A Leverkusen kikapott hazai pályán, mégis továbbjutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.26. 19:55
null
Hulk gólpasszal segítette győzelemhez a Zenitet a Benfica ellen (Fotók: Reuters)
A Zenit a portugál Danny góljával legyőzte a Benficát a Bajnokok Ligája C-csoportjának ötödik fordulójában – a portugál klub biztosan nem jut a legjobb 16 közé. A Leverkusen biztos továbbjutóként várta a Monaco elleni  mérkőzést, így a vereség is belefért, hiszen francia győzelem esetén is maradt pontelőnye, s mivel a Monaco az utolsó fordulóban a Zenittel játszik, legfeljebb az egyik csapat előzheti meg.

ZENIT–BENFICA

Az első félidőben egyik csapat sem vállalt kockázatot, csendesen folyt a játék Szentpéterváron. A Benficának volt több vesztenivalója, az ugyanis a Monaco esti győzelme esetén a döntetlennel is biztossá vált volna, hogy nem juthat a nyolcaddöntőbe. Ehhez képest 45 percig ugyanolyan óvatos volt a portugál csapat, mint a Zenit.

Érdekes, hogy bár Oroszországban volt a meccs, inkább portugál szót lehetett hallani, a meccset kezdő 22 játékosból ugyanis nyolcnak is portugál volt az anyanyelve. Sőt a 23. perctől kilencnek, a sérült Nicolas Lombaertset a portugál Neto váltotta a hazaiaknál, akiknél így már két portugál volt a pályán – miközben a Benficánál egy.

A fordulás után a Benfica kezdeményezett inkább, több kockázatot vállalt, így a Zenit is könnyebben lendült támadásba, s mindjárt élvezetesebbé vált a találkozó. Az első igazán nagy helyzet Danny passza után a portugál csapat kapujára törő Hulk előtt adódott a 64. percben, de, még mielőtt kapura lőhetett volna, André Almeida bravúrosan szerelt.

A 79. percben fordított szereposztásban megszerezte a vezetést a Zenit: Hulk büntetőterületre betett labdájára Danny startolt rá, és jobbal a kapuba lőtt. 1–0

Az orosz gárda megbénította a Benficát, amely az utolsó tíz percben képtelen volt valamirevaló ellentámadást indítani. Az előreívelt labdákat pedig egy érintés után elvették a csatároktól. A legvégén még Luisao a második sárga lapját is megkapta, így a Benfica tíz emberrel fejezte be a meccset.

A Benfica, mivel hazai pályán 2–0-ra kikapott a Zenittől, s egyenlő pontszám esetén az egymás elleni eredmények számítanak, kiesett a BL-ből.

LEVERKUSEN–MONACO

A Leverkusen biztos továbbjutóként várta a mérkőzést, hiszen a Monaco győzelme esetén is pontelőnye marad, s mivel a franciák a Zenittel játszanak az utolsó fordulóban, csak az egyik csapat előzhetné meg.

A német csapat ennek tudatában is nagy fölényben játszott az első félidőben, mindent megtett a vezető gól megszerzéséért. Az első félidőben 13-szor lőtt kapura, míg a Monaco csak arra játszott, hogy ne kapjon gólt, s ennek érdekében a szabálytalanságoktól sem riadt vissza. A németek nem jutottak tiszta helyzetig, a legnagyobb gólszerzési lehetőség az első 45 percben Lars Bender bombája volt, amely a lécet érintette.

Ocampos góljával a Monaco elérte, hogy kedvező helyzetből várja a Zenit elleni utolsó meccset
Ocampos góljával a Monaco elérte, hogy kedvező helyzetből várja a Zenit elleni utolsó meccset

A Monaco a második félidőben váltott, már nem minden a Leverkusenről szólt, egyre többet volt a labda a vendégeknél. A Bayer egyre fáradtabbnak tűnt, de Josip Drmic a 67. percben majdnem megszerezte a vezetést, ám lefordulása után mellé lőtt.

A 72. percben aztán a Monaco szerzett előnyt: egy kontra végén Nabil Dirar remekül ívelt középre Lucas Ocamposnak, aki berepülve irányította a bal alsó sarokba a labdát – ő volt az egyelten monacói, aki kísérte az akciót. 0–1

A Leverkusen négy perccel később ismét Drmic révén veszélyeztetett, de Danijel Subasic hárította a lövését. A Monaco kihúzta a hajrát kapott gól nélkül, és egy pontra felzárkózott a Leverkusenre a tabellán.

A 6. fordulóban a már biztos továbbjutó Leverkusen a már biztos kieső Benficához látogat, míg a Monaco ki-ki meccsen fogadja a Zenitet – a franciáknak a döntetlen is elég a nyolcaddöntőhöz.

BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT
, 5. FORDULÓ

Zenit (orosz)–Benfica (portugál) 1–0
(Danny 79.)
Bayer Leverkusen (német)–Monaco (francia) 0–1 (Ocampos 72.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayer Leverkusen 5 3 0 2 7–4 +3 9
2. Monaco 5 2 2 1 2–1 +1 8
3. Zenit Szentpétervár 5 2 1 2 4–4 0 7
4. Benfica 5 1 1 3 2–6 –4 4

A 6. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Monaco–Zenit
Benfica–Bayer Leverkusen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik