Női BL: Marozsánék és a Barca is előnyben az elődöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.21. 21:21
null
Marozsán Dzsenifer (fehérben) jó játékára a londoni visszavágón is szükség lesz (Fotó: AFP)
Marozsán Dzsenifer csapata, a címvédő Olympique Lyon hazai környezetben 2–1-re megverte a Chelsea-t, míg az FC Barcelona 1–0-s győzelmet aratott a Bayern München otthonában a női labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

A férfi Bajnokok Ligájában idén már láttunk egy Lyon–Barcelona párharcot, vasárnap pedig egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy Budapesten lássunk egyet a nőknél is. A története hatodik BL-győzelmére hajtó, háromszoros címvédő Lyon megkönnyebbülten vonulhatott 2–0-s előnnyel pihenőre a Chelsea ellen, miután az angolok az első félidő hosszabbításában Fran Kirby révén tizenegyest hibáztak.

A hazaiak második találatánál a magyar származású Marozsán Dzsenifer adta a gólpasszt, akinek a szögletét Amandine Henry csúsztatta a kapuba.

MAROZSÁN GÓLPASSZA

A Lyon annál rutinosabb és (sokkal) jobb csapat, hogy kétgólos győzelem esetén félnivalóval kellett volna Londonba utaznia, más a helyzet azonban úgy, hogy a Chelsea-nek a franciaországi mérkőzés második félidejében sikerült szépítenie (2–1).

Az erőviszonyok ettől még nem változtak: továbbra is a Lyon a továbbjutás – és az egész sorozat – nagy esélyese, de a párharc nem lefutott.

A lyoni találkozót nem mellesleg 22 911 néző tekintette meg az OL férficsapatának stadionjában, ami a nem döntőket tekintve új csúcs a női Bajnokok Ligájában.

A másik ágon az FC Barcelona a francia válogatott Kheira Hamraoui találatával 1–0-ra legyőzte idegenben a négy tétmeccs óta nyeretlen, a Német Kupától már kieső és a Bundesligában is lépéshátrányban lévő Bayern Münchent, és ha otthon nem kap ki, akkor fennállása során először bejut a női BL döntőjébe.

A fináléra május 18-án Budapesten, a Groupama Arénában kerül sor.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Olympique Lyon (francia)–Chelsea (angol) 2–1
(Cascarino 27., A. Henry 39., ill. Cuthbert 72.)
Bayern München (német)–FC Barcelona (spanyol) 0–1 (Hamraoui 63.)

A visszavágókat a jövő hét végén, április 28-án rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik