Nagyot küzdött az Arsenal! Szűkösen, de továbbment a Milan

Vágólapra másolva!
2012.03.06. 20:38
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján az Arsenal hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Milant, de 4–3-as összesítéssel búcsúzott a sorozattól. Az „ágyúsok” már az első félidőben megszerezték góljaikat, a második félidőben kiegyenlítetté váló találkozón azonban újabb találat már nem született. Még egyetlen csapatnak sem sikerült az első mérkőzésen összeszedett négygólos hátrány után továbbjutnia a BL-ben. Ezúttal sem láthattunk csodát...

AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL!

A statisztika nem az Arsenal oldalán állt. A Bajnokok Ligája, illetve a BEK történetében még egyetlen csapat sem jutott tovább azután, hogy az első felvonást négy góllal elveszítette, és a többi európai kupában is csupán három példa akadt ilyen bravúrra.

A Milannak azonban nem ártott komolyan vennie a visszavágót, hiszen az utóbbi években többször is jelentős előnyről bukott el. A 2005-ös isztambuli BL-döntőben hiába vezetett 3–0-ra, végül tizenegyesekkel a Liverpool diadalmaskodott, a 2003–2004-es kiírás negyeddöntőjében pedig a Deportivo La Corunát 4–1-re verte meg otthon, hogy aztán a második meccsen 4–0-ra kikapjon. Ennek ellenére úgy tűnt, mintha az olaszok csak a mezt küldték volna ki a pályára. Erre pedig majdnem ráfáztak…

A MÉRKŐZÉS

Nagyon hamar megszerezte a vezetést az Arsenal! Második szögletét végezhette el egymás után a londoni csapat, a Milan védői pedig teljesen elváltották magukat. Laurent Koscielny így „magányosan", négy méterről a kapuba fejelt a 7. percben. 1–0.Nem mellékesen ez volt a leggyorsabb kapott Milan-gól a Bajnokok Ligájában az elmúlt öt esztendőben. Még 2007-ben Cristiano Ronaldo a Manchester United szerelésében vette be a milánóiak kapuját az 5. percben.

Szépen, nyugodtan futballoztak ezután a csapatok. Az Arsenal-gól látszólag semennyire sem változtatott az alaptaktikán – egyik oldalon sem.

AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Az első tíz perc után némi fölénybe került a hazai együttes. Ez egy Van Persie és Tomás Rosicky által „közös erővel” eltotojázott helyzetben és a holland remek távoli, de Christian Abbiati által védett bombájában mutatkozott meg.

És hamarosan már kettővel vezetett az Arsenal. Ekkor felcsillant a remény némi izgalomra. Thiago Silva adta oda a tizenhatoson belül a labdát Rosickynak, aki köszönte szépen, és jobb belsővel a bal alsó sarokba helyezett. Abbiati csak hozzáért a labdához, hárítani nem tudott. 2–0. Rosicky röpke öt és fél évvel ezelőtt, 2006. szeptember 16-án volt legutóbb eredményes az Arsenalban a Bajnokok Ligájában. Akkor a HSV bánta a cseh löketét.

Rosicky gólpasszt kapott Thiago Silvától
Rosicky gólpasszt kapott Thiago Silvától

Ezután kicsit visszavettek a csapatok (mondjuk a Milannak nem volt honnan...). Az embernek olyan érzése volt, mintha az Arsenal úgy gondolkozna, hogy az első félidőre kitűzött penzumát már teljesítette, és nem árt egy kicsit tartalékolni a második játékrészre. A Milan támadásai pedig semmi veszélyt nem hordoztak magukban.

Aztán még egy gólt ledolgozott az Arsenal. Oxlade-Chembarlein tört be bátran a tizenhatoson belülre, Meszbah és Nocerino közös erővel felrúgta. Tizenegyeshez jutott az Arsenal a 42. percben. Van Persie-nek pedig voltak idegei: előbb többször is megigazította a nem pontosan a tizenegyespontra letett labdát, majd ballal kíméletlenül bevágta azt a bal felső sarokba. 3–0

Az első félidő hosszabbításában (45+1. percben) El Shaarawy került óriási helyzetbe, de ajtó-ablak ziccerben képtelen volt eltalálni a kaput. Pedig, ha bemegy, újra kiváló helyzetbe került volna a Milan, így viszont – ahogy nálunk mondani szokták – ekkor nagyon meleg volt a pite az olasz csapat számára...

SZÜNET!

A második félidő első percei után egyből szétszakadt a középpálya. A csapatok könnyedén jutottak el az ellen tizenhatosáig, az igazán nagy gólhelyzetre azonban még várni kell. Feltűnő volt azonban, hogy a jobb oldalon Walcott állandóan a Milan-védelem mögé került. Ekkor kevesen fogadtak volna arra, hogy nem lesz újabb találat a mérkőzésen.

És majdnem meg is lett a négy, de Gervinho megpattanó lövését nagy reflexszel védte Abbiati, mint ahogy Van Persie közeli ismétlését is. Nagyon kitámadt az Arsenal, és már a Milannak is voltak helyzetei. A legnagyobb vendég lehetőséghez azonban kellett Wojciech Szczesny hibája is, aki eladta a labdát, szerencséjére azonban Ibrahimovic 28 méterről az üres kapu mellé lőtt a 62. percben.

A 77. percben Nocerino kihagyta a meccs(továbbjutás)labdát – de nem lett belőle probléma. A csereként beálló Alberto Aquilani kitűnően gurította a hosszúra a labdát, ahol az érkező társnak csak a kapu üresen tátongó jobb felébe kellett volna helyeznie hat méterről. Nem sikerült...

Közeledett a második félidő vége. Egyre kevesebb ereje maradt az Arsenal játékosainak, egyre ritkábban értek fel a Milan kapuja elé. Az olaszok pedig elöl remekül tartották a labdát, ölték az időt.

A folytatásban nem is esett már újabb gól. Nagyot küzdött az Arsenalt, de nem sikerült csodát tennie. A Milan egy gólt megtartott előnyéből, s bejutott a negyeddöntőbe.

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL!

ARSENAL–MILAN 3–0


BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
ARSENAL (angol)–MILAN (olasz) 3–0
Továbbjutott a Milan 4–3-as összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik