A Málaga ikszelt, és bejutott a nyolcaddöntőbe

Vágólapra másolva!
2012.11.06. 20:43
null
Nagy csatában döntetlen született, továbbra is nyílt a harc – a csoport második helyezéséért (Fotó: Reuters)
Címkék
A Málaga bejutott a nyolcaddöntőbe a Bajnokok Ligája C-csoportjában a sorozat főtáblájának 4. fordulójában, miután döntetlent játszott AC Milannal. A Málaga először kapott gólt ebben a sorozatban, míg a másik mérkőzésen az Anderlecht először talált be: Dieumerci Mbokani gólja győzelmet ért a Zenit ellen.

MILAN–MÁLAGA

A Bajnokok Ligájában eddig kapott gól nélkül álló, százszázalékos Málaga úgy lépett fel Milánóban, hogy tudta, győzelme – és a Zenit Anderlecht elleni pontvesztése – esetén már csoportelsőséget ünnepelhet.

A Manuel Pellegrini által irányított andalúziai klub erősebb Milanra számíthatott annál, amelyet két hete legyőzött hazai pályán: a múlt hétvégén a Chievót 5–1-re kiütő olasz csapat jól is kezdett, a meccs elején nyomás alá helyezte ellenfelét. A mezőnyfölény azonban hiába volt nyomasztó (a félidő derekán három perc alatt négy szögletet végeztek el a piros-feketék), a legnagyobb helyzeteit a büntetőterületen kívülről eleresztett lövéseiből jegyezte Massimiliano Allegri együttese: előbb Bojan Krkic akcióból, majd Emanuelson szabadrúgásból tornáztatta meg Willy Caballero kapust.

A félidő hajrájában azonban egy remek kontra végén Isco találta meg a rést a Milan-védők között a kiugró Eliseu felé, és a legurított labdából a portugál nem hibázott, Constant mellől laposan Abbiati kapujába lőtt. 0–1

A szünetben a csoport élén álló spanyol csapat vezetett, ráadásul a Zenit ellen idei első BL-gólját szerző Anderlechtnek köszönhetően állt neki a csoportelsőség.

A spanyol csapatok ellen az elmúlt három évben nyolcmeccses nyeretlenségi szériába tévedt Milan a folytatásban próbált sebességet váltani, Krkic lövései nem okoztak nagy veszélyt. A piros-feketék fokozatosan ráerőltették akaratukat a Málagára, és a kitartó próbálkozásokat a 73. percben siker koronázta. Constant bal oldali beadása után a két méterre a túloldali kapufától helyezkedő Alexandre Pato fejére hullott a labda, és a brazil nem is hibázta el nagy lehetőségét. Ez volt Pato ötödik BL-gólja, de csak az első a San Siróban – viszont a negyedik spanyol klub ellen. 1–1

Az idei sorozatban első gólját kapó Málaga nem tudott reagálni a gólra, Pellegrini együttese megelégedett az egy ponttal, de így is továbbjutott. A Milan nem tudott újra betalálni, de a hazaiak sem aggódtak különösebben, hiszen jó esélyük van a továbblépésre.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANDERLECHT–ZENIT

Brüsszelben a Zenit és az Anderlecht szentpétervári mérkőzését uraló oroszok képtelenek voltak átmenteni két héttel ezelőtti formájukat, Luciano Spalletti együttese inkább a kontrákra építkezett. Ám a belga csapat nagyon magabiztosan járatta a labdát, Dieumerci Mbokani és Massimo Bruno semlegesítése nehéz feladatnak bizonyult a vendégek számára.

A 17. percben a kongói csatár remekül kényszerítőzött a Sacha Kljestannal, betört a Zenit büntetőterületére, és a kifutó Vjacseszlav Malafejevet átemelve vezetést szerzett az Anderlechtnek. A belgák első találatukat jegyezték az idei BL-főtáblán. 1–0

A második félidő elején a Zenit próbálta megtörni az Anderlechtet, de a hazaiak a góltól magabiztossá válva kézben tartották a meccset. A Zenit ellen azonban egy pillanatra sem lehetett lazítani, az orosz bajnok a legutóbbi hat meccséből ötön betalált az utolsó húsz percben. Ezen a meccsen azonban nem sikerült neki, így visszacsúszott a kvartett negyedik helyére. Juhász Rolandot nevezték a mérkőzésre, kispados volt, de nem cserélték be.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
PERCRŐL PERCRE
94. perc: VÉGET ÉRT A TALÁLKOZÓ!
92. perc: Mexes került volna helyzetbe a tizenhatoson belül, de lesen felejtkezett a francia védő.
91. perc: Boateng került helyzetbe, de nem tudott betalálni.
90. perc: Négy perc lesz a hosszabbítás.
87. perc: Egy kósza Málaga-kontrát kapcsoltak le a hazaiak, mielőtt valaki lövőhelyzetbe került volna.
84. perc: Krkic távoli átlövését blokkolta Camacho, nyom a Milan, de nem tud igazán ziccerbe kerülni.
82. perc: Joaquín jött le a pályáról, Sebastián Fernández jött be a helyére.
80. perc: Emanuelson le, Robinho be.
76. perc: Boateng lőtt kapura nyolc méterről egy védővel a nyakán, Caballero újra védett.
75. perc: Iturra helyére Jérémy Toulalan állt be.
73. perc: EGYENLÍTETT A MILAN! Constant bal oldali beadása a hosszú oldalon helyezkedő Patót találta meg, aki senkitől sem zavartatva csúsztatott a jobb alsó sarokba. 1–1
71. perc: Mexes jobb oldali beadása pont behullott volna a jobb felső sarokba, de Caballero résen volt, és szögletre paskolta a labdát.
70. perc: Santa Cruz tesztelte Abbiatit, de a Milan kapusának nem okozott gondot hárítani.
69. perc: Roque Santa Cruz jött be, Saviolát váltotta a paraguayi csatár.
65. perc: Az imént felvágott Emanuelson lőtt kapura, de Caballero a helyén volt ezúttal is.
64. perc: Sergio Sánchez is besárgult gyorsan, ő Emanuelsont intézte el.
64. perc: Weligton csúnyán felrúgta Krkicet, a jutalma egy sárga lett.
62. perc: Boateng gyorsan bemelegített egy távoli kísérlettel, de ez tényleg csak bemelegítésre volt jó, a kapura nem volt veszélyes a ghánai labdája.
62. perc: El Shaarawy helyére Kevin-Prince Boateng állt be.
61. perc: Emanuelson távoli átlövése majdnem kirepült a San Siróból, a középpályás szerint ennek az volt az oka, hogy valaki beleért a labdába, de a Málaga jöhetett kirúgással.
59. perc: Constant váratlanul lövésre vállalkozott, de kísérlete jócskán elkerülte Caballero kapuját.
59. perc: Manuel Iturra felrúgta Krkicet, ezért kapott egy sárga lapot.
56. perc: Jesús Gámez vágta fel a kiugró Emanuelsont a középpályán, de megúszta a sárga lapot.
53. perc: Riccardo Montolivo kapott sárga lapot, mert letalpalta Ignacio Camachót.
52. perc: El Shaarawy forgolódott a tizenhatoson belül, majd estében jobbal a kapu bal oldala mellé tüzelt méterekkel.
50. perc: Emanuelson kapott egy nagyszerű kiugratást Krkictől a jobb oldalon, de lapos lövését Caballero könnyedén fogta meg.
47. perc: Krkic lövése vágódott szögletre.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.
45+2. perc: Véget ért az első félidő!
45+1. perc: Emanuelson lőtt kapura kissé balról, körülbelül két méterrel kerülte el a Málaga kapuját a labda.
43. perc: Emanuelson is besárgult, Saviolát húzta vissza a mezénél fogva.
40. perc: VEZET A MÁLAGA! Isco ugratta ki nagyszerű ütemben Eliseut a jobb oldalon, aki tíz méterről a jobb alsó sarokba gurított. 0–1
38. perc: Újabb De Sciglio-beadás a jobb oldalról, de a labda megint csak Caballeróé lett.
36. perc: De Sciglio bal oldali beadása pattogott Caballero ölébe.
35. perc: Pato nyúlt bele Demichelis arcába, az argentin megsértődött a brazil akcióján, de a kisebb kakaskodáson kívül nem történt semmi.
34. perc: De Jong kapott sárga lapot Manuel Iturra földbe döngölésért.
32. perc: Joauqín hozta kis híján helyzetbe magát, de Daniele Bonera a helyén volt, és utolsó védőként szerelt.
29. perc: De Jong egy kicsit lefejelte Iscót, de megúszta a sárga lapot a holland.
28. perc: Nigel de Jong előtt adódott gólszerzés, de nem változott a gól nélküli állás.
26. perc: Martín Demichelis vágta fel Alexandre Patót a tizenhatos előterében, Urby Emanuelson szabadrúgását Caballero hatalmas bravúrral szedte ki a jobb felső sarokból.
24. perc: De Sciglio jobb oldali beadását Caballero szedte fel a bal alsó saroknál.
Az elmúlt percekben folyamatosan záporoztak a Milan-szögletek, a Málaga védelme egyelőre állja a sarat.
20. perc: Krkic centerezését követően Stephan El Shaarawy lőtt kapura öt méterről, de blokkolták a kísérletét, így a Milan jöhetett szöglettel.
19. perc: Bojan Krkic kissé jobbról leadott lövését Willy Caballero nagyszerű vetődéssel mentette szögletre.
16. perc: Saviola labdájával Eliseu indult meg a bal oldalon, de gyengécske lövését Christian Abbiati könnyedén fogta meg.
14. perc: Joaquín tört be a tizenhatoson belülre a jobb oldalról, de három védő gyűrűjében nem volt esélye a lövésre.
10. perc: Javier Saviola kapott labdát a tizenhatos előterében, de Kévin Constant elvette tőle azt, az argentin pedig buktatta a védőt.
8. perc: Philippe Mexes fejelt ki egy jobb oldali beadást az oldalvonalon túlra.
8. perc: Joaquín kapott használhatatlan indítást a jobb oldalon.
6. perc: Mattia De Sciglio állt be Abate helyére.
6. perc: Eliseu bal oldali beadását Joaquín szedte össze a túloldalon, majd kiharcolt egy szögletet.
4. perc: Abate és Eliseu csapott össze egymással, utóbbi a fejét fogva lent maradt a gyepen.
3. perc: Ignazio Abate kiugratását fülelték le a vendég védők.
2. perc: Weligton tüzelt a kapu fölé kissé jobbról egy szabadrúgást követően.
1. perc: A Milan indította útjára a labdát.
BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
C-CSOPORT, 4. FORDULÓ
MILAN (olasz)–MÁLAGA (spanyol) 1–1
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, 30 891 néző. Vezette: Webb (angol)
Milan: Abbiati – Abate (De Sciglio, 6.), Bonera, Mexes, Constant – Montolivo, N. de Jong – Emanuelson (Robinho, 80.), Krkic, El Shaarawy (K. Boateng, 62.) – Pato. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Málaga: Caballero – Jesús Gámez, Demichelis, Weligton, Sergio Sánchez – Camacho, Iturra (Toulalan, 75.) – Joaquín (S. Fernández, 82.), Isco, Eliseu – J. Saviola (Santa Cruz, 69.). Vezetőedző: Manuel Pellegrini
Gólszerző: Pato (73.), ill. Eliseu (40.)
RSC Anderlecht (belga)–FK Zenit (orosz) 1–0 (1–0)
Brüsszel, Constant Vanden Stock Stadion, 16 437 néző. Vezette: Gautier (francia)
Gólszerző: Mbokani (17.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Málaga 4 3 1 8–1 +7 10
2. Milan 4 1 2 1 4–4 0 5
3. Anderlecht 4 1 1 2 1–4 –3 4
4. Zenit 4 1 3 3–7 –4 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik