Nem jó magyar kapusnak lenni a Chelsea ellen

Vágólapra másolva!
2011.10.19. 20:39
Címkék
A Chelsea labdarúgócsapata hazai pályán 5–0-ra legyőzte a Genket a Bajnokok Ligája E-csoportjának szerdai mérkőzésén. Fernando Torres két góllal keserítette meg az egyébként bravúrokat is bemutató Köteles László életét, Tőzsér Dániel kapustársához hasonlóan végigjátszotta a mérkőzést. A csoport másik mérkőzésén a Bayer Leverkusen 2–1-re legyőzte a Valenciát.

Torres (jobbra) és Meireles remek játékkal rukkolt ki a Genk ellen (fotó: Action Images)
Torres (jobbra) és Meireles remek játékkal rukkolt ki a Genk ellen (fotó: Action Images)
Torres (jobbra) és Meireles remek játékkal rukkolt ki a Genk ellen (fotó: Action Images)
Torres (jobbra) és Meireles remek játékkal rukkolt ki a Genk ellen (fotó: Action Images)
Torres (jobbra) és Meireles remek játékkal rukkolt ki a Genk ellen (fotó: Action Images)

 

A Genknél hiányzott David Hubert, így a Stamford Bridge-en Frank Lampard mellett Tőzsér Dániel döntötte el a kezdés vagy térfélválasztás nagy kérdését. A kezdést a Chelsea nyerte el, a „kékek” vezethették az első támadást.

A Genk újra elég rikító mezben lépett pályára, legalábbis, ami a felső színösszetételére vonatkozik – talán a pink-ciklámen elegyhez állt a legközelebb, de a pontos meghatározást meghagynánk női olvasóinknak… –, mindenesetre Tőzsérék talán reménykedtek benne, hogy ez a „szintetikus fegyver” is távol tartja kapujuktól a labdát.

LEVERKUSEN–VALENCIA 2–1

A Valencia már a hatodik percben közel állt az első gól megszerzéséhez a Leverkusen ellen: jobb oldali összjáték után veszélyesen érkezett középre a labda, de a spanyol támadók nem érték el.


A 15. percben ismét a „denevérek” veszélyeztettek: Pablo Hernández került szembe Bernd Lenóval, de nem volt elég gyors, és a védők tisztáztak előle. Öt perccel később Roberto Soldado találta el a kapufát egy kipattanó labdából.


A 24. percben aztán góllá érettek a Valencia helyzetei. Michal Kadlec ügyetlenkedése után Soldadóhoz került a labda, aki a tizenhatos bal oldaláról külsővel középre nyeste a labdát, és Jonas közelről a kapuba passzolt. 0–1


A 28. percben Soldado fejelt veszélyesen kapura, majd Leno kétszer is nagyot mentett gyors egymásutánban.


A 38. percben a másik kapust, Diego Alvest is megtornáztatták. A Valencia játékosának előbb André Schürrle távoli lövését kellett mentenie, majd Kadlec próbálkozását követően hárított.
A szünet után a hazaiak a kezükbe vették az irányítást, és Schürrle az 53. percben egyenlített. Kadlec vitte el a labdát a bal szélen, majd visszapasszolt a középen érkező támadóhoz, aki a tizenhatos vonala környékéről kapásból kilőtte a jobb alsó sarkot. 1–1


Néhány perccel később a német csapat átvette a vezetést. Sidney Sam kapott jó kiugratást, és a tizenhatoson belülre érve ballal védhetetlenül emelte a jobb felsőbe a labdát. 2–1


A 73. percben Soldado dolgoztatta meg Lenót, majd 11 perccel később Diego Alvesnek kellett nagyot védenie a másik oldalon.


Több gól azonban már nem született, így a Leverkusen gyors két góljának köszönhetően megnyerte az összecsapást.

Alighogy leírtuk azonban a fenti gondolatot, a Chelsea máris cáfolt, és megszerezte a vezetést. Raul Meireles lőtte ki a 8. percben a jobb alsó sarkot úgy 25 méterről. Köteles tehetetlen volt a távoli lövéssel szemben. 1–0

A Chelsea amúgy pillanatokkal korábban is közel volt a gólszerzéshez, hiszen Meireles passza után Fernando Torres találta el a kapufát (a kipattanót Köteles szedte fel), de a spanyolnak ezután sem kellett sokat várnia a gólra. Lampard szolgálta ki a támadót, aki a tizenhatoson belülre törve elpörgetett a bal alsó sarokba. 2–0

Torres 2009. április 8. után szerzett újra BL-gólt: legutóbb még a Chelsea-nek talált be a Liverpool színeiben.

Tizenegy perc után már kétgólos volt a hazai előny, így a Genk nem számíthatott könnyű meccsre… Tőzsér Dánielnek kifejezetten nehéz dolga volt, hiszen a védelem közepében kapott helyet a krónikus genki védőhiány miatt.

A vendégcsapatnak több mint húsz percre volt szüksége arra, hogy némi veszélyt jelentsen a Chelsea kapujára, bár Kevin De Bruyne beadására David Luiz helyezkedett a legjobban, és szögletre mentett. A hazaiak helyzetre ziccerrel válaszoltak: Torres passza után Florent Malouda helyezett nyolc méterről a kapu mellé.

Torres nagyon élt a mérkőzésen, úgy tűnt, önbizalmat gyűjt ahhoz, hogy végre megnyissa a gólcsapot: a 25. percben még föléhelyezett kissé kiszorított helyzetből, két perccel később azonban ismét remekül robbant be, és az ötösről a jobb alsó sarokba csúsztatott Meireles beadása után. 3–0

A kollégákban ekkor már felrémlett, hogy magyar kapusoknak bizony nem igazán hoz szerencsét, ha londoniakkal játsszanak. Emlékezhetünk Bogdán Ádám ötösére a legutóbbi Bolton–Chelsea-n vagy Fülöp Márton korábbi kitömésére. A „magyar kapusnak nem jó a Chelsea ellen” tétel igazolódni is látszott a folytatásban.(Az igazságosság jegyében tegyük hozzá: kifejezetten motivált volt a Villas-Boas-csapat, amelyben Torres is villogott).

A 37. percben Köteles David Luiz szabadrúgását hárította, öt perccel később azonban egy újabb szabadrúgást után már a háló felé kellett fordulnia: Florent Malouda tekert be jobbról, középen Braniszlav Ivanovics emelkedett a legmagasabbra, a labda pedig a jobb alsó sarokba vágódott. 4–0

A szünetben mindkét csapat védőt cserélt: a hazaiaknál Ashley Cole helyére Paulo Ferreira érkezett, míg a vendégeknél az indiszponált Abel Masuerót Fabien Camus váltotta.

A játék képe természetesen a folytatásban sem változott jelentősen – a Chelsea irányított, a Genk örült, ha távolra került kapujától a labda –, az iramból viszont valamelyest visszavett a Chelsea. Torres is továbbra is életveszélyesen ólálkodott a kapu előtt, és az orosz játékvezető is könnyedén szemet hunyt a Frank Lamparddal szembeni szabálytalanság felett (a tizenhatoson belül). Villas-Boas egyébként megkímélte csapatkapitányát a további fölös energiapusztulástól, Salomon Kalou érkezett a helyére.

Az elefántcsontparti nem is pazarolta soká az idejét: öt perc kellett hozzá, hogy bevegye Köteles kapuját. Erről azonban a magyar hálóőr tehetett a legkevésbé, hiszen Torres négy(!) méterről leadott lövését még hatalmas bravúrral védte, ám a közeli ismétléssel szemben már tehetetlen volt. 5–0

A folytatás kevés izgalmat és helyzetet hozott, a Chelsea ezzel 5–0-ra legyőzte a Genket, és beállította története legnagyobb Bajnokok Ligája-győzelmét (korábban: 1999. október 20., Galatasaray–Chelsea 0–5).

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT
LEVERKUSEN (német)–VALENCIA (spanyol) 2–1 (0–1)
Leverkusen, BayArena. V: C. Thomson (skót)
Gólszerző: Schürrle (53.), Sam (56.), ill. Jonas (25.)
CHELSEA (angol)–GENK (belga) 5–0 (4–0)
London, Stamford Bridge. V: Nyikolajev (orosz)
Gólszerző: Raul Meireles (8.), F. Torres (11., 27.), Ivanovics (42.), Kalou (72.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea3218–1+77
2. Leverkusen3214–3+16
3. Valencia3212–3–12
4. Genk3120–7–71
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik