Női BL: az MTK nagy csatában kikapott a Sportingtól

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 19:16
null
Akcióban az MTK-s Csányi Diána (Fotó: Török Attila)
Az MTK Hungária 2–0-ra kikapott a portugál Sporting CP-től a női labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportkör Budapesten randevúzó kvartettjének pénteki játéknapján.

 

Nagy izgalommal s a koszovói bajnok KFF Hajvalia legyőzése után kellő önbizalommal várta az MTK Hungária a hazai rendezésű Bajnokok Ligája-selejtező 8. csoportjának második mérkőzését, de a bravúr nem jött össze.

Noha a Sporting CP elleni összecsapást is a pompás Hidegkuti Nándor Stadionban rendezték, a sorsolás miatt mégis a magyar bajnok MTK Hungária volt a vendégcsapat, s hiába volt a mérkőzés előtti fogadkozás, szembetűnően meglepetten, bátortalanul kezdett.

A portugálok ugyanazt a taktikát játszották, mint az ország férficsapatai, igaz, a Sportingban pallérozódó Cristiano Ronaldóhoz hasonlatos női tehetség egyelőre nem futballozik a bajnokcsapatban, de láthatóan gyorsabbak, erősebbek és agresszívabbak a magyaroknál.

Pontos passzra, sok mozgásra, egy az egy elleni játékra épülő futballjuk állandó veszélyt jelentett Szőcs Réka kapujára, ám az első félidőben kimaradtak a portugál helyzetek. Talán éppen ettől vált bátrabbá az MTK, a félidő hajrájában a kék-fehérek is többet támadtak, főleg a gyors center, Ujvári Izabella beindulásai okoztak zavart a Sporting védelmében.

Hogy mi történhetett az MTK öltözőjében a szünetben, nem tudható, de a magyar bajnok nagyobb lendülettel futballozott a folytatásban, igaz, a gólszerzés nem sikerült. Aztán a 61. percben váratlanul vezetést szerzett a Sporting, s ettől kezdve már nem volt kérdés, melyik csapat nyeri meg a találkozót.

Szégyenkezniük azonban nem kell az MTK-soknak, mert jobb, erősebb csapat ellen tették szorossá a mérkőzést.

A csoport másik mérkőzésén a kazah Kazigurt 1–0-ra nyert a Hajvalia ellen, átvette a vezetést a négyesben, s hétfőn 17 órakor az MTK Hungária ellen fejezi be a tornát a Hidegkuti Nándor Stadionban, ahová a belépés továbbra is ingyenes.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
8. CSOPORT, 2. FORDULÓ

SPORTING CP (portugál)–MTK HUNGÁRIA 2–0 (0–0)
Hidegkuti Nándor Stadion, 400
néző. V: Antoniu (görög) (Kurompilia – görög, Majkutová – szlovák)
SPORTING: Morais – Fontemanha, Azevedo, C. Costa, Marchao – Baldwin, F. Pinto – Borges (Venegas, 87.), T. Pinto, Leite (Carvalhas, 73.) – D. Silva. Edző: Nuno Preto Rebelo Cristovao de Almeida
MTK: Szőcs – Tóth B., Turányi, Demeter (Palkovics, a szünetben), Pinczi – Farádi-Szabó (Hummel-Smuczer, 55.) – Nagy L., Papp D., Csányi, Szabó Zs. – Ujvári (Méry, 77.). Edző: Szabados György
Gólszerző: Leite (1–0) a 61., Carvalhas (2–0) a 79. percben

A másik mérkőzésen
BIIK Kazigurt (kazah)–Hajvalia (koszovói) 1–0

Az állás: 1. BIIK Kazigurt 6 pont, 2. Sporting CP 3 (3–2), 3. MTK 3 (2–2), 4. Hajvalia 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik