Sergio Ramos: A bírón és rajtam ment el a győzelem

Vágólapra másolva!
2013.02.14. 09:24
null
Sergio Ramos önkritikát gyakorolt a Real–MU összecsapás után (Fotó: Reuters)
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője szerint semmi sem dőlt el a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén, s ezt mondja Cristiano Ronaldo is. Kollégája, a portugál támadót a gólja miatt dicsérő Sir Alex Ferguson szerint csapata az 1–1-es döntetlennel megtartotta az esélyét a továbbjutásra.

 

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Real Madrid a Manchester Uniteddel csapott össze. Az angol csapat Danny Welbeck révén viszonylag hamar vezetést szerzett, de a Real még az első félidőben kiegyenlített, Cristiano Ronaldo révén. Rengeteg helyzetet hozott még a mérkőzés, de újabb gólt már nem. Az idegenbeli döntetlennel a „vörös ördögök” előnyösebb helyzetbe kerültek, de José Mourinho és Cristiano Ronaldo szerint még semmi sem dőlt el.

SZAVAZÁS

Osztályozza a Real Madrid játékosainak az MU ellen nyújtott teljesítményét!

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Semmi meglepetés, erre számítottam. Nyílt mérkőzés volt az utolsó percig – értékelt a várakozásoknak megfelelően remek találkozó után a Real Madrid vezetőedzője. – Az MU változtatott játékstílusán, Rio Ferdinand és Jonny Evans át sem tette a lábát a térfelünkre. Egy rögzített szituációra vagy egy kontrára vártak, a mi akaratunk érvényesült. Ha az esélyekről kérdez, továbbra is azt mondom, hogy ötven-ötven százalék. Tudunk több gólt is szerezni az Old Traffordon.”

A gyönyörű fejes gólt szerző Cristiano Ronaldo nem állhatta meg ünneplés nélkül a találatát.

„Természetesen jó mérkőzés volt, erős csapattal játszottunk döntetlent. Az angolok hatékonyak voltak, sok gondot okoztak nekünk, de tudunk ennél jobban is játszani – mondta CR. – Fiatalon érkeztem Manchesterbe, ahol nagyon jól éreztem magam, de nem tudtam megtenni, hogy ne ünnepeljek most a gólom után, hiszen nagyon fontos találat volt ez. Sok helyzetet dolgoztunk ki, ám nem tudtuk ezeket befejezni. Az Old Traffordon továbbjuthatunk, lesz rá esélyünk. Mi mindig mindenhol győzni akarunk, így ott is.”

Sergio Ramos önkritikusan nyilatkozott a találkozó után, a spanyol válogatott védő elismerte, hibázott a kapott gólnál, de úgy véli, a játékvezetőnek nem kellett volna szögletet ítélnie Danny Welbeck találata előtt.

„Realista vagyok, Welbeck megnyerte ellenem a fejpárbajt a gólnál, de nem volt szöglet. A bírók néha segítenek neked, néha nem. Nem szeretném ezt értékelni – mondta csalódottan Sergio Ramos, aki már a visszavágóról is beszélt. – Nem követhetünk el hibákat. Ugyanezzel a mentalitással kell pályára lépnünk, azzal a meggyőződéssel, hogy nyerhetünk. Keserédes szájízzel zártuk a mérkőzést, de a futball ilyen, egyik nap minden összejön, a másikon kevésbé sikerülnek a dolgok. Győzni megyünk az Old Traffordra. Az eredmény miatt csalódottak vagyunk, de a játékunk miatt örülünk.”

Utóbbi mondatával Xabi Alonso is egyetértett.

„Miután betaláltak az angolok, nagyon óvatossá kellett válnunk – így a madridi középpályás, Xabi Alonso. – Az ellenfél szintén nagyon óvatos volt, de idegenben ez mindig is jellemző rájuk. Ezért nem volt egyszerű helyzetekig eljutnunk ma este. A visszavágón nyernünk kell, gólokat rúgni, nem játszhatunk döntetlenre. A teljesítményünkre nem lehet panasz, csak az eredményre.”

A játékot sérülten vállaló Xabi Alonso ugyan nem foglalkozott vele, Mourinho elárulta: teljesen elkészült az erejével a mérkőzésen, így kisebb kényszerszünet vár rá a Real Madridban.

„A szünetben már mondta, hogy a határon van, alig bírja, de vállalta a folytatást, és kihozta a maximumot magából, a 83. percben viszont nem volt választásunk, le kellett cserélni” – mondta Mourinho, hozzátéve, ez a meccs nem tett jót a spanyol középpályás ágyéksérülésből való tökéletes felépülésének.

A rutinos középpályás nem utazott el hazája válogatottjával múlt héten Katarba, ahol a spanyolok Uruguayjal játszottak, majd nem volt benne a hétvégén a Sevilla elleni bajnokira nevezett madridi keretben sem. Mourinho elmondása szerint a Rayo Vallecano elleni bajnokin sem veti be (a trófeára ebben a sorozatban már nem esélyes a Real), s egészen a Barcelona elleni Király-kupa-elődöntő visszavágójáig, azaz február 27-éig pihentetni fogja.

Az angolok reálisan értékelik a döntetlent.

SZAVAZÁS

Osztályozza az MU játékosainak a Real Madrid ellen nyújtott teljesítményét!

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Micsoda gólt fejelt nekünk Cristiano Ronaldo! – dicsérte a Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson egykori játékosát. – Nem lehetett megállítani, elképesztően magasra ugrott. Kérdeztem a szünetben Patrice Evrát, hogy miért nem ütközte le, de aztán láttam az ismétléseket. Rájöttem: mit is beszéltem…? De azért összességében jól őriztük. Azt hiszem, nem volt neki egyszerű ellenünk játszania, sok érzelem köti hozzánk, hiszen hat évet töltött nálunk. De csoda veszélyes: amikor nála a labda, a legtöbb, amit tehetsz, az imádkozás…”

A skót rátért aztán sajátjaira is.

„David De Gea három vagy négy elképesztő védést mutatott be, de az ellenfél kapusa is védett egy nagyot az utolsó percben, amikor a kapufára tolta Robin van Persie lövését. Ami miatt csalódott vagyok, az az első félidei visszaállásunk, amikor hagytuk őket a tizenhatos előtt fickándozni. Ez nagyon nem ízlett nekünk. A második félidőre aztán változtattunk ezen, Danny Welbecket közelebb vittem Xabi Alonsóhoz, és ez pozitív változást jelentett. Sokkal jobbak lettünk, noha nem is birtokoltuk annyit a labdát, mint szoktuk. Nem lehetünk elégedetlenek, játékosaim nagy lehetőséget harcoltak ki a visszavágóra.”

„Sok helyzetünk volt. Ha korábban azt mondják, hogy egy 1–1-es döntetlennel mehetünk haza, azonnal elfogadjuk. Azt hiszem, remek mérkőzést láthattak a szurkolók” – így az egy nagy helyzetet a legvégén kihagyó Robin van Persie.

„Némi előnyt szereztünk, de ezen a szinten már nem számít, hogy otthon vagy idegenben játszol. Ez csak az első félidő, készen kell állnunk a folytatásra. A gólom előtt tudtam, hová tekeri majd a labdát Wayne Rooney, és szerencsére a hálóba tudtam küldeni. Fantasztikus volt a stadion, de játszani jöttünk ide, nem nézelődni” – bölcselkedett az angol gólt jegyző Danny Welbeck.

EMLÉKEZTETŐ

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–MANCHESTER UNITED (angol)
1–1
Madrid, Bernabéu Stadion, 79 429 néző. Vezette: Brych (német)
REAL MADRID: D. López – Arbeloa, Varane, S. Ramos, F. Coentrao – Xabi Alonso (Pepe, 84.), Khedira – Di María (Modric, 75.), Özil, C. Ronaldo – Benzema (Higuaín, 60.)
MAN. UNITED: De Gea – Rafael, R. Ferdinand, Evans, Evra – Welbeck (Valencia, 73.), P. Jones, Carrick, Kagava (Giggs, 64.) – Rooney (Anderson, 85.), Van Persie
Gólszerző: C. Ronaldo (30.), ill. Welbeck (20.)
A visszavágót március 5-én játsszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik