UEFA: az elnök szerint nem kizárt, hogy véget ér az idény

2020.03.28. 18:10
null
Az UEFA elnöke szerint nem kizárt, hogy véget ér az idény (Fotó: AFP)
Aleksander Ceferin elnök szerint A, B és C terve is van az idény befejezésére az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA).

 

„Senki nem tudja, mikor lesz vége a világjárványnak. Van A, B és C tervünk attól függően, hogy május közepén, júniusban, vagy június végén kezdhetjük újra. Ha utóbbi időpontban sem lehet elkezdeni játszani, akkor valószínűleg az idényt nem lehet befejezni” – mondta a szlovén sportvezető a La Repubblica című olasz napilapnak.

Ceferin azt a lehetőséget még elképzelhetőnek tartja, hogy a következő idény később kezdődne, így annak elején zárnák le a 2019–2020-as sorozatokat. Ehhez viszont át kell dolgozni a lejáró szerződéseket és az átigazolási időszakot. Azt viszont nem tudja elképzelni, hogy az európai döntőket, így a Bajnokok Ligája és az Európa-liga végcsatározását nézők nélkül bonyolítsák le.

A BL-ben március 11-én, az El-ben másnap rendezték az utolsó meccseket, mielőtt az UEFA a koronavírus-járvány terjedése miatt felfüggesztette a sorozatok folytatását. Mind a két sorozat a nyolcaddöntőnél jár. A férfi Bajnokok Ligája döntőjét Isztambulban, a női finálét Bécsben, az Európa-liga idénybeli utolsó meccsét Gdanskban játszanák.

Legfrissebb hírek

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
Tegnap, 16:45

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 18:15

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 16:04

Egyelőre nincs másik helyszín, jövő héten döntenek a Finalissimáról

Minden más foci
2026.03.05. 11:47

A Galatasaray szurkolói nem lehetnek ott Liverpoolban

Bajnokok Ligája
2026.03.04. 12:53

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27

Teljes a mezőny, ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolását

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 23:55
Ezek is érdekelhetik