Portugáliában lett próféta Mourinho, igaz, a Chelsea-vel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.30. 22:46
null
Schürrle lő, akcióban a Chelsea (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Chelsea a Sporting vendégeként győzött minimális különbséggel, míg a Schalke otthon nem bírt a Mariborral.

SPORTING–CHELSEA

José Mourinho edzői pályafutásának bölcsőjében, a BL-be 2009 után visszatérő portugál Sporting stadionjában próbált javítani a Schalke elleni 1–1-es hazai nyitány után.

Diego Costa a hétvégi bajnokin 80 percet a pályán töltött, ennek ellenére ott volt az angolok kezdőcsapatában, pedig Mourinho szerint egy héten csak egy mérkőzést képes játszani. John Terry 100. BL-mérkőzésén vett részt, ezzel a hátvéd lett a hatodik angol futballista, aki jubilálni tudott a legrangosabb kupasorozatban.

A mérkőzés kiválóan kezdődött a Chelsea számára. Vagy szörnyen, attól függ honnan nézzük. Diego Costa már a 2. percben tiszta gólhelyzetbe került, de Rui Patrício hatástalanította a spanyol csatár ziccerét.

A portugálok védelme a folytatásban sem állt biztos lábakon, a Chelsea viszont elpuskázta a helyzeteit, főleg André Schürrle révén, aki akár mesterhármassal is zárhatta volna az első játékrészt. Az ellenfél térfelén kissé ötlettelen hazaiak jobbára Jonathan Silva beadásai révén próbáltak gólveszélyt kialakítani – egy közepes nehézségű Courtois-védést leszámítva nem sok sikerrel.

Az angol fölény a 34. percben érett góllá: Cecs Fabregas egy a bal oldalon megítélt szabadrúgásból tökéletesen ívelt középre, Nemanja Matics az ötös hosszú oldali csücskéről bólintott a hálóba a kapus feje fölött. 0–1. Érdekesség, hogy pont egy korábbi Benfica-játékos talált a Sporting hálójába, (Fantastic) Fabregas pedig szezonbeli nyolcadik mérkőzésén hetedik gólpasszát osztotta ki.

A második félidőben a Sporting nagyobb sebességi (és bátorsági) fokozatba kapcsolt, Nani vezérletével valamivel több veszélyt jelentett Courtois kapujára, de az egyenlítéshez ez is kevésnek bizonyult.

José Mourinho tökéletesen vezényelte le az utolsó húsz percet (persze ehhez a végrehajtókra is szükség volt), teljesen megfojtva az ellenfél játékát és őrizve az egygólos előnyt egészen a hármas sípszóig, miközben újabb gólt, gólokat is szerezhetett volna csapata.

A mérkőzés képéről sokat elárul, hogy José Mourinho még a pályán külön gratulált az ellenfél kapusának, Rui Patríciónak.

A Chelsea ezzel megszerezte első sikerét a 2014–2015-ös BL-ben, és a szezonban első csapatként megverte a Sportingot, amelynek a hazai pályán gyűjtögetett tizenhat mérkőzéses veretlenségi sorozata ért véget a nemzetközi kupákban.

Sporting–Chelsea 0–1

SCHALKE–MARIBOR

Mindkét csapat döntetlennel kezdte az első fordulót, a Maribor a Sporting ellen, míg a Chelsea a Schalke otthonában. A hazai pályának köszönhetően ezért a németek voltak esélyesebbek a találkozó előtt, ennek ellenére a vendégek szerezték meg a vezetést. Damjan Bohar kapott remek labdát Mitja Vilertől, tizenegy méterre a kaputól senkitől sem zavartatva gurított a hálóba.

A szünetre így előnnyel mentek a szlovénok, a második játékrészt azonban a Schalke kezdte jobban. Egy eladott labdát követően Klaas-Jan Huntelaarhoz került a labda, aki 17 méterről kilőtte a rövid alsó sarkot. Miután a hátralévő időben már nem változott az eredmény, mindkét csapat két 1–1-es döntetlennel kezdte a Bajnokok Ligája 2013–2014-es szezont.

Schalke–Maribor 1–1

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
G-CSOPORT

Sporting–Chelsea 0–1 (Matics 34.)
Schalke 04–Maribor 1–1 (Huntelaar 56., ill. Bohar 37.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 2 1 1 2–1 +1 4
2. Maribor 2 2 2–2 0 2
3. Schalke 04
2 2 2–2 0 2
4. Sporting 2 1 1 1–2 –1 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik