Szabics Imre és Tőzsér Dániel csapata a főtábla küszöbén

Vágólapra másolva!
2011.08.03. 23:17
null
Tőzsér Dániel (jobbra) és csapata kifogott a csíkos mezes belgrádiakon (Fotó: Reuters)
A belga bajnok Racing Genk Tőzsér Dániellel és Köteles Lászlóval a soraiban Belgrádban, a Szabics Imrével felálló Sturm Graz hazai pályán harcolta ki a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójából. A szerdai visszavágók után csak az El-ben folytathatja többek között a hazai pályán elvérző Slovan, valamint a norvég Rosenborg, a belga Standard Liege, a skót Rangers és az ukrán Dinamo Kijev.

 

PARTIZAN–GENK 1–1
Nemanja Tomics gólja révén egy ideig a Partizan Beograd látszott révbe érni, sőt a hazai csapat a második félidő elején újabb gólt szerzett, amelyet azonban a kapus Köteles Lászlóval szembeni lökés miatt nem adott meg a játékvezető. Hamarosan aztán – csakúgy, mint az első mérkőzésen – Jelle Vossen büntetőből egyenlített, és a folytatásban a genkiek megőrizték a számukra üdvözítő 1–1-et. Köteles és Tőzsér végigjátszotta a mérkőzést.

STURM–ZESZTAFONI 1–0
Az osztrákok továbbjutását biztossá tevő gólt Roman Kienast lőtte közelről a 68. percben, Szabics Imre átadásából. Szabics kezdett a Sturmban, a 74. percbeli lecseréléséig a pályán volt.

SLOVAN–APOEL 0–2
A pozsonyi mérkőzés első gólja a második félidő elején született, egy gyors akció végén a ciprusiak brazil támadója, Aílton átemelte a labdát az első mérkőzésen kiválóan védő Matús Putnocky kapus felett. Erik Grendel hamarosan megkapta második sárga lapját, és a Slovan képtelen volt megbirkózni az emberhátránnyal, kapott még egy gólt (amely már nem osztott, nem szorzott) – kiesett.

MALMÖ–RANGERS 1–1
Az első mérkőzést hazai pályán 1–0-ra elveszítő Rangers dolga a 19. percben tovább nehezült: a labdát sportszerűtlenül jó erősen az ellenfeléhez vágó Steven Whittaker piros lapot kapott. A skótok nem omlottak össze, a 24. percben Nikica Jelavic jó ütemben érkezett Maurice Edu hosszú indítására, és ballal a hálóba lőtt – összesítésben kiegyenlítődött a párharc.

Az alapszinten is kiélezett meccs egyre feszültebb lett, ami újabb kiállításokat eredményezett. A 66. percben Madzsid Bugerra kapott azonnali pirosat, amiért fejpárbaj közben lekönyökölte a malmői Dardan Rexhepit. A svéd játékos nyakmerevítővel, hordágyon hagyta el a játékteret. Vlagyiszlav Bezborodov, az orosz játékvezető keze a 73. percben harmadszor is lángba borult – ezúttal Ricardinho, a svédek brazil védője mehetett zuhanyozni, neki egy heves belépőért járt a második sárga. Aztán ahogyan az első félidőben, ismét a megfogyatkozó csapat szerzett gólt: miután Jelavic elpuskázott egy remek glasgow-i lehetőséget, Jiloan Hamad, a fiatal malmői középpályás szép távoli lövéssel kiegyenlített, egyszersmind továbbjuttatta csapatát. A Rangersnek marad az Európa-liga.

RUBIN KAZANY–DINAMO KIJEV 2–1
Az első mérkőzést két góllal elveszítő Dinamo sorsa tulajdonképpen már a 19. percben megpecsételődött: Alan Kaszajev erőszakosan labdát szerzett a félpályánál, a 16-os előteréig robogott, majd lőtt, és bár Sovkovszkij védte a lövést, a kipattanóból Vlagyimir Gyjagyjun belőtte a Rubin vezető gólját. A lefújás előtt nem sokkal itt is, ott is esett egy gól, ám ez nem változtatott a lényegen, az ukrán kirakatcsapat kettős vereséggel búcsúzott az európai kupaporondtól.

A 35. életévében járó Andrij Sevcsenko, a kijeviek ikonja a 64. percben lépett pályára csereként – a védő Danilo Silvát váltotta, azaz a Dinamo mindent egy lapra tett fel –, ám érdemben nem tudott javítani csapata támadójátékán. Sevcsenko korábban azt nyilatkozta, a jövő évi Európa-bajnokság után visszavonul – ha tartja magát ehhez, akkor a Milannal 2003-ban BL-t nyerő támadót többé nem látjuk játszani a Bajnokok Ligájában.

ZÜRICH–STANDARD 1–0
Alulmaradt a Standard Liege is svájci ellenfelével szemben – noha a Zürich a svájci bajnokság első három fordulójában egyetlen pontot sem szerzett. A hazaiak győztes gólját Admir Mehmedi szerezte, aki az első félidő derekán tizenegyest harcolt ki, majd rontott el. A büntetőt eredményező szabálytalanságnál a Standard emberhátrányba került, Yoni Buyenst kiállította az olasz játékvezető.

A következő forduló sorsolását augusztus 5-én tartják.

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
Sturm Graz (osztrák)–Zesztafoni (grúz) 1–0 (Kienast 68.)
Továbbjutott: a Sturm, 2–1-es összesítéssel
Partizan Beograd (szerb)–KRC Genk (belga) 1–1 (Tomics 40., ill. Vossen 58. – 11-esből)
Tj: a Genk, 3–2-es összesítéssel
Wisla Kraków (lengyel)–Liteksz Lovecs (bolgár) 3–1 (Melikszon 42., 56. – a másodikat 11-esből, Wilk 84., ill. Bodurov 68.)
Tj: a Wisla, 5–2-vel
Trabzonspor (török)–Benfica (portugál) 1–1 (Paulo Henrique 32., ill. Nolito 19.)
Tj: a Benfica, 3–1-gyel
Dinamo Zagreb (horvát)–HJK (finn) 1–0 (Ibánez 91.)
Tj: a Dinamo, 3–1-gyel
NK Maribor (szlovén)–Maccabi Haifa (izraeli) 1–1 (Marcos 32., ill. Vered 10.)
Tj: a Maccabi, 3–2-vel
FC Vaslui (román)–Twente (holland) 0–0
Továbbjutott: a Twente, 2–0-val
FC Zürich (svájci)–Standard Liege (belga) 1–0 (Mehmedi 58.)
Tj: a Zürich, 2–1-gyel
Slovan Bratislava (szlovák)–APOEL (ciprusi) 0–2 (Aílton 58., Manduca 93.)
Tj: az APOEL, 2–0-val
Viktoria Plzen (cseh)–Rosenborg (norvég) 3–2 (Bakos 56., Kolár 60., Petrzela 78., ill. Lustig 44., Prica 77.)
Tj: a Plzen, 4–2-vel
Malmö FF (svéd)–Rangers FC (skót) 1–1 (Hamad 80., ill. Jelavic 24.)
Tj: a Malmö, 2–1-gyel
Rubin Kazany (orosz)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–1 (Gyjagyjun 19., Medvegyev 88., ill. Huszev 93.)
Tj: a Rubin, 4–1-gyel
KEDDI MÉRKŐZÉSEK
BATE Boriszov (fehérorosz)–Ekranas (litván) 3–1
Tj: a BATE, 3–1-gyel
Panathinaikosz (görög)–Odense BK (dán) 3–4
Tj: az Odense, 5–4-gyel
Shamrock Rovers (ír)–FC Köbenhavn (dán) 0–2
Tj: a Köbenhavn, 3–0-val

 

RÁJÁTSZÁS A CSOPORTKÖRBE JUTÁSÉRT
BAJNOKI ÁG
KIEMELT CSAPATOK NEM KIEMELT CSAPATOK
Köbenhavn Wisla Kraków
BATE Sturm Graz
Maccabi Haifa Genk
Dinamo Zagreb Viktoria Plzen
APOEL Malmö FF
NEM BAJNOKI ÁG
KIEMELT CSAPATOK NEM KIEMELT CSAPATOK
Bayern München Twente
Arsenal Rubin Kazany
Lyon Udinese
Benfica Zürich
Villarreal Odense

A bajnoki ágról és a nem bajnoki ágról is 5-5 csapat jut be a csoportkörbe, ahol 22 alakulat már elfoglalta helyét.

 

MÁR BL-CSOPORTKÖRBEN (22 hely elkelt)
Manchester United (angol) AC Milan (olasz) O. Marseille (francia)
Ajax (holland)
Chelsea (angol)
Inter (olasz) Zenit (orosz) Fenerbahce (török)
Manchester City (angol)
Napoli (olasz)
CSZKA Moszkva (orosz) Olympiakosz (görög)
Barcelona (spanyol) Dortmund (német) Sahtar (ukrán) Basel (svájci)
Real Madrid (spanyol) Leverkusen (német)
Otelul Galati (román)
Valencia (spanyol) Lille (francia)
Porto (portugál)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik