Milánói győzelmével csoportelső lett a Barcelona

Vágólapra másolva!
2011.11.23. 22:40
Címkék
Fordulatos és kifejezetten színvonalas, elképesztő iramú találkozón nyert a spanyol Barcelona az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában. Győzelmével a címvédő továbbra is veretlen, ráadásul már most biztos csoportgyőztesként várhatja a nyolcaddöntős sorsolást. A katalánok háromszor jutottak vezetéshez, a jól kezdő, de elfáradó Milan kétszer még egyenlített.
Nem hiába tartottak tőle: Ibrahimovic egyenlített (Fotó: Reuters)

Szeptember közepén, még az első fordulóban a Camp Nouban 2–2-re végeztek egymással a felek. Az olasz vendégek egy gyors (1. perc, Pato) és egy kései (92., Thiago Silva) góllal jelentkeztek, a házigazdák a szünet előtt nem sokkal (36., Pedro), valamint a fordulást követően (50., David Villa) voltak eredményesek.

IDEGENBEN NYERT A PLZEN
A cseh Plzen a fehérorosz BATE vendégeként tudott nyerni 1–0-ra, így a csoportkörben első győzelmét aratva megelőzte harmadik vereségét elszenvedő, továbbra is nyeretlen riválisát. Pillanatnyilag a csehek állnak Európa-ligás pozícióban.

Az első percben rögtön veszélyes helyzet alakult ki a Barcelona kapuja előtt, a visszazáró Seydou Keita tisztázta Zlatan Ibrahimovic önzetlenül letett labdáját, de hosszan tolta meg a labdát a saját tizenhatosán belül, amely így majdnem a távolról odacsúszó svéd center zsákmánya lett.

A Milan nemcsak egyenrangú partnere volt a vendégeknek a kezdés után, hanem sok mozgással és pontos passzokkal még kezdeményezőbbnek is tűnt. Az ötödik percben aztán Lionel Messi tért látott maga előtt, és megindult, a villámgyors kontrát David Villa csúnyán kapu fölé durrantott lövése zárta.

Van Bommel a volt társakat juttatta vezetéshez, nem a mostaniakat
Van Bommel a volt társakat juttatta vezetéshez, nem a mostaniakat

Nem a megszokott Barca-forgatókönyv szerint indult a találkozó, hiszen a katalánok sokszor csak nyomozták a labdát, így nem láthattuk a tőlük megszokott, néha komótosba hajló, sokpasszos játékot. Mégis vezetéshez jutott a vendéggárda! Thiago Alcántara tartotta meg a labdát a jobb oldalon a szögletzászlónál, majd bevette a játékba az érkező Messit. Az argentin klasszis ezúttal nem indult meg, hanem átívelt a hosszún, az abszolút üresben érkező Seydou Keitának. Utóbbi tolt egyet a labdán, centerezett, s a két vendégjátékos között érkező Mark van Bommel a saját kapujába „pattintotta" a labdát. Öngól! 0–1

Három perccel később Christian Abbiati mentett nagyot: Thiago Alcántara cselezett és emelt Cesc Fabregas lábára, akinek kapáslövését lábbal védte a milánói hálóőr. Aztán Robinho hagyta ki a kihagyhatatlant: négy lépésről belsőzött kapu fölé. Ami késett, nem múlott: a 20. percben egyenlített a Milan! Clarence Seedorf volt a hazai találat előkészítője, a holland a becsúszó Carles Puyol spicce előtt játszott laposan középre, ahol az üres területre és labdára befutó Zlatan Ibrahimovic igazítás nélkül lőtte ki a kapu hosszú oldalát (1–1).

Messi érvényes büntetője
Messi érvényes büntetője

Messi kapufája jelezte, szemvillanás alatt veszélyesek tudnak lenni a vendégek: Fabregas lépett ki a leshatárról, középre lőtt labdáját az argentin két védő kíséretében lőtte a lécre kapásból hat méterről. Nagyszerű volt az iram, de azért a Barcelona szép csendben átvette az irányítást, a Milannak megmaradtak a gyors kontrák lehetőségei.

A 31. percben érdekes körülmények jutott ismét vezetéshez a Barcelona. A tizenhatoson belül üres területre befutó Xavit rántotta le hátulról Aquilani. A játékvezető büntetőt ítélt, és sárga lapot adott Alessandro Nestának... A katalánok értetlenkedtek egy keveset, hiszen Aquilaninak a sárga – ugye a második – is ajándék lett volna. A büntetőt Messi végezte el, de először topogott egyet, mielőtt a hálóba gurított volna. Stark megismételtette a büntetőt, az argentinnak pedig sárga lapot adott. Messi másodszor sem kegyelmezett, Abbiati érezte ugyan az irányt, de nem háríthatta a bal alsóba vágott labdát (1–2).

Párharcok I.: Thiago Silva és Messi
Párharcok I.: Thiago Silva és Messi

A gólelőnyt szerző Barcelona nyugodtan játszhatta a labdatartós játékát, a Milan kevesebb ellenállást tudott tanúsítani, a házigazdák picit a hitüket is elveszítették, de mintha a villámkezdés fáradtsága is kiütközött volna rajtuk. A barcelonai keresztpasszokba Messi kavart színt, aki többször úgy kígyózott át több emberen, mintha azok az öregfiúkból játszottak volna vissza, pedig dehogy...

A szünet előtt az olaszok két büntetőt is reklamálták – előbb buktatás, majd kezezés miatt –, de hiába, a hosszabbítás pillanataiban pedig Thiago Silva veszélyeztetett fejjel szögletet követően.

Ikszes meccsen egygólos előnnyel vonulhatott pihenőre a Barcelona – sorrendben 27. európai kupamérkőzésén betalálva, ami klubrekord-beállítás –, a jól kezdő Milant láthatóan megzavarta a két kapott gól, főként azok körülményei.

Párharcok II.: Puyol és Ibrahimovic
Párharcok II.: Puyol és Ibrahimovic

A szünet utáni első nagy csatát Carles Puyol és Ibrahimovic vívta meg egymással, de ezúttal előbbi volt a támadó, utóbbi a védő. A spanyol szöglet utáni próbálkozását a svéd blokkolta saját tizenhatosán belül. Az 50. percben Messi az oldalhálót zörgette meg, majd Villa durrantotta mellé külsővel Xavi remek passzát. A fordulás után támadásban maradt a Barcelona, a Milantól nem láthattuk az egy órával azelőtti lelkesedét. És hogy milyen a futball, másodszor is egyenlített a Milan!

Kevin-Prince Boateng lecsapott a remek indítás utáni rövid felszabadító fejesre, átvétel után sarokkal eltolta a labdát a meglepett Eric Abidal mellett, majd a jobbösszekötő helyéről a rövid, bal alsóba bombázott. A labdát a hosszúra váró Víctor Valdés már elmozdult onnan (2–2).

Kevin-Prince Boateng gólöröme
Kevin-Prince Boateng gólöröme

A Milannak ismét lendületet adott a másodszori egyenlítés, de a vendégek a 63. percben harmadszor is vezetéshez jutottak. Messi négy védő között(!) kiugratta Xavi Hernándezt, a középpályás abszolút ziccerben 13 méterről, középről a kiszolgáltatott Abbiati mellett finoman a jobb alsóba simította a labdát (2–3).

Abbiati óriásit mentett Alexis Sánchez szabadrúgás utáni pörgetésénél, majd a rendkívül motivált – talán kicsit túlpörgő – Alexandre Pato ért bele egy csapattársnak visszagurított átadásba, megakasztva a Milan ígéretes kontráját.

A 80. perchez érve a labdatartással már az időt is múlatta egy kicsit a Barcelona, a vendégjátékosoknak ráadásul minden egyes párharc nagyon fájt. Picit a földön maradtak, néha ápoltatták magukat. Nem minden esetben ok nélkül, a Milan játéka ekkor már kizárólag csak a rombolásra koncentrálódott.

Fabregas húz el Thiago Silva mellett
Fabregas húz el Thiago Silva mellett

A hajrában Gianluca Zambrotta is megkapta megszolgált sárga lapját – sokáig becsülettel vette fel a harcot, de a végére elfáradt –, majd a Sánchezt mezénél lerántó Aquilani úszta meg a sokadik második sárgáját.

Pato és Bonera révén egy támadáson belül két Milan-bomba akadt el a blokkban, a házigazdák félperces tűzijátékot rendeztek, amíg a katalánok összeszedték magukat.

Az utolsó percekben erőn felül próbáltak meg újfent egyenlíteni az olaszok, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker. Az akkor már védekezésre koncentráló Barcelona megtartotta minimális előnyét.

MESSI UTOLÉRTE PIZARRÓT
Az argentin aranylabdás Lionel Messi a 44. gólját szerezte az európai kupaporondon, ezzel holtversenyben a legeredményesebb dél-amerikai légiós lett. Eddig egyedül a perui Claudio Pizarro állt a vonatkozó lista élén, aki a Werder Bremen, a Bayern München és a Chelsea színeiben bizonyult gólerősnek.
AC MILAN–BARCELONA 2–3
BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT, 5. FORDULÓ
MILAN (olasz)–BARCELONA (spanyol) 2–3 (1–2)
Milánó, San Siro. V: Stark (német)
MILAN: Abbiati – Abate, Nesta (Bonera, 65.), Thiago Silva, Zambrotta – Aquilani, Van Bommel (Nocerino, 72.), Seedorf – K. Boateng – Robinho (Pato, a szünetben), Ibrahimovic. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
BARCELONA: Valdés – Puyol, Busquets, Mascherano, Abidal – Xavi, S. Keita, Fabregas (Pedro, 80.)– Thiago Alcántara (Johathan Dos Santos, 91.), Messi, D. Villa (Alexis Sánchez, 68.). Vezetőedző: Pep Guardiola
G: Ibrahimovic (20.), K. Boateng (54.), ill. Van Bommel (14. – öngól), Messi (31. – 11-esből), Xavi (63.)
Sárga lap: Aquilani (24.), Nesta (29.), Van Bommel (36.), Zambrotta (87.), ill. Messi (31.), Puyol (43.), Abidal (45+2.), Mascherano (86.)

BATE BORISZOV (fehérorosz)–VIKTORIA PLZEN (cseh) 0–1 (0–1)
Minszk, Dinamo Stadion, 19.00. Vezette: Blom (holland)
G: Bakos (42.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona541016–4+1213
2. AC Milan52219–6+38
3. Plzen51132–9–74
4. BATE Boriszov50232–10–82
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik