Tv: az M1 közvetíti a Győr, a Honvéd és a Videoton selejtezőit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 13:08
null
A tv-ben is látható lesz a Vidi és a Honvéd csütörtöki meccse <br />(Fotó: Action Images)
Ahogy azt a Nemzeti Sport Online múlt héten már előre jelezte, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megszerezte a Győri ETO FC–Maccabi Tel-Aviv labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező közvetítési jogát. Ezenkívül az Európa-ligában érdekelt Budapest Honvéd és Videoton csütörtöki meccse is élőben lesz látható az M1-en.

„A közmédiában cél, hogy minél több és színvonalasabb sportesemény közvetítési jogát megszerezzük, ám azok a sportjogok a legfontosabbak számunkra, amelyek magyar versenyzőkhöz, magyar csapatokhoz köthetők” – idézte az MTVA Sajtóirodájának keddi közleménye Riskó Gézát, az MTVA sportfőszerkesztőjét.

„Ahogy tavaly, idén is közvetítünk BL- és EL-selejtezőmeccseket. Először a Győr vezetőségével sikerült megállapodnunk a magyar bajnok Tel-Aviv elleni oda- és visszavágójának tévés közvetítésére. Reméljük, a Győr sokáig menetel a BL-selejtezőben, és így a mi együttműködésünk is hosszú távú lehet. Csütörtökön a Vidi és a Honvéd párharcának első mérkőzéseit is élőben adjuk” – tette hozzá a sportfőszerkesztő.

A Budapest Honvéd csütörtöki montenegrói vendégjátéka a Cselik Niksics otthonában 17.30-tól lesz látható az M1-en, majd 20.30-tól következik a Videoton–Mladoszt Podgorica összecsapás. A Honvéd meccsét Menczer Tamás, míg a Videoton és szintén montenegrói riválisának selejtezőjét Knézy Jenő kommentálja.

Július 17-én, szerdán 20.15-től az M1 élőben közvetíti a Győri ETO-Maccabi Tel-Aviv BL-selejtezőt, majd a visszavágót is július 23-án, kedden 20.15 órától. Az első mérkőzésen Knézy Jenő, a másodikon Menczer Tamás lesz a kommentátor.

A találkozókról a Kossuth Rádió is kiemelten tudósít, az összecsapások hajrái élőben lesznek hallhatóak.

Legfrissebb hírek

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
8 órája

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Minden más foci
11 órája

Puskás–Suzuki-kupa: Szijjártó Péter is gratulált a döntőbe jutó Honvédnak

Minden más foci
2025.05.04. 20:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Valverde: az emberhátrányig sokkal jobbak voltunk, mint a Manchester United

Európa-liga
2025.05.02. 10:37

A Tottenham dominált, de nem lehet teljesen elégedett a Bodö/Glimt elleni El-elődöntő első meccse után

Európa-liga
2025.05.01. 23:00

Vitatott játékvezetői ítéletek után fél lábbal már az El-döntőben érezhetik magukat a manchesteriek

Európa-liga
2025.05.01. 22:57

Csuhay József gyászba borította Szarajevót

Képes Sport
2025.04.26. 14:08
Ezek is érdekelhetik