Nem született gól a brit derbin

2010.09.14. 22:34
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának első fordulójában nem született gól a brit rangadón: Manchester United–Rangers 0–0. A mérkőzésen súlyosnak látszó sérülést szenvedett a hazaiak ecuadori válogatott középpályása, Antonio Valencia – valószínűleg eltört a lába.

Valencia nem túl jó állapotban hagyta el a játékteret (Fotó: Action Images)
Valencia nem túl jó állapotban hagyta el a játékteret (Fotó: Action Images)
Valencia nem túl jó állapotban hagyta el a játékteret (Fotó: Action Images)

 

MANCHESTER UNITED (angol)–RANGERS (skót)

Bár a találkozó első lehetősége a vendégek előtt adódott Weir lövésénél, amelyet védett Kuszczak, a hazaiak ezt követően magukhoz ragadták a kezdeményezést, és mezőnyfölénybe kerültek.

A 12. percben az egyaránt nagyon aktív Fábio bal oldali beadása után Chicharito, azaz Javier Hernández fejelt védője mellett 7 méterről a jobb felső sarok mellé kevéssel.

A skót csapatot nemegyszer saját 16-osán belülre szorító „vörös ördögök” ezután sokáig csak meddő fölényt tudtak felmutatni újabb helyzet híján, sőt a visszatérő Rio Ferdinand rövid hazaadása után a hazaiak lengyel kapusának kellett sietnie, hogy tisztázni tudjon.

A hajrában aztán beindult a manchesteri rohamosztag: Gibson három alkalommal is távoli lövésre szánta el magát, elsőnél centik hiányoztak ahhoz, hogy kaput találjon, igaz, a vendég kapuvédő McGregor rajta volt azért. Az utolsó percekben az egy rossz mozdulat után kisebb bokasérülést szenvedő Rooney, majd Fletcher is a 16-oson kívülről kísérletezett, kevés eredménnyel, így gól nélküli állás mellett vonultak pihenőre a felek.

A második félidő úgy folyatódott, ahogy az első abbamaradt, Gibson ezúttal egy falpattanó labdát küldött izomból kevéssel a bal felső sarok mellé, telibe találva a hálótartón elhelyezett kamerát.

A hazaiak Rooney révén igyekeztek leginkább feltörni a skót reteszt, ám előbb lefülelték a neki szánt passzt, majd blokkolták lövését, kényszerítőzési szándékát húzták keresztül végül a 70. percben Giggs bal oldali beadását fejelte hátrafelé mozogva kapu mellé. A walesi játékos hét perccel korábban állt be, miután Valencia súlyosan megsérült – utóbbi az első diagnózisok szerint lábtörést szenvedett.

ANTONIO VALENCIA SÉRÜLÉSE

 

BURSASPOR (török)–VALENCIA (spanyol)

A C-csoport abszolút újonca, a török bajnok Bursaspor a spanyol Valenciát fogadta közel 20 ezer néző előtt az Atatürk Stadionban. Az első próbálkozás a hazaiak nevéhez fűződött, de Nunez veszélyes kísérletét védte César Sánchez. A Valencia fokozatosan átvette a kezdeményezést, amelynek a 16. percben meglett az eredménye. Az argentin Tino Costa kapta a labdát, majd egyet tolt rajta, és 28 méterről hatalmas erővel a törökök kapujába bombázott. Dimitar Ivankov kapusnak esélye sem volt.

A Bursaspor próbálkozott ugyan az egyenlítéssel, de amikor eljutott a katalánok kapujáig, nem tudta lövéssel befejezni az akciót. Ez meg is bosszulta magát, Unai Emery csapata ugyanis tovább növelte az előnyt. Tino Costa 22 méteres szabadrúgása a kapufáról kipattant, az érkező Artiz Adúriz pedig 10 méterről az üres kapuba fejelt. A törököket megfogta az újabb találat, nem sokon múlt, hogy három legyen belőle, de Pablo Hérnandez a lécet találta el.

A második játékrészben a hazaiak egyenlő partnerei lettek a narancssárga-feketéknek, de támadásaikat továbbra is a pontatlanság jellemezte. A Valencia ugyan visszavett a tempóból, de ügyelt kétgólos előnyére. Sőt a 68. percben biztossá is tette győzelmét: egy ide-oda pattogó labdát Pablo Hérnandez a jobb alsó sarokba lőtt. A spanyolok teljesítményére a 76. percben került fel a korona, amikor Roberto Soldado léphetett ki, és 11 méterről a bal alsóba helyezett, beállítva a 4–0-s végeredményt.

 

BURSASPOR–VALENCIA 0–4

 

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A fiatalokat a minőségi létesítményekkel lehet a sporthoz csábítani

Egyéb egyéni
6 perce

A köztársasági elnök Arany Érdeméremmel tüntette ki Bölöni Lászlót

Minden más foci
9 perce

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
36 perce

Férfi kézilabda-vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
47 perce

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
1 órája

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
1 órája

Molnár Attila: Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni!

Atlétika
1 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik