Wolfsburg: 1200 migráns ingyen bemehet az első BL-meccsre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.11. 18:12
A német labdarúgó-bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Wolfsburg 1200 Németországba érkező migránst hív meg az első Bajnokok Ligája-mérkőzésére, amelyet a CSZKA Moszkva ellen vív kedden.


A klub pénteken jelentette be, hogy „felajánl számukra egy nagyszerű estét a nemzetközi futball élvonalában". A Wolfsburg emellett minden eladott jegy árából egy eurót szán a menekültprogram támogatására.
A klub pénteken jelentette be, hogy „felajánl számukra egy nagyszerű estét a nemzetközi futball élvonalában". A Wolfsburg emellett minden eladott jegy árából egy eurót szán a menekültprogram támogatására.

A wolfsburgi egyesület már korábban is nyújtott segítséget a bevándorlóknak: a hazai bajnoki mérkőzésein 800 menekültet lát vendégül, emellett edzőtáborokat szervezett számukra, a legutóbbi szezon utolsó mérkőzésén pedig migránsok gyermekei kísérhették pályára a játékosokat.

Korábban a bajnoki címvédő Bayern München jelentette be, hogy egymillió eurót adományoz a menekültek megsegítésére, a Münchenbe érkező bevándorlók számára pedig elérhetővé tesz egy edzőközpontot.

Akadt hasonló felajánlás más országból is: az FC Porto a szeptember 29-i, Chelsea elleni mérkőzése jegybevételéből támogatja a migránsokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik