BL, E-csoport: most „csak” öt gólt hozott a Roma–Bayer csata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 22:38
null
Messi nélkül, Neymarral és Suárezzel is szárnyal a Barca (Fotók: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában a Barcelona hazai pályán 3–0-ra legyőzte a fehérorosz BATE-t, ezzel a továbbjutás küszöbére lépett. A Roma és a Leverkusen újabb látványos meccset játszott egymással, a két héttel ezelőtti 4–4 után a „farkasok” ezúttal 3–2-re nyertek, és életben tartották továbbjutási reményeiket.

BARCELONA–BATE

Az addig rendben, hogy nem a BATE elleni hazai meccs az, amelyen Luis Enriquének feltétlenül végig kell idegeskednie, de miután Ivan Rakiticet le kellett cserélni sérülés miatt és Dani Alves is a lábát fogta, aligha sokan cseréltek volna szívesen a katalánok vezetőedzőjével (pláne, hogy ő nagyon is tisztában van vele: bő két hét múlva el Clásico lesz…).

AZ ÉLET MESSIN TÚL
A Barcelona legutóbbi 21 góljából 18-at a Suárez, Neymar (9-9) páros ért el.

A Barcelona persze eközben irányította a meccset, a katalánok zakatoltak, mint a vonat, de az élesség hiányzott az első félidőben. Jellemző, hogy a BATE-nak több kapu felületét eltaláló lövése volt, mint a hazaiaknak (2:3), igaz, árnyalja a statisztikát, ha hozzátesszük: a Barca próbálkozása közül öt fölé/mellé ment (a vendégeknél üres maradt ez a rubrika).

A hazaiak vezetéséhez kellett Filip Mladenovics butasága is, a szerb védő feleslegesen rántotta le a villámgyors Munirt, amiért Vad II István tizenegyest adott. A barcelonaiak legaktívabbja, Neymar higgadtan értékesítette a büntetőt. 1–0

A brazil az első félidő hosszabbításában közel járt fejjel ahhoz, hogy növelje az előnyt, a második játékrész elején viszont kiosztott egy gólpasszt, a befejező természetesen Luis Suárez volt, aki spiccel talált a kapuba. Az uruguayi meghálálta az előzékenységet: a meccs hajrájában ő hozta kihagyhatatlan helyzetbe Neymart. 3–0

Ömer Toprak (jobbra) Szalah gólszerzését megakadályozta a 79. percben, csapata vereségét nem tudta
Ömer Toprak (jobbra) Szalah gólszerzését megakadályozta a 79. percben, csapata vereségét nem tudta

ROMA–LEVERKUSEN

Az úgy kezdődött, hogy a Roma története leggyorsabb gólját szerezte a Bajnokok Ligájában… Edin Dzeko remekül fordult le a védőjéről a félpályánál, kiugratása után a szélvészgyors Mohamed Szalah lövése nyomán 101 játékmásodpercet követően a leverkuseni kapuban pörgött a labda. 1–0

MÁLTAI, ÉSZAKÍR, AS ROMA
A Roma a legutóbbi 26 nemzetközi kupameccsén kapott gólt. Tudják melyik csapatoknak van rosszabb vonatkozó sorozata Európában? A máltai FC Vallettának (29) és az északír Coleraine-nek.

A gól kétségtelenül megfogta a vendégeket, szédülésükből nehezítette a kijózanodást, hogy a római kontráknál csak kapkodhatták a fejüket: Szalah és Gervinho révén villámgyorsan tudtak kiszabadulni a szorításból a „farkasok”, aminek szűk fél óra elteltével meg is lett az eredménye. Radja Nainggolan passzából Edin Dzeko növelte az előnyt. Első gólja volt ez Roma-mezben a BL-ben. A bosnyák csatár egy perccel később eldönthette volna (a 4–4 után lehet ilyet leírni?) a meccset, de Szalah passza után 11 méterről, senkitől sem zavartatva fölé lőtt. 2–0

És a meccs úgy folytatódott, hogy fordulás után egy percen belül szépített a Leverkusen… Kevin Kampl visszagurítása után Admir Mehmedi bombázott a bal felső sarokba. Öt perccel később már egyenlő volt az állás, Javier Hernández – kihasználva a pocsék lescsapdát – szezonbeli 4. BL-góljával egyenlített a csereként beállt Karim Bellarabi passzából. (Bellarabit később le kellett cserélni, ugyanez történt a másik oldal csereemberével, Maiconnal is…) 2–2

Kezdődött minden elölről, de maradt még fordulat a párharcban. A döntő momentum a 79. percben jött el, amikor Bernd Leno védése után Ömer Toprak a kapu torkában buktatta Szalah-t, amiért jogosan járt a tizenegyes és a piros lap. A megítélt büntetőből Miralem Pjanic Leno alatt a kapuba lőtte a labdát. 3–2

A hazai csapat valahogy megőrizte előnyét a folytatásban, így életben maradt. Nem lehet minden hétre kérni egy Roma–Leverkusent?

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
E-CSOPORT

FC Barcelona–BATE Boriszov 3–0 (Neymar 30., 83. – az elsőt 11-esből, Suárez 60.)
Roma–Bayer Leverkusen 3–2 (Szalah 2., Dzeko 29., Pjanic 81. – 11-esből, ill. Mehmedi 46., J. Hernández 51.)
Kiállítva: Ömer Toprak (79., Leverkusen)

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 4 3 1 8– 2 +6 10
2. Roma 4 1 2 1 10–10 0 5
3. Bayer Leverkusen 4 1 1 2 11–10 +1 4
4. BATE Boriszov 4 1 3 4–11 –7 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik