Sneijder korai gólja mindent eldöntött

Vágólapra másolva!
2010.04.06. 20:28
null
Akinfejev hiába próbált hárítani, Sneijder szabadrúgása a hálóban kötött ki (fotó: Reuters)
Milánói győzelme után Moszkvában is nyert, így bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe az Internazionale. A mérkőzés egyetlen gólját Wesley Sneijder szerezte.

A CSZKA Moszkva minimális különbségű vereséget szenvedett Milánóban, így megvolt az esély arra, hogy első orosz csapatként bejusson a BL elődöntőjébe. Az oroszoknál azonban eltiltás miatt hiányzott Jevgenyij Aldonyin és Milos Kraszics.

Már a mérkőzés elején eldőlt, hogy itt bizony nem lesz hosszabbítás. A hatodik percben Wesley Sneijder végzett el szabadrúgást a jobbösszekötő helyéről, és lapos lövése a felugró sorfal alatt a hálóba került. Nem csoda, hogy Igor Akinfejev egyesével akarta leharapni csapattársainak fejét… (0–1)

Leonyid Szluckij nem sokkal később cserélt, Vaszilij Berezuckij helyét Chidi Odiah vette át. A moszkvaiaknak a folytatásban két nagyobb helyzetük is volt, egyszer Tomás Necid lövése kerülte el kevéssel a kaput, másodjára pedig Alan Dzagojev rohanhatott ziccerben a kapu felé, de szörnyen eltörte a labdát.

Az Inter részéről még egy Diego Milito-lehetőséget jegyezhettünk fel, ekkor azonban Akinfejev hárítani tudott. A szünetre egygólos olasz vezetéssel vonultak a csapatok.

A 49. percben a CSZKA maradék esélyei is elszálltak, ugyanis az orosz csapat tíz emberre fogyatkozott: a korábban sárga lapot kapó Odiah csúszott rá Eto'o lábára, így Stephane Lannoy bíró teljes joggal mutatta fel számára másodszor is a sárgát, ezzel együtt a pirosat is.

Az Internazionale ezt követően már rutinosan tartotta az eredményt, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben a 73. percig. Ekkor Milito is betalálhatott volna, ám hatalmas ziccerben Akinfejevbe lőtt.

Újabb gól azonban már nem született, az Internazionale – a CSZKA-t negyedszer is megverte – bejutott az elődöntőbe. José Mourinho elmondhatja magáról, hogy a Porto és a Chelsea után az olasz csapattal is a legjobb négy közé került, ilyen még senkinek sem sikerült. Az Inter a Barcelonával vagy az Arsenallal játszik a következő fordulóban.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
CSZKA Moszkva–Internazionale 0–1 (Sneijder 6.)
Továbbjutott: az Internazionale 2–0-s összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik