„Tragikus” triplázás – Guardiola úgy távozik Münchenből, ahogy Mourinho Madridból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 16:12
null
Guardiola csalódottan távozik Münchenből (Fotó: Action Images)
A Bayern München kedd este kiesett a Bajnokok Ligájából, az Atlético Madrid 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal búcsúztatta a német rekordbajnokot. Ezzel együtt az is eldőlt, hogy Pep Guardiola, a bajor gárdát 2013 nyara óta irányító spanyol vezetőedző három idény alatt egyszer sem tudta BL-döntőbe vezetni a 2012–2013-as szezonban bajnoki címet, Német Kupát és BL-t nyerő csapatot. A szakember az idény végén távozik (a ma este a milánói fináléért pályára lépő Manchester Cityhez), s bár Németországban szinte mindent megnyert, müncheni munkássága sokkal inkább a BL-kudarcok miatt marad emlékezetes, mintsem a tekintélyt parancsoló magabiztossággal megnyert bajnokságokról.

 

 

Pep Guardiola a fantasztikus barcelonai évek után 2012-ben távozott a Barca kispadjáról, s szabadságra vonult New Yorkba. A Bayern München 2013 januárjában (idény közben) jelentette be, hogy a kétszeres BL-győztes spanyol tréner az évad végén átveszi Jupp Heynckes helyét.

GUARDIOLA A BAYERNNEL
• két bajnoki cím (2013–2014, 2014–2015)
• Német Kupa-győzelem (2013–2014)
• Európai Szuperkupa-győzelem (2013)
• Klubvilágbajnoki cím (2013)
+ A mostani szezonban a bajnoki címre és a Német Kupa megnyerésére van esélye

A párhuzam érdekes, a mostani szezonban télen előbb Guardiola közölte, hogy nyártól a Manchester City játékosainak tanítja majd a tiki-taka alapjait, majd a klub bejelentette, a Real Madriddal 2014-ben BL-t nyerő Carlo Ancelotti tölti be a megüresedő vezetőedzői állást.

Más kérdés, hogy míg Heynckes egy 2013-ban triplázó (BL, Bundesliga, Német Kupa) sőt, 2012-ben is BL-döntős együttest hagyott hátra, Ancelotti a sorozatban háromszor BL-elődöntőben elvérző csapatot örökli Guardiolától.

A szurkolók, a vezetőség, a sajtó, de még maga Guardiola is joggal várhatta el azt, hogy a Bayern legalább egyszer a BL-döntőig jusson az elmúlt három évben, sőt… A tréner szabad kezet kapott, kedvére alakíthatta a keretet, a stábot és a csapat stílusát – minden adott volt a sikerhez.

Csak azok a fránya spanyol csapatok ne lettek volna!

A Pep Guardiola vezette Bayern Münchent mind a három évben La Liga-együttes ejtette ki a legjobb négy között a BL-ben. Guardiola első évében a későbbi győztes Real Madrid 5–0-s összesítéssel búcsúztatta a „bőrnadrágosokat”, a 2014–2015-ös kiírásban pedig jött Luis Enrique Lionel Messivel, Neymarral és Luis Suárezzel felálló, a döntőben ugyancsak diadalmaskodó Barcelonája (összesítésben 5–3 a katalánoknak).

Most pedig a harmadik spanyol nagyágyú, az Atlético Madrid jelentette a végállomást Guardioláék számára – immáron harmadszor is az elődöntőben. Guardiola biztosan nem ilyen „tragikus” triplázásról álmodott, amikor aláírt az ötszörös BEK/BL-győztes német csapathoz.

MINT MOURINHO MADRIDBAN
A BL szempontjából hasonlóan alakult José Mourinho időszaka a Real Madridnál, mint Guardioláé a Bayernnél.
A portugál szakember három évadot töltött el a spanyol fővárosban, s rendre a BL-elődöntőig jutott Cristiano Ronaldóékkal. A Special One csapatát a Barcelona, a Bayern München és a Borussia Dortmund búcsúztatta a legjobb négy között.

Azt azonban még nem tudni, hogy ezúttal is a későbbi győztes verte-e ki a münchenieket, de a statisztika Diego Simeonéék mellett szól – akár a Real Madrid, akár a Manchester City lesz az Atlétco ellenfele május 28-án a San Siróban.

A BL-ben az a csapat, amelynek sikerült kiejtenie a Guardiola által irányított együttest (Barcelona/Bayern München), ugyanazon a tavaszon meg is nyerte a sorozatot. A 45 éves szakember 2008 óta hétszer indult a BL-ben (négyszer a Barcával, háromszor a Bayernnel), és a gránátvörös-kékekkel nyert két aranyérmet leszámítva mindig az a gárda hódította el a legrangosabb európai kupát, amely megálljt parancsolt Guardioláéknak. Érdekesség, mind az öt alkalommal az elődöntőben búcsúzott Guardiola aktuális klubja.

A 2009–2010-es idényben José Mourinho Interje (2–3), a 2011–2012-es kiírásban a Roberto Di Matteo-féle Chelsea (2–3) jutott döntőbe Guardioláék kárára, és nyerte meg a BL-t. A 2014-ben aranyérmes Realt, a tavalyi Barcát és a mostani Atléticót fentebb már említettük.

„Minden tőlünk telhetőt megtettünk. Remélem, Carlo [Ancelotti] át tudja ugrani azt a szakadékot, amit nekem nem sikerült” – mondta meglehetősen csalódott, elkeseredett hangon Guardiola az Atlético elleni visszavágót követő sajtótájékoztatón.

Érthető a müncheni keserűség, a Bayernnek nem a bajnoki cím vagy a honi kupák megszerzése jelenti a legnagyobb kihívást, hanem a Bajnokok Ligája. Németországban hosszú távon nincs ellenfele a bajor klubnak (jelenleg), jó eséllyel a következő fordulóban bajnok lesz (Guardiolával egymás után harmadszor). A Leicester City hazai elsősége szenzáció, a Bayerné papírforma.

Guardiolát nagy reményekkel nevezte ki a Bayern, az edző nagyravágyó tervekkel érkezett Münchenbe 2013-ban. A Real Madrid, a Barcelona és az Atlético Madrid ellen azonban hiba csúszott a számításokba.

Pedig Manchesterben még a Premier League megnyerése is kemény dió, nemhogy a Bajnokok Ligája…

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Bayern München–Atlético Madrid 2–1 (Xabi Alonso 31., Lewandowski 74., ill. Griezmann 54.)
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 2–2-vel, idegenben szerzett góllal

SZERDÁN
20.45: Real Madrid–Manchester City (Tv: M4 Sport, Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik