Birkózó-vb: gyorsan eldőlt a régóta várt szuperdöntő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 21:08
Az orosz Abdulrasid Szadulajev tussal vágott vissza a címvédő amerikai Kyle Snydernek a tavalyi párizsi vereségért a budapesti birkózó-világbajnokság keddi csúcsmérkőzésén, a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájának döntőjében.

A Szadulajev–Snyder csata már a 2017-es vb-n is az egyik leginkább várt összecsapásnak számított, és így volt ez ezúttal is, mivel a fogásnem két klasszisáról van szó. A még mindig csupán 22 éves Szadulajev már 2014-ben világbajnokságot nyert 86 kilogrammban, majd egy évre rá megvédte címét, majd jött az olimpiai bajnoki cím. Eközben a szintén 22 éves Snyder 97 kilóban villogott, előbb a 2015-ös Las Vegas-i világbajnokságon, majd Rióban győzött. Tavaly aztán Szadulajev súlycsoportváltása miatt már egymással kellett megküzdeniük a vb-címért, miután mindketten magabiztosan jutottak a fináléba.

A francia fővárosban aztán Snyder a hajrában felőrölte riválisát és pontozással nyert, Budapesten viszont fordult a kocka. A dagesztáni sztár alig egy perc után egy nagyszerű támadás végén tusveszélyes helyzetbe szorította az amerikait, aki néhány másodperc után kiszabadult, de Szadulajev azonnal fogást váltott, abból pedig az amerikai már nem menekülhetett.

A nap másik szabadfogású döntőjében, 70 kilogrammban is orosz győzelem született, így Oroszország csapata négy arannyal zárta a fogásnem küzdelmeit, míg az amerikaiak hárommal.

A nők mindkét keddi döntőjében – a papírformának megfelelően – japán siker született.

A magyarok érem nélkül maradtak kedden, miután Olejnik Pavlo nagy csata végén kikapott a 97 kilós bronzmeccsen és ötödikként zárt, amellyel a hazai szabadfogású válogatott egyetlen pontszerző eredményét érte el.

A nőknél Németh Zsanett a 76 kilósok elődöntőjében súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, és kikapott, így szerdán a bronzéremért léphet szőnyegre, ha állapota engedi.

Szerdán Szmolka Nikoletta (72 kg) a vigaszágon szerepel, míg Köteles Alexandra (50 kg), Dénes Mercédesz (53 kg), Barka Emese (57 kg) és Sastin Marianna (62 kg) az ötödik versenynapon mutatkozik be.

BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
Szabadfogás, 70 kg
Vb: Magomedrasul Gazsimagomedov (Oroszország)

2. Adam Batirov (Bahrein)
3. Franklin Castillo (Kuba) és
Zurabi Iakobisvili (Grúzia)
A döntőben: Gazsimagomedov–Batirov 7:6

Szabadfogás, 97 kg
Vb: Abdulrasid Szadulajev (Oroszország)

2. Kyle Snyder (Egyesült Államok)
3. Elizbar Odikadze (Grúzia) és
Abraham de Jesus Conyedo Ruano (Olaszország)
A döntőben: Szadulajev–Snyder tus

Nők, 55 kg
Vb: Mukajda Maju (Japán)

2. Zsalina Szidakova (Fehéroroszország)
3. Lianna de la Caridad Montero Herrera (Kuba) és
Mjong Szuk Dzsong (Észak-Korea)
A döntőben: Mukajda–Szidakova 12:2 – technikai tus

Nők, 59 kg
Vb: Kavai Riszako (Japán)

2. Elif Yesilirmak (Törökország)
3. Soovdor Baatarjav (Mongólia) és
Pej Hszing-re (Kína)
A döntőben: Kavai–Yesilirmak 8:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik