Negatív rekorddal jutott tovább a CSZKA

Vágólapra másolva!
2010.03.16. 22:36
null
Honda Kejszuke (balra) a hétvégi bajnoki után a BL-meccsen is győztes gólt szerzett (Fotó: Reuters)
Címkék
Bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe a CSZKA Moszkva, amely Sevillában 2–1-re nyert. A moszkvai csapat a második orosz együttes, amely a BL történelme során a legjobb nyolc közé jutott, a Sevilla pedig először veszített hazai pályán BL-meccset.

Magyar játékvezető, Kassai Viktor dirigálásával csapott össze egymással a Sevilla és a CSZKA Moszkva. A spanyol együttes kedvezőbb helyzetből várhatta a visszavágót, hiszen az orosz fővárosban döntetlent ért el, ráadásul idegenben gólt szerzett.

Luís Fabiano rögtön a mérkőzés elején beköszönhetett volna, ám közeli lövését Igor Akinfejev védte. A csapatok ezzel hosszú időre el is lőtték puskaporukat, mivel főleg a mezőnyben folyt a játék, helyzetet nem láthattunk.

A játékrész végére azonban felpörögtek az események: a 40. percben a bedobás után Honda Kejszuke szépen passzolt vissza Tomás Necidhez, aki egy csel után 16 méterről kilőtte a bal sarkot (0–1).

A CSZKA nem örülhetett sokáig, hiszen a 45 hazai európai kupameccséből mindössze egyet elveszítő Sevilla szinte rögtön egyenlített: a felívelt labdát elvétettek a védők, így Jesús Navas az alapvonalról visszagurított, az érkező Diego Perotti pedig a bal sarokba gurított (1–1). Az orosz csapat ezzel új országos rekordot döntött, hiszen sorozatban 14. idegenbeli európai kupamérkőzésén kapott gólt.

Manuel Jiménez nem volt elégedett a döntetlennel, be is hozta a szünetben Frederic Kanoutét. Bár a Sevilla felállása lett támadóbb, gólt mégis a CSZKA ért el: Honda a jobbösszekötő helyéről végzett el szabadrúgást, erős lövésébe Andrés Palop nagyon rosszul ért bele, kezéről a bal felső sarokba került a labda (1–2). Ha így folytatja, nagy kedvenc lesz a japán játékos, hiszen a hétvégi fordulóban is az ő góljával nyert a CSZKA.

A moszkvaiak a folytatásban jól fogták meg a Sevilla támadóit, néha az eszközökben sem válogatva. Erről leginkább Jesús Navas mesélhet, aki több csomagot is kapott Dmitrij Sennyikovtól és Mark Gonzáleztől.

A CSZKA végül 2–1-re nyerte meg a mérkőzést, és a Szpartak Moszkva után (1995–1996) második orosz csapatként jutott be a BL legjobb nyolc csapata közé.

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA VIDEÓN
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Sevilla (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz) 1–2 (Perotti 40., ill. Necid 39., Honda 55.)
Továbbjutott: a CSZKA 3–2-es összesítéssel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik