Megismétlődik a 2009-es BL-döntő: a Man. Utd. a Barca ellenfele

Vágólapra másolva!
2011.05.04. 20:41
null
Ezzel kezdődött: Valencia betalál Neuernek (Fotók: Action Images)
A 2008–2009-es idény után ismét Manchester United–Barcelona döntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A manchesteriek tartalékos csapattal is érvényesíteni tudták jóval nagyobb játékerejüket, az Old Traffordon 4–1-re győzték le a Schalke 04-t.

Sir Alex Ferguson kulcsemberek sorát pihentette a nagy hajtásban – ez érthető volt a vasárnapi MU–Chelsea bajnoki aranyrangadó előtt. Az első mérkőzésen látottak alapján sok mindentől nem kellett tartania a Unitednek, és ez be is igazolódott.

PIHENTETÜNK? PIHENTETÜNK!
Alex Ferguson kihagyta a csapatból összes pihenésre szoruló, sérüléssel küszködő és sárga lapos játékosát, mind a Chelsea elleni sorsdöntő bajnoki rangadót, mind a BL-finálét szem előtt tartva. A United menedzsere mindössze Van der Sart és Valenciát hagyta meg a gelsenkircheni kezdőcsapatból, így a két meccsen 20 különböző manchesteri játékos kezdett – ilyen még sosem volt a BL-elődöntők történetében. Eddig a Chelsea tartotta a rekordot 16 különböző kezdőjátékossal.

A Manchester United a sorozat egyetlen veretlen csapata volt a visszavágó előtt, 8–3–0-s mérleggel. A Schalke ugyanazt a „lehetetlen küldetést” kísérelte meg, mint kedden a Real Madrid: 2–0-s hátrányból, idegenben kellett volna továbbjutnia, ez a BL-ben még egy csapatnak sem sikerült. Tegyük hozzá: a MU európai kupatörténete során sosem vesztett el hazai mérkőzést eggyel több góllal...

A mérkőzés eleje kitűnő hangulatot (és egy pazar manchesteri élőképet) hozott, a második perc meg az első manchesteri szögletet, de az veszélytelenre sikeredett – Jefferson Farfán tisztázni tudott. A Schalke nem kezdte rosszul a meccset, és a 8. percben Farfán révén veszélyeztetett is, a perui éles, lapos lövése elment Van der Sar kapujának jobb oldala mellett.

A 13. percben Dimitar Berbatov aratott nyílt színi tapsot, miután óriási csellel megetette védőjét, beadását viszont a kivetődő Neuer hatástalanította – a labdára rátekeredő bolgárt képtelenek voltak megállítani a vendégek.

Az első negyedóra minimális német labdabirtoklási fölényt (47:53 százalék) és egy lövést hozott – a Schalke sokkal stabilabban játszott, mint hazai pályán, mondhatni, olyan hosszú időszakokra tudta megtartani a labdát, mint az első meccsen egyszer sem. A 22. percben megint Berbatov húzott le egészen az alapvonalig, beadását viszont lekapcsolták – ezt a bolgár némileg csalódottan vette tudomásul, ráadásul a szögletből sem lett semmi. A félidő felét Smalling egy csúsztatással jelezte, a labda a léc fölött ment el.

A békés meccsbe aztán Valencia vitt mozgalmasságot a 26. percben, a Manchester United első zicceréből megszerezte a vezetést. Egy a középpályán nagyon csúnyán elpasszolt labdából Darren Gibson indította az ecuadori szélsőt, aki óriási helyzetben tört kapura, és higgadtan el is tette a labdát Neuer mellett – 1–0, összesítésben már 3–0. Ez volt a Manchester United 300. gólja a Bajnokok Ligájában, ennél csak a Real Madrid (312) és a Barcelona (302) talált be többször az elitliga történetében – a gól pillanatában.

VALENCIA GÓLJA

Gibson gólpassza után aztán gyorsan be is talált, végképp megfosztva a vendégeket minden reménytől. A 31. percben egy jobb oldali bedobás után Valencia készített elő, Gibson lapos, erős lövést küldött a bal sarok felé, Neuer pocsékul nyúlt a labdához, róla a kapufára pattant a labda, onnan meg a hálóba. 2–0, összesítésben pedig 4–0. Kapussors, az első meccsen szenzációsan védő Neuer most nagyot bakizott.

GIBSON VS. NEUER

A Schalke nem hagyta annyiban, gyorsan szépített: a 35. percben egy elpasszolt labda (ismerős az első gól idejéből?) után egy beívelést követően Jurado került lövőhelyzetbe, tüzelt is, pontosan, a kapu jobb oldalába – 2–1, összesítésben 4–1.

JURADO BOMBÁJA

Fél perccel később Valencia mondhatta volna be a rekontrát, egy az egyben maradt Neuerrel szemben, cselezett, majd lőtt, de a védők tisztázni tudtak a gólvonalról! A Schalke sem maradt adós, egy kis balhé után Farfán veszélyes szögből leadott szabadrúgása vágódott le a sorfalról.

A lapok közben hullottak, a félidő hajrájában Anderson, Gibson és Scholes is besárgult, igaz, egyiküket sem fenyegette az eltiltás veszélye. A remek iramú félidő sokkal élvezetesebb volt, mint az első találkozó: a tartalékos MU-val a Schalke fel tudta venni a harcot, igaz, így is 2–1-es hazai vezetést mutatott 45+2 percnyi játék után az eredményjelző.

A második félidő elején egy változás történt: a vendégekhez bejött a semmit sem mutató Baumjohann helyére Edu. Az 51. percben a kevés lehetőséghez jutó Raúl készített elő Farfánnak, a szélső lövése szögletre pattant, majd a Schalke gyorsan kiharcolt még egy kornert – veszély ebből sem lett.

Az 54. percben Neuer megcsillantott valamit az első meccsen mutatott szenzációs formájából: Berbatov visszagurított, Anderson 15-ről kapásból ráküldte a labdát, a német kapus pedig hatalmas védést bemutatva szögletre nyomta a lövést. Hamarosan Rafaelnek ért véget a meccs, a fiatal szélső hátvédet Patrice Evra váltotta fel. Egy kulcsember beküldésének is megvan persze a maga kockázata, a francia védő mindössze nyolc perce volt a pályán, amikor már fájlalta a lábát.

Az utolsó húsz percre jött a Schalkéba Huntelaar, igaz, először az ötös számú futballista cseréjét mutatták fel, ilyen vendégjátékos pedig nem volt a pályán... Csak egy szám volt a tévedés: a négyes Höwedes kocogott le, helyére jött a holland. A megfejtést keresők számára: az ötös Nicolas Plestan, aki alig-alig kap lehetőséget...

A cserére gól jött, Nani száguldott el a jobb oldalon, beadását a védők nem tudták tisztázni, Anderson pedig fordulásból a jobb alsóba lőtt – 3–1, összesítésben 5–1. Andersonnak a 76. percre sikerült megdupláznia góljainak számát, igaz, ezért köszönetet mondhatott a nagy helyzetben önzetlenül középre passzoló Berbatovnak – a középpályásnak már csak az üres kapuba kellett lőnie, 4–1 (összesítésben 6–1). Már a 303. manchesteri BL-találatnak örülhettek a szurkolók!

ANDERSON ELŐSZÖR...

...MAJD MÁSODSZOR

A vendégek egy Huntelaar-helyzettel kis híján szépítettek, de a kilépő holland csatár nem tudta átemelni honfitársát, Van der Sart, maradt a 4–1. A MU veterán kapusának kisvártatva megint akadt munkája, Edu lövését piszkálta ki a bal alsóból, a kipattanóra már nem tudott odaérni, de Huntelaar hiába zörgetett, les miatt szabadrúgás járt kifelé.

A vége sima játszadozásba torkollott, Michael Owen még egy jó lövéssel megtornáztatta Neuert, aki kiszedte a labdát a bal fölső sarokból. A Manchester United óriási fölényben volt a párharc során, a Schalkénak minimális esélye sem volt a Wembleybe jutásra – a döntőben Manchester United–Barcelona, május 28-án, Londonban. Kérdés már csak egy van: a Manchester United (1968, 1999 és 2008 után) vagy a Barcelona (1992, 2006 és 2009 után) hódítja el negyedszer a legértékesebb európai klubtrófeát?

kerdes=Melyik csapat nyeri meg a BL-döntőt?|opcio1=A Manchester United|opcio2=A Barcelona|
cikkertekelo_szavazas

Szavazz!

Melyik csapat nyeri meg a BL-döntőt?
mceBlockPasteEnd
BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MANCHESTER UNITED (angol)–SCHALKE 04 (német) 4–1 (2–1)
Manchester, Old Trafford, 74 678 néző. Vezette: Proenca (portugál)

MANCHESTER UNITED: Van der Sar – Rafael (Evra, 60.), Smalling, Evans, O'Shea – Valencia, Gibson, Scholes (D. Fletcher, 73.), Anderson, Nani – Berbatov (Owen, 77.). Menedzser: Sir Alex Ferguson

SCHALKE: Neuer – Ucsida, Höwedes (Huntelaar, 70.), Metzelder, Escudero – Farfán (Matip, 75.), Papadopulosz, Jurado, Draxler, Baumjohann (Edu, a szünetben) – Raúl. Vezetőedző: Ralf Rangnick

Gólszerző: Valencia (26.), Gibson (31.), Anderson (72., 76.), ill. Jurado (35.)
Az első mérkőzésen: Schalke–Manchester United 0–2
Továbbjutott: a Manchester United, kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel
STATISZTIKA
Manchester Utd. Schalke
Gólok 4 1
Lövések 10 14
Lövések (kapura) 8 4
Védések 3 3
Labdabirtoklás (százalék) 45 55
Szabálytalanságok 13 15
Sárga lapok 3 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik