Most a Real nyert simán, C. Ronaldo beérte Messit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.02. 20:40
A Dortmund és a Real Madrid idei összecsapása a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában nem hasonlítható a tavalyihoz – ez bebizonyosodott a párharc első, madridi összecsapásán. A Real könnyedén, 3–0-ra győzött, Cristiano Ronaldo beérte Lionel Messit az egy szezonon belül szerzett BL-gólok számában.
Gareth Bale szerzett vezetést a Realnak (Fotók: Action Images)
Gareth Bale szerzett vezetést a Realnak (Fotók: Action Images)
Gareth Bale szerzett vezetést a Realnak (Fotók: Action Images)

Azt mindenki tudta már a kezdő sípszó pillanatában, hogy ezt a Real–Dortmund párharcot nem lehet összehasonlítani a tavalyival, amikor a német csapat a hazai 4–1 után végül 4–3-mal búcsúztatta a madridiakat az elődöntőben.

Már csak azért sem, mert dortmundi oldalon a tavalyi első meccs kezdőcsapatához képest hét változás történt, de Daniel Carvajal, Isco és Gareth Bale személyében a Real kezdőjében is találhattunk három olyan játékost, aki egy éve még másik csapatban futballozott – az első félidő két Real-góljában éppen ők hárman játszották a főszerepet.

A mostani találkozó az eredmény szempontjából is teljesen másképp alakult. Tavaly a mai meccsről eltiltás miatt hiányzó Robert Lewandowski korai góljával a Dortmund szerezte meg a vezetést a párharc első találkozóján, ezúttal viszont Bale a Realt juttatta előnyhöz a 3. percben. Ez történelmi találat volt, ugyanis a német gárda a BL-ben még sohasem kapott ilyen gyorsan gólt.

A királyiak a jobb szélen indítottak támadást, Karim Benzema passzolt a beljebb érkező, felfutó védőhöz, Dani Carvajalhoz, aki a középen kilépő walesit játszotta meg, ő pedig ott hagyta Mats Hummelst és Szokratisz Papasztatopuloszt, majd az ötös környékéről elpasszolta a labdát Roman Weidenfeller mellett. Ez volt az ötödik BL-gólja ebben a szezonban. 1–0

A következő nagy helyzet is a Real Madrid előtt adódott, a 12. percben Cristiano Ronaldo jó 25 méteres szabadrúgását Weidenfeller bravúrral tornázta ki, még mielőtt a léc alá vágódott volna. Egy perccel később Marco Reus mentett egy madridi szögletnél úgy, hogy saját kapusa kezét is telibe rúgta.

Weidenfeller még egy ideig fájlalta a kezét, de átvészelte az esetet, nem kellett lecserélni, a Dortmund viszont nem úszta meg az első félidőt újabb gól nélkül. Isco a tizenhatos előteréből lőtt egy labdaszerzést követően a jobb alsóba. 2–0

Isco így ünnepelte a Real második gólját (Fotó: Action Images)
Isco így ünnepelte a Real második gólját (Fotó: Action Images)

A Real a szünetig magabiztosan őrizte előnyét (Bale szabadrúgása révén még egy helyzete is volt, de Weidenfeller a levegőben úszva kiütötte a labdát), a Dortmund néhány távoli lövésig jutott, de ezek kevésbé voltak veszélyesek.

A második félidő elején a madridi ziccereket kisebb dortmundi lehetőségek követték. Az üresen kilépő Bale lapos labdáját védte lábbal Weidenfeller, a másik oldalon pedig Pierre-Emerick Aubameyang lőtt el éles szögből a kapu előtt. Aztán Karim Benzema nem tudott két méterről a kapuba találni Cristiano Ronaldo beadásából Szokratisz Papasztopulosz mellől, míg a Dortmundból Henrih Mhitarjan lőtt a kapu mellé.

A négy kimaradt helyzet után az 57. percben már megérkezett a menetrend szerinti Cristiano Ronaldo-találat. Az ebben a szezonban mindegyik BL-meccsén gólt szerző, a hetedik találkozóján 14. találatát jegyző portugál Luka Modric labdájával tört be a tizenhatoson belülre, majd egy leheletfinom bokamozdulattal mindenkit becsapott és az üres kapuba lőtt. 3–0

Ronaldo ezzel beérte Lionel Messit és José Altafinit, akik mindketten 14-szer voltak eredményesek egyetlen BEK/BL-idényben; utóbbi a 2011–12-es, előbbi az 1962–63-as szezonban lőtt ennyit. Ruud van Nistelrooy is ennyit vágott a 2002–2003-as kiírásban, de kétszer a selejtezőkben talált be (a Zalaegerszeg ellen).

Ez a meccs sem múlt el Cristiano Ronaldo-gól nélkül
Ez a meccs sem múlt el Cristiano Ronaldo-gól nélkül

Helyzetre helyzet volt a válasz ezután is, csak éppen a Dortmund az újabb lehetőségét sem tudta gólra váltani, Mhitarjan hétméteres lövésénél Pepe nagyot mentett.

A folytatásban a Realnak voltak még nagyobb helyzetei, de az amúgy a Dortmund egyik legjobbjának bizonyuló Weidenfeller védeni tudott (az egyik nagy bravúrt a 61. percben mutatta be Benzema 14 méteres lövésénél). A hajrára a németek mintha lélekben is feladták volna a meccset.

Az eredmény már nem változott. Így az egy évvel ezelőtti párharchoz képest egyetlen igazi hasonlóságot jegyezhetünk fel. Most is három góllal nyert a hazai csapat, és ezzel óriási lépést tett a továbbjutás felé. Akkor a Borussia, most a Real.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

REAL MADRID–BORUSSIA DORTMUND 3–0 (2–0)
Madrid, Santiago Bernabéu. Vezette: Mark Clattenburg (angol)
Real Madrid: Casillas – Carvajal, Pepe, Ramos, Coentrao – Alonso, Isco (Illara 72.), Modric – Bale, Benzema (Morata 75.), Ronaldo (Casemiro 80.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti.
BORUSSIA DORTMUND: Weidenfeller – Piszczek (Schieber 67.), Szokratisz, Hummels, Durm – Kehl (Jojics 74.), Sahin - Aubameyang, Mhitarjan (Hofmann, 64.), Grosskreutz – Reus. Vezetőedző: Jürgen Klopp.
Gólszerzők: Bale (3.), Isco (27.), Ronaldo (57.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A NEGYEDDÖNTŐ MÁSIK SZERDAI MECCSÉRŐL, A PSG–CHELSEA (3–1) TALÁLKOZÓRÓL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik