Továbbjutást ért C. Ronaldo duplája Lyonban

Vágólapra másolva!
2011.11.02. 20:42
null
C. Ronaldo remek szabadrúgásgólt szerzett, majd büntetőből sem hibázott (fotó: Reuters)
Címkék
A Real Madrid Cristiano Ronaldo duplájával 2–0-ra győzött az Olympique Lyon vendégeként a Bajnokok Ligája D-csoportjának negyedik fordulójában. A blancók először nyertek francia riválisuk otthonában, és továbbjutottak a csoportból. Az Ajax 4–0-ra kiütötte hazai pályán a Dinamo Zagrebet.

 

A TALÁLKOZÓ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJÁK!

José Mourinho mindössze három védőt jelölt a kezdőbe, így a védekező középpályás Lassana Diarra húzódott hátra a hátsó alakzatba. Kimaradt a kezdőből Gonzalo Higuaín, középcsatárként Karim Benzema kezdett a blancóknál, aki így ismételten korábbi csapata ellen bizonyíthatott.

Diarra a várakozásoknak megfelelően a védelem jobb oldalán kezdett, két és fél perc telt el az első szabálytalanságáig. Az első lövés Jimmy Briand-é volt, a túloldalon – ki más? – Cristiano Ronaldo nevéhez fűződött az első löket, akárcsak a másik térfélen, itt is csak jó helyen kellett állnia a kapusnak, bár Hugo Llorisnak erősebben megküldött labdával kellett szembenéznie.

MÉG MINDIG DINAMO-GÓL NÉLKÜL
A csoport másik meccsén, az Ajax–Dinamo Zagreb összecsapáson az volt a kérdés, hogy a három forduló elteltével még pont nélküli horvátok legalább a matematikai esélyüket életben tudják-e tartani a továbbjutást illetően.

Nos, az amszterdamiak gyorsan nemleges választ adtak a „dilemmára”, ugyanis már a 25. percben 2–0-ra vezettek.

Előbb az előretörő jobb-bekk, Gregory van der Wiel bombázott az ötös sarkáról a léc alá, majd egy eladott labdát követően a középen kiugró Miralem Szulejmani előbb elhúzott Ivan Kelava kapus előtt, és az üres kapuba passzolt.

Az Ajax a 65. percben Siem de Jong góljával már 3–0-ra vezetett, végül pedig Nicolás Lodeiro találatával 4–0-ra nyert, így két fordulóval a csoportkör vége előtt a továbbjutást érő második helyen áll a D-csoportban, három ponttal megelőzve a harmadik Lyont. A Dinamo rúgott gól és pont nélkül sereghajtó.

Tíz perc után állandósult a Real Madrid nyomása, a legnagyobb helyzet Karim Benzema nevéhez fűződött, korábbi csapata ellen egy jól helyezett labdával aktivizálta magát a középcsatár, ám Lloris bravúrral védett. Ronaldo löbbölése után az egyik védő fejelt a kapu torkából, majd Khedira lövésénél is a kapus volt végállomás.

Alaposan belelendültek a fiúk, hiszen bő negyedóra elteltével már hét próbálkozásnál tartottak együttesen a felek, a lendület nem hiányzott tehát a futballból.

A 24. percben góllá érett a vendégek fölénye: Özil passza után Benzema indult meg középen, Yoann Gourcuff szabálytalankodott, így Cristiano Ronaldo végezhetett el szabadrúgást 18 méterről, méghozzá meglehetősen egyszerű módon: a jobb alsó sarokba bombázta a labdát. 0–1

Az európai kupákban C. Ronaldo gólja volt a 900. Real Madrid-találat. Cének pedig a Marca szerint ez volt a 100. gólja Real-mezben.

A 28. percben válaszolhatott volna a hazai csapat, de Kim Källström emelését lehúzta Iker Casillas. Ennek ellenére a Real Madrid tűnt veszélyesebbnek, Ronaldo passza után Benzema újabb helyzeténél ismét Llorisnak kellett a helyén lennie. A 35. percben Fábio Coentrao számított el egy labdát, ami Briand elé került, a lövés úgy lett igazán veszélyes, hogy megpattant a labda, ám Casillas még időben eszmélt.

Az első félidő hajrájára fordulva érzékeny veszteség érte Rémi Garde csapatát: úgy tűnt, Dejan Lovrent sérülés miatt kellett lecserélni. Bakari Koné beállítása egyben szerkezetváltással is járt együtt, igaz, Garde aligha úgy gondolta, hogy ezzel ziccereket ajándékoznak a Realnak, mindenesetre Özil százszázalékos helyzetet rontott el a 44. percben. Majdnem megbosszulta magát a sok kihagyott Mourinho-helyzet: egy gyors ellentámadás végén Gourcuff labdáját épphogy kitolta a léc alól Casillas, majd a szöglet után Briand lövését a blokkolták, 45 perc után azonban maradt a 0–1.

Fordulás után bátrabban kezdett a Lyon, de a nagy helyzetek továbbra is inkább Lloris kapuja előtt adódtak. A Lyon védelme elképesztően lyukasnak tűnt, különösen a széleken mutatkozott meg a piros és fehér mezesek közötti sebességbeli különbség.

Lassana Diarra egészen az 59. percig bírta sárga nélkül – a keménykedők különversenyében Cris, Sami Khedira és Kim Källström is megelőzte. A lapok „sűrűsödése” is mutatta, hogy a csapatok stílust váltottak, mondhatni, lassult a tempó: a Real átállt biztonságosabb üzemmódra, a Lyon játékára pedig egyébként is az önveszélyesség volt inkább a jellemző.

A 65. percben Ronaldo unta meg az eseménytelenséget, Lloris pedig jelezte, figyelme nem lankad, kitolta a labdát a jobb alsó elől. Nem sokkal később, a túloldalon is élet költözött a lábakba: Éderson lövését öklözte Casillas.

A 69. percben újra ízekre szedték a Lyon védelmét, a gólhoz azonban Nicola Rizzoli szíve is kellett: az olasz játékvezető megsajnálta a Mouhamadou Dabo vállával ütköző, majd (legalábbis indokolatlanul) nagyot eső Cristiano Ronaldót. A portugál már nem volt ennyire engedékeny Llorisszal szemben: a büntetőt az elvetődő kapus mellett a kapuba bombázta. 0–2

Ezzel immár a Marcán kívüli források szerint is megvolt Ronaldo 100. találata a blancóknál. Biztos, ami biztos. 100 vagy 101... – mindenesetre 105 meccsen nem olyan rossz.

A 78. percben közel állt a szépítéshez a Lyon, jobb oldali szöglet után Briand fejese után a lécről pattant ki a labda. A hajrára egy kósza Özil-lehetőségen sok izgalom nem maradt. A Real Madrid először győzött francia riválisa vendégeként, méghozzá könnyedén, ami az elmúlt évek tendenciáját figyelembe véve alighanem figyelemre méltó változás és az sem mellékes, hogy ezzel már továbbjutott a csoportból.

José Mourinho Lyonban ült 75. alkalommal a Real kispadján. A mérlege szenzációs: 56 győzelem, 11 döntetlen és 8 vereség. Egyedül a legendás Miguel Munoz volt képes hasonló teljesítményre, de ő 75 meccsből 56 győzelmet aratott, 10 döntetlent ért el, és 9-szer vesztett, azaz immár Mourinho a legjobb ebben a mutatóban.

A TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYÉT ITT TALÁLJA!

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 4. FORDULÓ
OLYIMPIQUE LYON (francia)–REAL MADRID (spanyol) 0–2 (0–1)
Lyon, Stade de Gerland. Vezeti: Rizzoli (olasz)
LYON: Lloris – Réveillere, Lovren (B. Koné, 38.), Cris, M. Dabo – Gonalons, Källström – Briand, Gourcuff, Ederson (Belfodil, 84.) – Gomis (Lacazette, 75.). Vezetőedző: Rémi Garde
REAL MADRID:Iker Casillas – L. Diarra, Sergio Ramos, Pepe, Fábio Coentrao (Raúl Albiol, 64.) – Khedira, Xabi Alonso – Di María (Callejón, 83.), Özil, C. Ronaldo – Benzema (Higuaín, 71.). Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: C. Ronaldo (24., 69. – a másodikat 11-esből)
AJAX (holland)–DINAMO ZAGREB (horvát) 4–0
Amszterdam, Amsterdam ArenA. Vezeti: Atkinson (angol)
G: Van der Wiel (20.), Szulejmani (25.), S. de Jong (65.), Lodeiro (92.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 4 4 10–0 +10 12
2. Ajax 4 2 1 1 6–3 +3 7
3. Lyon 4 1 1 2 2–6 –4 4
4. Dinamo Zagreb 4 4 0–9 –9 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik