Lőrincz így is majdnem kitolta, de az orosz szépen ellépett előle a zónában, a lendülettől a magyar fiú lépett ki épphogy csak a szőnyegről – ez pont az ellennek, aki így 3:1-re megnyerte az újfent meglehetősen szubjektívan pontozott világbajnoki döntőt.

Lőrincz, bár csalódottan, úgy fogalmazott, „megint nem sikerült belépnie egyik nagy álma kapuján” – utalva arra, hogy a 2012-es londoni olimpia és a tavalyi vb után ismét ezüstérmes nyert –, de Kiss Balázshoz hasonlóan így sincs oka a szégyenkezésre, hiszen 31 évesen, Rio után két súlycsoportot feljebb ugorva egy Eb-bronz és egy vb-ezüst után újabb nagy világversenyről visz haza fénylőn csillogó érmet!

NEMES: KÜZDÖTTEM, AHOGY TUDTAM
„A formaidőzítésem nem sikerült a legjobban, már szombaton sem birkóztam valami jól, de igyekeztem összeszedni magam. Két iszonyatosan nehéz meccsen jutottam el a bronzéremig, amelyen egy nagyon kemény ellenfél ellen, egy hihetetlenül magas svéd srác ellen birkóztam, de tudtam: már csak ezt a hat percet kell kibírnom az bronzéremig, így küzdöttem, ahogy csak tudtam, lesz, ami lesz – szerencsére én jöttem ki belőle jobban!”

Volt még egy magyar érdekeltség a 77 kilósoknál, a vajdasági magyar világbajnok, a szerb színekben versenyző, zentai Nemes Viktor (tavaly a vb-döntőben éppen ő verte Csehirkint) végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel, két éven belül második vb-érmét szerezve ezzel.

Magyarország a kötöttfogású pontversenyben a bravúros második helyen végzett a pontversenyben egy arany-, két ezüstéremmel és egy ötödik hellyel a szokásosan egyeduralkodó oroszok mögött.

BIRKÓZÁS,VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, 9. NAP
KÖTÖTTFOGÁS
97 KG, BRONZMÉRKŐZÉS
Mihail Kadzsala (szerb)–Kiss Balázs 4:4 – nagyobb értékű támadással

77 KG, DÖNTŐ
Alekszandr Csehirkin (orosz)–Lőrincz Tamás 3:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik