Megint bejött a monacói altatás, csoportelsőként a 16 között

Vágólapra másolva!
2014.12.09. 22:46
null
Hulk (kékben) és a Zenit elszállt Monacóban (Fotó: Reuters)
A Monaco 2–0-ra legyőzte a Zenitet, miközben a Leverkusen gól nélküli döntetlent játszott Lisszabonban a Benficával. Mindez azt jelenti, hogy a Monaco jutott tovább elsőként a C-csoportból, megelőzve a németeket. A Zenit átkerül az Európa-ligába, a Benfica búcsúzik Európától.

MONACO–ZENIT

A Monaco pontelőnnyel fogadta a Zenitet, azaz a döntetlen is elég lett volna neki a továbbjutáshoz. Ám a hercegségbeliek a csoportelsőségre is gondolhattak, hiszen a Leverkusen Lisszabonban lépett pályára, a már biztos kieső Benfica pedig akár még egyszer utoljára megmutathatta, hogy az eddigi eredmények sorozatos balesetek következményei.

A monacói II. Lajos Stadionban a Zenit szurkolótábora szolgáltatta a hangulatot, és a pályán is a szentpéterváriak voltak aktívabbak, José Rondón lövését Wallace-nak kellett blokkolnia. Ez sem volt persze ordító helyzet, a védelmeket egyik oldalon sem lehetett megingatni, a mezőnyből kitűnő Hulk is inkább a felezővonal és a monacói büntetőterület között villogott, az eltiltott Ricardo Carvalhót nélkülöző monacóiak távol tartották a kaputól.

A Zenit az első félidőben kétszer annyit birtokolta a labdát, mint a Monaco, a 35. percben mégis a Monaco szurkolói hördülhettek fel: Jérémy Toulalan lövése szállt a kapu mellé. Hat perccel később szöglet után Nicolas Lombaerts fejesét a levegőben úszva, látványos vetődéssel védte Danijel Subasic, a labda ki sem jött róla. Ez volt a legnagyobb helyzet az első félidőben, amelyben a Monaco játéka csalódást keltett, mintha túlságosan is az ikszre rendezkedtek volna be Leonardo Jardimék.

A második félidőt is a Zenit kezdte jobban, veszélyes szabadrúgásokat íveltek be a monacói kapu elé, Hulk lövését az 52. percben ki kellett ütnie Subasicnak. A 63. percben aztán a hazaiak szereztek vezetést, méghozzá szabadrúgásból: Yannick Ferreira Carrasco bal oldalról beívelt labdájára a védők mögül, a hosszú oldalon startolt rá a tunéziai Ajmen Abdennur, s az öt és felesről a földre fejelte a labdát, amely Jurij Lodigin mellett a kapuba pattant (1–0).

A Zenit szinte a semmiből szerzett vezetést, Hulk a 70. percben kecsegtető helyről szabadrúgásból a kapu fölé tekerte a labdát. A Monaco pedig, ahelyett, hogy beállt volna a tizenhatosára, megpróbálta ellenfele térfelén tartani a labdát.

Ez persze nem jelentette azt, hogy hátul fellazult, természetesen gyorsan visszatömörültek a védők, és amikor kellett, a gólszerző Abdennur is ellátta fő feladatát, kritikus helyzetekben tisztázott.

A slusszpoén Fabinho 89. percben szerzett gólja volt, a Monaco egyetlen „felesleges" találata a csoportkörben (2–0), hiszen a három gólja is három győzelmet ért volna a C-csoportban. Ráadásul mindegyik győzelmét úgy szerezte meg, hogy egy órán át altatta ellenfelét, utána szerezte meg a győztes gólt – ezt kétszer játszotta el a Leverkusennel, ebből a szempontból teljesen megérdemelt a csoportelsőség.

Monaco–Zenit 2–0

BENFICA–LEVERKUSEN

Lisszabonban a Benfica próbált szépségtapaszt helyezni idei BL-szereplésére, a 12. percben azonban Lima az elé csorgó labdát nyolc méterről a keresztlécre lőtte, pedig a kapu üresen tátongott előtte. Volt neki egy másik lövése is, amely mellészállt. Az első félidőben úgy tűnt, a Leverkusen a legnagyobb ászai nélkül is bízik a sikerben, elsősorban arra törekedett, hogy a középpályán ne engedje kibontakozni a portugál csapatot.

A második félidőben is inkább a biztosra mentek a németek, de a játékrész felénél megérkeztek a hírek Monte-Carlóból. A döntetlennel így már a továbbjutást egy fordulóval korábban bebiztosító Leverkusen a második helyen megy tovább, ezért kissé felpörögtek a fekete mezesek. Ám hiába állt be Stefan Kiessling és Szon Hung Min, gólt a nagyágyúk sem szereztek, a döntetlen (0–0) pedig azt jelentette, hogy csoportmásodikként, a Monaco mögött jutottak a legjobb 16 közé.

Sőt, Ömer Toprak a legvégén kapott egy piros lapot, ami miatt a nyolcaddöntő első mérkőzésén biztosan nem játszhat.

BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ

Monaco (francia)–Zenit (orosz) 2–0
(Abdennur 63., Fabinho 89.)

Benfica (portugál)–Bayer Leverkusen (német) 0–0

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Monaco 6 3 2 1 4–1 +3
11
2. Bayer Leverkusen 6 3 1 2 7–4 +3 10
3. Zenit Szentpétervár 6 2 1 3 4–6 –2
7
4. Benfica 6 1 2 3 2–6 –4 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik