Wengert két mérkőzésről eltiltotta az UEFA

2011.08.22. 12:11
null
Wenger foghatja a fejét, újabb két európai kupameccset kell a lelátóról néznie (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága két nemzetközi kupamérkőzésről eltiltotta az Arsenal menedzserét, Arséne Wengert.

 

Az eltiltása miatt a múlt heti, Udinese elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn a lelátón helyet foglaló francia szakember telefonon és szöveges üzenetben (sms) kommunikált Pat Rice-szal és Boro Primoraccal, ez pedig tilos.

Mint ismert, Wengert még a BL legutóbbi kiírásában büntették meg, amikor az FC Barcelona elleni nyolcaddöntőn élesen kritizálta Massimo Busacca játékvezetőt. Emiatt akkor egy mérkőzésre szóló eltiltással büntették, amely az Udinese elleni összecsapáson a lelátóra száműzte. Az Arsenal 1–0-ra megnyerte az Udinese elleni első mérkőzést.

Az UEFA mostani döntése – amely ellen három napon belül fellebbezhet a londoni klub – azt jelenti, hogy Wenger az Udinese elleni visszavágón, valamint az Arsenal azt követő európai kupameccsén (a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportkörében) sem ülhet le a kispadra.

Az európai szövetség 10 ezer euróra is megbüntette az Arsenalt.

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
20 perce

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
27 perce

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
1 órája

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
1 órája

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
1 órája

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
1 órája

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik