A Barcelona támadott, a Milan rúgta a gólokat

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 20:38
null
Riccardo Montolivo üldözi Lionel Messit (Fotók: Reuters)
A Milan meglepetésre 2–0-ra nyert hazai pályán a Barcelona ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc első mérkőzésén. A találkozón a katalánok szokásuk szerint jóval többet birtokolták a labdát, ám helyzetet is alig alakítottak ki. A Milan ezzel szemben két lehetőségét is kihasználta, így rendkívül kedvező pozícióból várhatja a visszavágót.

A Milannál minden bizonnyal kiegyeztek volna a 2004 októberében lejátszott mérkőzés végeredményével, akkor ugyanis a Bajnokok Ligája csoportkörében hazai pályán 1–0-ra legyőzték a Barcelonát. Azóta hétszer találkozott egymással a két csapat, és négy katalán siker mellett háromszor döntetlenre végezetek egymással a felek. Nos, a piros-feketék rossz sorozata megszakadt, ráadásul nem egy, hanem kétgólos előnyt szereztek a San Siróban.

Giampaolo Pazzini a mostani BL-idényben az ezt megelőző négy mérkőzésén egyszer sem talált be, Massimiliano Allegri mégis a kezdőcsapatba jelölte, míg M'Baye Niang és a barcelonai nevelésű Bojan Krkic csak a kispadon kapott helyet a hazaiaknál. A Barcelonába visszatért kisebb sérülését követően a karmester, Xavi, így a katalánok talán a legerősebb tizenegyükkel vehették fel a harcot a San Siróban.

1. FÉLIDŐ

A vendégek első – szemre is tetszetős – támadásánál a Messi által középre passzolt labdát kivágták a védők, a találkozó első lövését pedig nem sokkal ezt követően Sulley Muntari eresztette meg kapásból, és nem is sokkal tévesztette el a jobb felső sarkot. Kevin-Prince Boateng hamar a vendégek tudtára adta, hogy sok könyörületre nem számíthatnak tőle, előbb Messi sarkára lépett rá, majd a földre zuhanó Fabregast lőtte telibe labdával.

Mario Balotelli a barátnőjével, a modell Fanny Robert Negueshával tekintette meg a mérkőzést
Mario Balotelli a barátnőjével, a modell Fanny Robert Negueshával tekintette meg a mérkőzést

A hazaiak a 16. percben értek először Víctor Valdés kapuja elé, de El Shaarawy a döntő pillanatban túl hosszan tolta meg a labdát, így a keresztező Carles Puyol szögletre tudott tisztázni. A sarokrúgásnál még inkább felszisszenhettek a nézők, Boateng ugyanis csak centikkel lőtt a bal oldali kapufa mellé.

A Milan viszonylag sokat birtokolta a labdát, de azért 60–40-re így is a Barca áll jobban ebben a tekintetben 26 percnyi játék után.

A félidő második felére jóval nagyobb fölénybe kerültek a vendégek, a Milan azonban jól tömörült be a tizenhatosa előtt. Ettől még Puyoléknal is résen kell lenniük hátul, labdaszerzés után ugyanis a Milan egyből kontrázott, leginkább El Shaarawy révén.

Messi és Dani Alves között a páros talajgyakorlat közben is megvan az összhang
Messi és Dani Alves között a páros talajgyakorlat közben is megvan az összhang

Az első játékrész záró negyedórájában a piros-feketék alig tudtak kijönni a saját térfelükről, de kapott gól nélkül térhettek pihenőre, így összességében nem lehettek elégedetlenek.

2. FÉLIDŐ

BOATENG: 4-BŐL 2 A BARCÁNAK
Boateng a negyedik gólját szerezte a Bajnokok Ligájában, és a másodikat a Barcelona ellen. Ez volt egyébként a Milan 400. találata az európai kupaporondon.

Egyik edző sem változtatott a csapatán, és a játék képe sem változott. Boateng a második félidő elején is kiosztott egy csomagot, Jordi Alba arcát a könyökével masszírozta meg.

Az 57. percben is egy kéz, valamint Boateng került a középpontba, ebből a jelenetből azonban gól született! Egy legurított szabadrúgásból Montolivo kapura bombázott, a labda pedig a blokkoló Jordi Albáról Cristián Zapatára, onnan pedig Boateng elé pattant, a ghánai játékos pedig minden teketóriázás nélkül a bal alsó sarokba tüzelt. A kezezés miatt reklamáló Barca-játékosok csak annyit értek el, hogy közülük Gerard Piqué sárgát kapott. 1–0

A Tito Vilanovát helyettesítő Jordi Roura egyből reagált: Fabregas helyére Alexis Sánchezt küldte be.

A 64. percben csattantak a fejek, Pazzini és Puyol találkozása rosszabbul is végződhetett volna, a védő homloktapasszal tért vissza a pályára.

Az utóbbi években már többször láthattuk a Barcelonát így szenvedni a BL-ben, volt, amikor végül sikerrel járt, de többször elbukott óriási mezőnyfölénye ellenére (az Interrel vagy éppen a Chelsea-vel szemben). A szokásos tilitoli ment, de szinte helyzetig sem jutottak a katalánok, a 77. percben Iniesta unta meg a dolgot, és 20 méterről nem sokkal lőtt mellé.

A 80. percben Xavi végezhetett el jó szögből és távolságból szabadrúgást, de csavarása elkerülte a bal felső sarkot. A másik oldalon azonban ismét pontosan célzott a helyzetbe kerülő hazai játékos, megduplázta előnyét a Milan: a fellazuló Barca védelmét könnyedén játszotta át egy kontratámadás során a hazai csapat, a csereként beálló Niang El Shaarawyhoz passzolt, a Fáraó emelése után pedig a felfutó Muntari kapásból kilőtte a bal alsót. 2–0

A vérző fejű Puyol sérülten sem féltette magát, és talán pontosabban fejelt volna egy szöglet után, ha nincs sebtapasz a fején. Ez volt az utolsó mozzanata, Javier Mascherano állt be a helyére.

A Milan-védelem a hajrában sem ingott meg, a sorozat egyik fő esélyesének tartott Barcelonának így több mint kellemetlen helyzetből kell(ene) kiharcolnia a továbbjutást.

LABDARÚGÓ BL
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
AC MILAN–FC BARCELONA 2–0 (0–0)

Milánó, San Siro. Vezette: Thomson (skót)
MILAN: Abbiati – Abate, Zapata, Mexes, Constant – Ambrosini, Montolivo, Muntari – K.-P. Boateng, Pazzini (Niang, 75.), El Shaarawy (B. Traoré, 88.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
BARCELONA: Víctor Valdés – Dani Alves, Piqué, Puyol (Mascherano, 88.), Jordi Alba – Fabregas (A. Sánchez, 62.), Busquets, Xavi – Pedro, Messi, Iniesta. Megbízott edző: Jordi Roura
Gólszerző: K.-P. Boateng (57.), Muntari (81.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik