Schalke: kivizsgálást követelnek a BL-meccsen történtek miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.22. 16:00
A Schalke labdarúgócsapata hivatalos honlapján adott ki közleményt, amelyben jelezte: a tegnapi BL-selejtezőn a gelsenkircheni drukkerek ellen elkövetett rendőri túlkapás miatt kivizsgálást követel a klub.

A Schalke, Szalai Ádámmal a kezdőben 1–1-et játszott otthon a PAOK-kal a Bajnokok Ligája 4. selejtezőkörének első mérkőzésén.

A hazaiak drukkerei a találkozó második félidejében kifeszítettek egy, a macedón Vardar Szkopje szurkolói táboráról készült drapériát, amit a vendégek – mivel a görögök régóta rossz viszonyt ápolnak Macedóniával – sértésnek vettek.

A Schalke honlapjának tájékoztatása szerint ezt követően mindkét fél támadással fenyegetőzött, ezért a rendőrök úgy döntöttek, hogy be kell avatkozniuk, és végül, könnygázt is bevetve, megfékezték a hazai szurkolókat.

„Egyszerűen nem tudjuk elfogadni a rendőri túlkapást. Azonnali magyarázatot és részletes kivizsgálást akarunk” – nyilatkozta Peter Peters, a Schalke vezetőségének egyik tagja.

A Schalke jövő kedd 20.45 órakor lép pályára a PAOK elleni a BL-selejtező visszavágóján.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda BL-selejtező: október 21-én kezd a Kaposvár

Röplabda
2026.09.07. 20:14

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

Jelentkezett Buzsáky Ákos – félreértés miatt hitték eltűntnek

Magyar válogatott
2026.08.28. 08:52

Volt angliai csapattársa szerint Buzsáky Ákos jól van

Magyar válogatott
2026.08.27. 14:37

Buzsáky Ákost eltűnt személyként körözi a rendőrség

Magyar válogatott
2026.08.25. 11:42

Felső sarkos gólokkal került nagy előnybe a Celtic, a Bodö/Glimt szintén háromszor talált be a BL-playoffban

Bajnokok Ligája
2026.08.19. 23:02

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50