Mourinho, Van Gaal, a siker és a lelki rokonság

Vágólapra másolva!
2010.05.21. 08:35
null
Egy barátság kezdete: Louis van Gaal és José Mourinho a Barcelona kispadján (Fotó: Action Images)
Louis van Gaal (Bayern München) és José Mourinho (Internazionale) személyében két olyan edző küldi csatába futballistáit a labdarúgó Bajnokok Ligája szombat esti madridi döntőjében, aki korábban egy másik csapattal már elhódította a serleget, így most történelmi lehetőség kapujában áll. Két nehezen kezelhető ember, akik a maguk módján jó barátok.

Mint ahogy már többször megírtuk, eddig csupán két edző volt képes két különböző csapat élén megnyerni az első számú európai kupasorozatot (1955-től Bajnokcsapatok Európa-kupája, 1992-től Bajnokok Ligája): az osztrák Ernst Happel (1970, Feyenoord; 1983, Hamburg) és a német Ottmar Hitzfeld (1997, Dortmund; 2001, Bayern München).

Vajon a másodvirágzását élő Louis van Gaal vagy a napjainkban kanonizálódó José Mourinho lép-e a nyomdokaikba? Egyikük bizonyosan, de szombatig várnunk kell, hogy megtudjuk, melyikük. 

Addig is érdemes egy pillantást vetni a két edzőfejedelem – nyugodtan nevezhetjük őket így – eddigi pályafutására, amely minden kétséget kizáróan méltóvá teszi őket a kivételes bravúrra (lásd alábbi táblázatunkat).

Hasonlóság, hogy kezdésként mindketten hazájuk egy-egy klubjával hódították meg az otthoni és az európai harcmező magaslatait. A 12 esztendővel idősebb Van Gaal az Ajaxszal Hollandiában, a 47 éves Mourinho a Portóval Portugáliában tudta le a bajnoki cím, kupa, szuperkupa hármast, és nem mellesleg hazavitte a Bajnokok Ligája serlegét és az UEFA-kupát is.

Érdekes egybeesés az is, hogy mindketten az UEFA-kupa megnyerésével indították amszterdami, illetve portói sikerszériájukat. Mourinho esetében ez úgy igaz, hogy az UEFA-kupa 2003. május 21-i sevillai döntőjének időpontjában (Celtic, 3–2 – hosszabbítás után) már biztos volt a hazai bajnoki cím megszerzése is, csak éppen két forduló még hátravolt az idényből.

Noha mindketten szakmájuk elismert alakjai, nem úszhatták meg, hogy kiutálják őket egy-egy fontos – immár külföldi – munkahelyükről. A regenerálódás Van Gaalnak tartott tovább, ami valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy a Barcelonánál kétszer is lehetetlenné tették.

Autóversenyen Katalóniában (Fotó: Action Images)
Autóversenyen Katalóniában (Fotó: Action Images)

A holland tréner két évig egyáltalán nem edzősködött, majd ugyan nekiállt csapatot építeni Alkmaarban – ahol annak idején segédedzőként tanulgatta a szakma alapjait –, de megcsömörlött, és ha játékosai nem beszélik rá a maradásra, talán ismét hátat fordít a szakmának. Szerencséjére nem így döntött, és egy évre rá holland bajnok lett az AZ csapatával.

Ezzel együtt tíz évébe telt, hogy az utolsó spanyol bajnoki címe után újra jelentős trófeát nyerjen. Mourinho? Nem egészen két évvel azt követően, hogy a Chelsea-nél töltött gyönyörű időszaka méltatlan búcsúba torkollott, már olasz bajnok volt az Interrel...

De térjünk vissza az ezredvég katalán fővárosába, hiszen Van Gaal és Mourinho ismeretsége akkor és ott kezdődött. A holland így emlékszik:

„José a barátom. A Barcelonánál tolmács és játékosmegfigyelő volt korábban, én felkértem a segítőmnek. Afféle lelki rokonság fűz össze minket. Gyakran váltunk egymással e-mailt, sms-t, és alig várom, hogy Madridban találkozzunk.

Azt sem bánnám, ha közös sajtótájékoztatót tarthatnánk, hadd lássa a világ, milyen jól megvagyunk egymással. Persze tudom, nagyon le akar győzni szombaton, de én őt legalább annyira..."

Mourinho emlékei hasonlóan kellemesek – és persze hasznosak:

„A Bayern nagyszerű csapat, minőségi játékosokkal és irigylésre méltó nemzetközi tradíciókkal, és persze kiváló edzővel. Sokat tanultam Bobby Robsontól, de ugyanígy rengeteget Louis van Gaaltól. Nála semmi sem volt a véletlenre bízva, ki volt dolgozva minden a legapróbb részletekig."

A fentiekből akár arra is következtethetnénk, hogy hasonló filozófia szerint alkotnak, ám mielőtt ezt megtennénk, figyeljünk a szombati meccs egy harmadik főszereplőjére.

Arjen Robben egykor a Chelsea-nél Mourinho játékosa volt, most Van Gaal keze alatt dolgozik a Bayernnél – szavai tehát komolyan veendők.

„Van Gaal olyan edző, aki szereti szép játékkal megnyerni a mérkőzéseket. Ezzel szemben Mourinho a taktikát tekinti elsődlegesnek, nem a futballt..., de legalábbis nem a szép futballt. Őt kizárólag a győzelem érdekli" – így a holland, aki a korábban idézett helyszíni nyilatkozatában londoni távozása okaként közvetve Mourinhót jelölte meg.

Nem vitatva Robben megállapításának helytállóságát, úgy véljük, a szombati ama kevés meccs közé tartozik, amit Van Gaal csúnya futballal is boldogan nyerne meg.

KÉT KARRIER,  34 NAGY DIADAL
LOUIS VAN GAAL Év JOSÉ MOURINHO

 18 TRÓFEA

Ajax (1991–1997),  Barcelona (1997–2000), holland válogatott (2000–2002), Barcelona (2002–2003), AZ (2005–2009), Bayern München (2009–)

 

16 TRÓFEA

Benfica (2000), Leiria (2000–2002), Porto (2002–2004), Chelsea (2004–2007), Internazionale (2008–) 

UEFA-kupa 1992  
Holland Kupa, holland Szuperkupa 1993  
holland bajnoki cím, holland Szuperkupa 1994  
holland bajnoki cím, holland Szuperkupa, Bajnokok Ligája, európai Szuperkupa, világkupa 1995  
holland bajnoki cím 1996  
európai Szuperkupa 1997  
spanyol bajnoki cím, Spanyol Kupa 1998  
spanyol bajnoki cím 1999  
  2000  
  2001  
  2002  
  2003 portugál bajnoki cím, Portugál Kupa, portugál Szuperkupa, UEFA-kupa
  2004 portugál bajnoki cím, Bajnokok Ligája
  2005 angol bajnoki cím, angol Ligakupa, angol Szuperkupa
  2006 angol bajnoki cím
  2007 FA-kupa, angol Ligakupa
  2008 olasz Szuperkupa
holland bajnoki cím 2009 olasz bajnoki cím
német bajnoki cím, Német Kupa 2010 olasz bajnoki cím, Olasz Kupa

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik