Birkózó-vb: „Alszunk egy párat, aztán kitaláljuk, lesz-e folytatás”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 20:43
Barka Emese taktikus és precíz birkózással legyőzte román ellenfelét az 57 kg-os súlycsoportban, így megszerezte a magyar válogatott első érmét a budapesti birkózó-világbajnokságon! A 62 kilósok mezőnyében Sastin Marianna elvesztette a bronzérmérkőzést az ukrán Julija Tkacs ellen, így az ötödik helyen zárt. Mindketten az NSO Tv kamerája elé álltak, a korábbi világbajnok és 8 hónapja édesanya Sastin pályafutása folytatásáról is beszélt.

Barka Emese elárulta: nehezebb volt túltennie magát az elődöntős vereségen, mint megnyerni a bronzmeccset.

„Nagyon határozott voltam, úgy éreztem, nem tud hozzám érni a román lány. Rengeteg gondolat kavarog most a fejemben, de örülök! Kicsit biztonságos birkózást csináltam, akciózhattam volna többet is, azonban nagyon koncentráltam arra, hogy ne tudjon megtámadni a román lány, így ez lett a vége a dolognak.”

Sastin Marianna kijelentette: ha valaki nyolc hónappal ezelőtt, vagyis amikor életet adott kisfiának, azt mondja neki, hogy itt éremért fog birkózni, szívesen aláírta volna.

„Persze szerettem volna nyerni, mindent meg is tettem érte, úgyhogy nem gondolom, hogy szomorúnak kellene lennem. A közönség most is olyan jó volt, mint 2013-ban. Bár akkor győztesként hagytam el a szőnyeget, most is ugyanúgy örültek.”

Arról is beszélt, hogyan csinálták végig a felkészülést újszülött fiával, hiszen az edzője egyben a férje is Wöller Ákos személyében.

„Olivért vittük magunkkal a táborokba, csak a versenyeken nem volt velünk, akkor a nagyszülőknél portyázott. Most is anyukáméknál van, holnap megyünk érte, és most már tényleg nagyon várom, hogy a kezembe fogjam.”

Végül arról faggattuk: tervezi-e a folytatást birkózóként?

„Egyelőre nincsenek tervek, alszunk egy párat erre a vébére, aztán leülünk, megbeszéljük és kitaláljuk.”

57 KG
BRONZMÉRKŐZÉS
Barka Emese
–Kateryna Zhydachevska (román) 6:0

62 KG
BRONZMÉRKŐZÉS
Sastin Marianna–Julija Tkacs (ukrán) 0:2

Legfrissebb hírek

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
2025.06.22. 12:19

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Magnus Carlsen teljesen kiborult, miután kikapott a világbajnoktól – videó

Egyéb egyéni
2025.06.02. 13:13

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01
Ezek is érdekelhetik