Van Persie büntetőt hibázott, ikszelt az MU és a Leverkusen is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.05. 20:40
null
Van Persie második labdaérintéséből büntetőt hibázott (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjában a spanyol Real Sociedad hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a Manchester Uniteddel. A csoport másik találkozója, a Sahtar Doneck–Bayer Leverkusen szintén gól nélküli döntetlennel végződött.

REAL SOCIEDAD (spanyol)–MANCHESTER UNITED (angol)

A baszkok remekül hangoltak a BL-meccsre, hiszen a spanyol bajnokságban a hétvégén nagyon simán, 5–0-ra legyőzték az Osasunát. A manchesteriek is kezdenek lassan magukra találni, szombaton a Fulham elleni meccset is behúzták 3–1-re.

A találkozó előtt veretlen Manchester United a nyeretlen Sociedad ellen az előző fordulóban szoros 1–0-t játszott. Akkor egy emlékezetes, második percben esett öngóllal tudták begyűjteni a három pontot a „vörös ördögök".

A manchesterieknek most nem volt ekkor a szerencséjük, hiszen a 2. percben gól nélküli döntetlen volt az állás, sőt, a szurkolók legnagyobb bánatára, a szünetben is. Gól tehát nem esett, de helyzetek akadtak bőven, és meglepetésre a baszkok álltak közelebb a gólszerzéshez az első félidőben, köszönhetően annak, hogy a manchesteri védelem olykor bizony lassabb volt, mint a Sociedad támadói.

A fordulás után nem sokkal aztán jött a manchesteriek gólvágója, Robin van Persie – a baszk védelemmel szemben tehetetlen Wayne Rooney helyére. A holland csatár beállása után szinte azonnal meg is szerezhette volna a szokásos gólját: Kagava gurította el a védők és a kapus előtt a labdát, de a Manchester támadója kiszorított helyzetből már csak a kapufát találta el.

Az igazi dráma azonban csak ez után következett. Ashley Young esett el védője mellett a tizenhatoson belül a 69. percben, és bár nem tűnt szabálytalannak az eset, Rizzoli befújta a tizenegyest. A labda mögé természetesen Van Persie állt, de a gól most elmaradt, mivel ahogy az első helyzetét, úgy ezt is a kapufára vágta a támadó.

A 90. percben, egy szintén vitatható szituáció után az olasz bíró felmutatta Fellaininek a második sárgáját is, így tíz emberrel kellett befejeznie a Unitednek.

Az emberhátrányban futballozó „vörös ördögök” és a baszkok előtt is adódtak még lehetőségek az utolsó percekben, de az eredmény így sem változott, a Manchester United 0–0-s döntetlent játszott a Real Sociedaddal.

Nem bírt a Sahtar a Leverkusennel
Nem bírt a Sahtar a Leverkusennel

SAHTAR DONECK (ukrán)–BAYER LEVERKUSEN (német)

Hiába játszott mezőnyfölényben és próbálkozott több kapura lövéssel a Sahtar, a Bayer kontráiban legalább annyi céltudatosság és veszély volt, mint a házigazdák támadásaiban. Persze a németek döntően így is védekezni kényszerültek, a mezőny legjobbja nem véletlenül lett a leverkuseni kapus, Bernd Leno.

Az idő múlásával egyre feszültebbé vált a házigazda, ami a vendégeknek kedvezett, hiszen erővel és koncentrációval is bírták a kihívásokat. A végjátékhoz közeledve érződött, hogy kihúzhatja a mérkőzést kapott gól nélkül a Bayer, hiszen a Sahtar támadásaiból egyre inkább hiányzott a tűz és a gólveszély.

A két együttes között megmaradt a kétpontos különbség, és a Leverkusen az ukránokkal szemben helyzeti előnybe került a továbbjutást illetően, hiszen négy pontot gyűjtött be a megszerezhető hatból, míg az ukránok csupán egyet.

LABARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Real Sociedad (spanyol)–Manchester United (angol) 0–0
San Sebastián, Anoeta Stadion, 30 998 néző. Vezette: Rizzoli (olasz)
Kiállítva: Fellaini (90.)

Sahtar Doneck (ukrán)–Bayer Leverkusen (német) 0–0

Doneck, Donbasz Arena, 50 115 néző. Vezette: Collum (skót)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 4 2 2 6–3 +3 8
2. Bayer Leverkusen 4 2 1 1 8–5 +3 7
3. Sahtar Doneck 4 1 2 1 3–5 –2 5
4. Real Sociedad 4 1 3 1–5 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik