BL: Hart szerint az égvilágon semmit sem értek bravúrjai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 23:35
null
Hart szerint az égvilágon semmit sem értek bravúrjai (Fotó: Reuters)
Akárcsak egy éve, ezúttal is kettős győzelemmel tudta le a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt a Barcelona labdarúgócsapata. A katalánok a hazai visszavágón 1–0-ra győzték le az angol bajnokot az idegenbeli 2–1 után, így 3–1-es összesítéssel jutottak a legjobb nyolc közé. Nézzük, hogyan látták a rangadót a főszereplők!

„Azt láttuk a Citytől, amit vártunk. Rengeteg helyzetet tudtunk ellenük kialakítani, és elértük célunkat, azaz nyertünk, és továbbjutottunk – így a hazaiak mestere, Luis Enrique. – Sok jó helyzetünk volt, remélem, a Real Madrid elleni mérkőzésig jó formában tudunk maradni."

„Nem hiszem, hogy a City játékosai élvezték ezt az összecsapást. Egy kicsit hátradőlünk, és kiélvezzük a sikert, de aztán ki kell pihennünk magunkat. Hart jó napot fogott ki, ám mi is jók voltunk, megérdemelten nyertünk. A City sok veszélyes játékossal bír, de remekül fogtuk őket. Messi meg mindenre képes, el sem hiszem, miket tud. Csapatom nagyszerűen teljesített, és nem csak a gól miatt mondom ezt. Nem akarunk leállni, most jön még csak az idény legfinomabb része!" – így a találkozó egyetlen gólját jegyző Ivan Rakitic.

„Nagyszerű mérkőzés volt, magas szinten futballoztunk. Fontos mérkőzések várnak még ránk, de most remekül érzem magam, és ki akarom élvezni ezeket a sikeres pillanatokat. Mint ahogyan a nézők is élvezhették ennek a meccsnek az összes percét, és ahogyan élvezhették a szurkolók csapatom játékát. Ez az idény nem így kezdődött, de most megújult lelkesedéssel futballozunk, sikerre éhesen. Teljesen normális, hogy hullámzik egy csapat teljesítménye, de most újra parádés formában futballozunk. A Real Madrid sok tekintetben nagyszerű csapat, ahol lenyűgöző játékosok szerepelnek, így tisztelnünk kell őket. Ez minden idők egyik legerősebb Realja, mindig nyerni akar, és mindig futballozni, szépen játszani" – így a frenetikus formában futballozó Lionel Messi, aki öt-hat kanadai ponttal zárja a City elleni visszavágót, ha Hart nem mutat világklasszis teljesítményt.

 

„Nincs kétségem afelől, hogy jobb csapattól kaptunk ki – ismerte el a Manchester City menedzsere, Manuel Pellegrini. – Lionel Messit nagyon nehéz őrizni. Nem ment most olyan jól nekünk a szünetig, mint az első mérkőzésen, de azután már sokkal jobban teljesítettünk, és több kockázatot vállaltunk. Négyszer játszottunk a Barcával, négyféle taktikát próbáltunk ki, azaz nem a taktikával van itt a gond, hanem a mutatott játékkal... Ma két gól kellett volna a sikerhez, és meg is szerezhettük volna ezt a két gólt, főleg, ha bemegy a büntető. Nagyon fontos pillanat volt ez, mert volt még hátra tizenöt perc. Csapatomból mindannyian itt szeretnénk folytatni, és sokat kell fejlődnünk az európai kupákhoz. Meglehet, az elmúlt két évben fejlődtünk is. A legjobb 16 közé jutottunk, és pechünkre a Barcelona jött velünk szembe, de legalább elmondhatjuk magunkról, hogy elverekedtük magunkat a nyolcaddöntőbe. Nem ez volt a legjobb évünk a pénzügyi fair play miatt, ez nagyon megnehezítette a dolgunkat az anyagiakat és a keretet nézve is. Hogy kikkel erősítünk? Még nincs itt az ideje, hogy ezzel foglalkozzunk. A jövőm miatt sem aggódom, nem szokásom."

Az angol sajtó szerint tényleg nem kell aggódnia Pellegrininek, biztosan megy a nyáron.

„Nagyon nehéz annak örülni, hogy mennyre jól védtem, hiszen kikaptunk. Megpróbáltunk ebben a sorozatban többet elérni, mint korábban, de nem jött össze. Ma rengeteg jó kifutásom és szép védésem volt, de ennek nincs jelentősége. Nincs még vége az idénynek, még mindig van esély arra, hogy nyerjünk egy trófeát. Szerintem a Barcelona megnyerheti idén a BL-t – így a mérkőzés szomorú hőse, a több emberfeletti bravúrt is bemutató Joe Hart. – Tavaly is remek csapat ütött el minket a továbbjutástól, de most, ezen a találkozón nekünk is volt egy nagy lehetőségünk, hiszen tizenegyest rúghattunk. Visszajöhettünk volna a meccsbe, ha az bemegy, de megbűnhődtünk a hibáink miatt. Én is kivédtem egy büntetőt, Lionel Messiét, ám ez sajnos nem sokat ért a végelszámolásnál, mint ahogyan mai bravúrjaim sem. Azt sem tudom, hogyan védtem ki Neymar ziccerét a szünet után... Azért ennél az esetnél volt egy kis mázlim is. Nagyon-nagyon sokat kellett védenem ma este, lerohantak minket, pedig megpróbáltunk minden támadást csírájában elfojtani. Mindent beleadtunk, de nem jártunk szerencsével."

„Hart elképesztő volt, megmutatta, milyen remek kapus. A csapat mindkét meccsen a lehető legtöbbet nyújtotta, ami csak tellett tőle, de ez egészen egyszerűen nem volt elég" – ismerte el szomorúan James Milner a lefújást követően.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik