A Napoli felülkerekedett a Dortmundon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.18. 20:40
null
Az egyik legfontosabb pillanat: Weidenfeller kezezése a tizenhatoson kívül, amiért piros lapot kapott (Fotó: Reuters)
Az előző kiírásban döntős német Borussia Dortmund az olasz Napoli vendégeként kezdte meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, és hatalmas csatában, emberhátrányban sem feladva 2–1-es vereséget szenvedett.

A Dortmund egy háromfejű szörnyeteg – morfondírozott a nápolyiak átlagembernek semmiképpen sem nevezhető elnöke, Aurelio De Laurentiis, aki megjegyezte azt is, hogy régóta figyelemmel követi a németek tevékenységét (ezért is akarta a nyáron elcsábítani onnan Jürgen Klopp mestert), és különösen figyelemreméltónak tartotta, hogy az átigazolásokat milyen célszerűen végzik – mondta mindezt egy olyan elnök, aki az elmúlt három évben közel kétszázmillió euróért vásárolgatott.

A mérkőzés első tíz percében nem a drágán vett csillagok domináltak, hanem a kérlelhetetlen mezőnymunka, a középpályán érdekes „Kit nem rúgtam még meg ma?" vetélkedő zajlott, majd szép lassan átvették az irányítást az olaszok, és kisebb helyzeteket alakítottak ki a sárga-feketék kapuja előtt.

A 20. perc után igencsak felpörögtek az események: veszélyes lövések követték egymást, majd Gonzalo Higuaín szép fejessel megszerezte a vezetést a Napolinak – a reklamáló Jürgen Kloppot pedig a lelátóra zavarta a portugál játékvezető, Pedro Proenca. Ha mindez nem lett volna elég, két helyzet kihagyása után lesérült Mats Hummels (akit egy csatár, Pierre-Emerick Aubameyang váltott), majd az első félidő legvégén Roman Weidenfeller a 16-oson kívül fölöslegesen kezezett, így emberhátrányba került a Dortmund – a pályán és a kispadon is.

Nagy elánnal vetette bele magát a Napoli a második félidőbe, de helyzetig tíz perc alatt sem jutott, erre visszább állt, és a középpályán kezdte el tördelni a játékot, vagyis taktikusan kifárasztani az ellenfelet. Nem tudni, véletlenül vagy tervezetten-e, de a Napoli tízpercenként indított ezen a mérkőzésen egy veszélyes támadáshullámot, az éppen aktuális a 60. perc környékén több helyzetet is hozott, de Langerak megérezte, hogy ez az ő nagy napja lehet. Ám mindent ő sem foghatott: a szünet utáni „harmadik hullámban" Lorenzo Insigne szabadrúgásból csodás mozdulattal tekert a bal felsőbe.

Felszabadultan futballozhatott ezt követően a két csapat, és meg is lett az eredménye: az egyik oldalon Langerak parádézott, a másikon Pepe Reina, miközben a dortmundiak két ziccer kihagyása mellett megrezgették a lécet is (Aubameyang révén), sőt a hajrá végén szépíteni is tudtak: Robert Lewandowski beadását Juan Zúniga utánozhatatlan eleganciával, sarokkal tette saját kapujába.

A német csapatokat ugyebár sohasem lehet leírni, kellett még egy szép Reina-védés is a nápolyi sikerhez: győzelemmel indult tehát a BL csoportkörében a Napoli, két fejét levágva is tudott harapni a Dortmund, de pont nélkül maradt.

MARSEILLE–ARSENAL

Az Arsenal jól kezdett Marseille-ben, de hiába építette ügyesen a támadásait, az utolsó passzba mindig hiba csúszott. Az első félidőben fokozatosan jött fel a Marseille, nyílt támadójátékot láthatott a közönség, de a hazaiak is ugyanazzal bajlódtak, az ellenfél tizenhatosára érve fogyott el a tudomány. A második félidőben is folytatódott a nyílt játék, az Arsenal pedig egyre közelebb került a francia kapuhoz.

A 65. percben megtört a gólcsend: a bal oldalon felfutó Kieran Gibbs beadása után Jérémy Morel el akarta fejelni a labdát, de túl mélyre hajolt, a labda átpattant felette, éppen Theo Walcott elé, az angol pedig a kapuba bombázott (0–1). A 84. percben Aaron Ramsey szólózott végig a marseille-i térfél közepén, és a tizenhatoshoz érve a bal alsó sarokba lőtt (0–2). A walesi a legutóbbi hat meccsén hat gólt szerzett az Arsenalban, de a hajrában az általa elkövetett szabálytalanságból kapott tizenegyest a Marseille, amely Jordan Ayew révén szépíteni tudott (1–2).

A három pont az Arsenalé lett, az „ágyúsok" továbbra is veretlenek Franciaországban a Bajnokok Ligájában.

BAJNOKOK LIGÁJA
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
NAPOLI (olasz)–BORUSSIA DORTMUND (német) 2–1

Nápoly, San Paolo, 55 000 néző. V: Proenca (portugál)
Napoli: Reina – Maggio, Raúl Albiol, Britos, Zúniga – Inler, Behrami – Callejón, Hamsík (Mesto, 90.), L. Insigne (Mertens, 73.) – Higuaín (Pandev, 78.). Vezetőedző: Rafael Benítez
Dortmund: Weidenfeller (Langerak, 45.) – Grosskreutz, Szubotics, Hummels (Aubameyang, 44.), Schmelzer – S. Bender, Sahin – Blaszczykowski, Mhitarjan (J. Hofmann, 76.), Reus – Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp
Gólszerző:
Higuaín (29.), Insigne (67.), ill. Zúniga (87. – öngól)
Kiállítva: Weidenfeller (45.)

OLYMPIQUE MARSEILLE (francia)–ARSENAL (angol) 1–2
Marseille, Vélodrome. V: Benquerenca (portugál)
Marseille: Mandanda – Fanni, N’Koulou, Mendes, Morel – Romao, Imbula (Thauvin, 80.) – Payet (J. Ayew, 73.), Valbuena (Khelifa, 90.), A. Ayew – Gignac
Arsenal: Szczesny – Gibbs, Koscienly, Mertesacker, Sagna – Flamini (Mijaicsi, 90.), Wilshere – Walcott (Monreal, 78.), Özil, Ramsey – Giroud
Gólszerző: J. Ayew (93.), ill. Walcott (65.), Ramsey (84.)

PERCRŐL PERCRE

A németek ugyebár sohasem adják fel, de most kissé későn ébredtek.

90. PERC ... ÉS EZZEL VÉGET IS ÉRT A TALÁLKOZÓ!

90. perc Britos ment nagyot...

90. perc Giandomenco Mesto váltja Hamsíkot.

A Dortmund sorozatban kilencedszer szerepel a BL-ben, az olasz csapatok ellen egyébiránt 27 mérkőzést vívott, kilencet megnyerve, 14-es elveszítve. Idegenben négyszer győzött, kétszer annyiszor kikapott.

89. perc REINA! Szedi ki a jobb sarok elől Reus 16-os előtti szabadrúgását, majd a szögletet is lekapja.

87. PERC MICSODA TECHNIKÁS ÖNGÓL! Lewandowski bal oldali beadását Juan Zúniga az ötösről sarokkal teszi a jobb oldali kapufára, lehetetlenül kitekert mozdulattal, a kapufáról a gólvonalon túlra pattan a labda. 21!

85. perc
Sahin teker ballal a 16-os jobb sarka elől pár milliméterrel a rövid felső fölé egy szabadrúgást.

83. perc
HELYZET! Hamsík ballal tíz méterről lő, Langerak balra vetődve véd.

Callejón egyébként kilenc BL-mérkőzésén alig hétszer volt eredményes.

79. perc
Hofmann lő ballal a bal alsó felé 15-ről, de Reina vetődve véd, majd Mertens bal oldali beadását a túlsó sarok elől egylépésnyire Callejón nem tudja már a kapuba juttatni, karaterúgással sem.

Gonzalo Higuaín négyszer is játszott realosként a Dortmund ellen, mindannyiszor pocsék formában. Callejón egyszer, Raúl Albiol egyszer sem lépett pályára ezeken a találkozókon.

78. perc Goran Pandev be, Higuaín le.

76. perc
HELYZET! Egy bal oldalról, a 16-os elől elvégzett szabadrúgást irányít jobbal Mertens a léc alá, Langerak nagyot véd. Szöglet.

75. perc Jonas Hofmann pedig Mhtarjant.

73. perc Dries Mertens váltja Insignét.

72. perc
Insigne passzol Higuaín elé, aki ballal lő nyolc méterről, kissé balról, de laposan a kapus elé tálal.

71. perc
MAJDNEM BENT VAN, LÉC! Aubameyang teker a 16-osról jobbal a lécre, Reina picit még beleért!

67. perc Lorenzo Insigne öröm közben leveszi mezést, sárga.

A szakadó esőben külön pluszpontot ér ez a mutatvány.

67. PERC KETTŐ NULLA, INSIGNE! Szabadrúgás jó 26-ra a német kaputól, picikét jobbra, Lorenzo Insigne pedig jobbal a bal felsőbe teker. 20!

66. perc Langerak üt ki egy jobb oldali kornert az ötösről.

63. perc Britos-hiba után Reus-lövés 15-ről, ballal, nagyon fölé.

61. perc
Insigne cselezget a 16-os bal oldalán belül, középre adását Schmelzer röviden vágja ki, érkezik Marek Hamsík, de közelről csak a kapus ölébe tudja sodorni a labdát. Langerak nagy percei ezek, védi a jobb sarok előtt Inler 20 méteres, jobblábas bombáját is.

58. perc
Langerak vetődik ki egy jobb oldali beadásra az ötösre, és ment Higuaín elől.

56. perc
Higuaín harcol meg Szuboticcsal az ötös előtt, de most alulmarad az argentin, még lök is.

A Dortmund nem járt Itáliában 2009 óta, akkor kiütötte az UEFA-kupából az Udinese. Akkor a most nápolyi Gökhan Inler is betalált.

48. perc Insigne lövését blokkolja a védelem.

Beszorult a Dortmund.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

A Napoli nemrégiben győzött német csapat ellen, 1989-ben, a VfB Stuttgart ellen, Diego Maradona értő vezetésével.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. perc Blaszczykowski le, Mitchell Langerak váltja, majd a kapus fogja Higuaín 23 méteres keményen meglőtt, középre tartó szabadrúgását is.

45. perc ROMAN WEIDENFELLER KIFUT, MAJD KIÁLL! A kapus a 16-oson kívül ment Higuaín elől, a portugál játékvezető szerint kézzel. Egyébként igaza van a sípos embernek, a kapus ballal belecsapott a labdába.

A borussiás Pierre-Emerick Aubameyang a Milan ifijében is játszott, a görög bekk, Szokratisz Papasztathopulosz a 2010–11-es idényben ott játszott, a felnőttek között. Később a Genoához igazolt, ott a most nápolyi Giandomenico Mesto is csapattársa volt.

45. perc Hummels lesérül, lesántikál, Pierre-Emerick Aubameyang váltja.

44. perc HELYZET EZ IS!
Higuaín fejel a jobb sarok mellé másfél méterrel 9 méterről egy jobb oldali beadás után.

39. perc Marcel Schmelzer is besárgul, Higuaínt vitte földre.

A Napoli jelenleg vezeti a Serie A-t, mindhárom mérkőzését megnyerve.

Annak könnyű rugdosódnia, akinek nem kell leírnia lengyelek nevét...

36. perc Cesar Britos is belerúg egyet Blaszczykowskiba, sárga.

36. perc Reus lő ballal 16-ról éppen csak a bal alsó mellé.

33. perc Valon Behramié az első sárga, Jakob Blaszczykowskit lökte.

A reklamáló Klopp összevész az asszisztenssel, feldúltan reklamál, a lelátóra zavarják. Egy vissza nem engedett, az oldalvonal mellett ápolt játékos miatt reklamált, no és szerinte Higuaín lökte Schmelzert.

29. PERC VEZET A NAPOLI, HIGUAÍN! Zúniga ad be balról egy gyorsan elvégzett szöglet után, középen, az ötös előtt a Schmelzert megelőző Gonzalo Higuaín pedig szép mozdulattal a kapu bal oldalába fejel, Weidenfeller hiába vetődik. 1–0!

26. perc
DE CSAK EDDIG! Lewandowski megy el középen Marco Reus passzával, kicselez három embert is, majd az ötös bal sarka elől lő, ballal, bele a jól kimozduló Reinába! A kipattanót Bender teszi középről, 15-ről kapura, de Zúniga tisztázni tud fejjel-háttal, szöglet.

26. perc Leült kissé a mérkőzés.

Nuri Sahinnak Gonzalo Higuaín, José María Callejón és Raúl Albiol Madridból lehet ismerős, Pepe Reina pedig Liverpoolból.

Pedig már nem csapattársak...

23. perc
Ilkay Gündogan passza után a 16-oson belül jól érkező Nuri Sahin dolgoztatja meg Reinát, de csak bemelegítés-szerűen.

17. perc Mats Hummelsen már túljut Higuaín, ám érkezik Marcel Schmelzer, és hatalmasat ment!

15. perc
Ismét Gonzalo Higuaín teszteli Roman Weidenfellert, de ez sem védhetetlen.

13. perc
Lorenzo Insigne teker jobbal a hosszú sarok mellé egy általa elé végzett bal oldali korner után, 12 méterről, a Juan Zúnigától visszakapott labdával.

11. perc
Gökhan Inler lő a 16-os bal sarkától, de fölé-mellé valamivel.

9. perc Robert Lewandowski távoli lövését kapja le könnyedén Pepe Reina.

A dortmundi Henrih Mhitarjan tavaly októberben gólt szerzett az olasz válogatott ellen egy világbajnoki selejtezőn, sokszor megforgatta azon a mérkőzésen Christian Maggiót is.

7. perc Sven Bender marad le a hosszún éppen csak Henrih Mhitarjan jobb oldali szabadrúgásáról.


Kemény belépőket láthattunk eddig főleg.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta kékben, a vendégek sárga-feketében.

A TÖBBI MAI BL-MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Rafael Beníteznek nem megy a német csapatok ellen: hét találkozón egyszer sem nyertek legényei, ötször egyenesen kikaptak.

Örökmérleg: nem találkozott a két együttes tétmérkőzésen.

Jöttek-mentek:
nincs ilyen.

A hazaiaktól nincs sérült, a németektől Marian Sarr, Sebastian Kehl és Ilkay Gündogan maródi.

„Aurelio De Laurentiis felhívott még a nyár elején, és szerződést ajánlott. Ez persze most nem számít, hiszen ez még azelőtt történt, hogy Benítezt is megkereste. Őrültség lett volna, ha fordítva csinálja” – tette hozzá nevetve a német szakember.

A dortmundiak szakvezetője azt is elmondta, a nyáron megkereste őt a Napoli elnöke, így ha rábólint az ajánlatra, ő ülhetne most a nápolyiak kispadján.

„Nagyon tiszteljük ellenfelünket. A Napoli remekül erősített a nyáron, kemény dió a meccs, de bízom a csapatomban. Misztikus élmény lesz a San Paolóba lépni, hiszen egykor Diego Maradona is itt játszott” – nyilatkozta Jürgen Klopp, a dortmundiak mestere.

„Nem várhatunk a dortmundiakra, támadnunk kell, és azt is fogjuk tenni. A Dortmund Európa egyik legrettegettebb együttese, és pontosan tudjuk, hogy a németek mire képesek. Nem várhatunk a dortmundiakra, támadnunk kell, és azt is fogjuk tenni. A Dortmund Európa egyik legrettegettebb együttese, nagyon nehéz lesz, de csak ilyen meccsekkel tudnak a játékosaink fejlődni. Összeszokott gárdáról beszélünk, amely már hat éve ugyanazzal az edzővel készül, míg mi új csapatot építünk” – mondta Rafa Benítez, a nápolyiak spanyol szakvezetője.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINAT A NAPOLI–BORUSSIA DORTMUND BAJNOKOK LIGÁJA-CSOPORTMÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik