Meghúzta a váratlant Barcelonában, az FTC ellen is villogott a Dinamo csillaga

Vágólapra másolva!
2019.08.14. 15:10
null
Olmo (jobbra) a Ferencváros elleni párharc során igazi vezéregyéniség volt a pályán (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros elleni BL-selejtezős párharc során két góllal és egy gólpasszal bizonyította Dani Olmo, miért is tartják a Dinamo Zagreb legértékesebb játékosának, akiért sorban állnak az európai topklubok. Szerződtetné őt sajtóhírek szerint többek között korábbi klubja, az FC Barcelona, tett érte ajánlatot a Valencia, a Bayern München, az Everton, de hallani a Manchester United és az AC Milan érdeklődéséről. De ki is az a 21 éves spanyol szélső, aki 16 évesen hátat fordított a világ egyik legjobb utánpótlásnevelő akadémiájának, és Zágrábban vált teljes értékű futballistává?

Amikor 2014 nyarán a 16 éves Daniel Olmo Carvajal közölte az FC Barcelona utánpótlás-akadémiájának vezetőivel, hogy ő bizony nem marad a La Masián tovább egy percig sem, kevesen kapták fel a hírre a fejüket, hiszen voltak korábban többen is, akik igen fiatalon távoztak az akadémiáról.

VÁLOGATOTT LEHET
Cikkünk élesítése előtt röviddel érkezett a hír Horvátországból: Dani Olmo pályafutása során először meghívót kapott a spanyol felnőttválogatottba. Igaz, Robert Moreno szövetségi kapitánytól egyelőre csak a Románia és Feröer elleni, szeptemberi Eb-selejtezőkre készülő csapat bővebb keretébe kapott meghívást. A Spanyol Labdarúgó-szövetség kikérője szerint Moreno kapitány augusztus 30-án szűkíti a keretet, s ezen a napon értesíti is a Dinamót, ha annak Olmo is tagja.

A legtöbben egyszerűen lemorzsolódtak, míg akadtak, akik további fejlődésük érdekében döntöttek a váltás mellett: Cesc Fabregas, Gerard Piqué vagy éppen Héctor Bellerín például Anglia felé vette az irányt. Dani Olmo azzal okozott meglepetést, hogy merőben szokatlan klubnál folytatta: a zágrábi Dinamóhoz igazolt.

Akkori csapattársai szinte sokkolva érezték magukat Olmo távozása után, ám mára kiderült, az élet őt igazolta, még akkor is, hogy ha Zágrábba érkezésekor sem angolul, sem horvátul nem beszélt a 16 éves szélső. Viszonylag gyorsan megtanult horvátul – mára tökéletesen beszéli a nyelvet –, s ez megkönnyítette a dolgát. „A Barca a világ legnagyobb klubja, amely megadja a lehetőséget a fiatal neveltjeinek. Ugyanakkor nincs más klub, amelynél az én koromban több lehetőséget kaphatnék, mint a Dinamo Zagreb. Olyan válogatott játékosok között játszhatok és edzhetek, akik világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon gyűjtöttek rengeteg tapasztalatot a Dinamo felnőttcsapatánál. A Barcánál ezt nem kaphattam meg, sokkal gyorsabban fejlődök a Dinamónál, mint a La Masián arra lehetőségem lett volna. A korábbi barcelonai csapattársaim nem is értették, hogy miért jövök ide. Most már persze világos, hogy jó döntést hoztam, hiszen én már tizenhét évesen a felnőttcsapatban szerepelek, miközben nekik erre még két-három évet kell várniuk, és az sem biztos, hogy akkor stabilan lehetőséghez jutnak” – indokolta a váltást bő fél évvel később a Jutarnji listnek 2015 áprilisában az akkor majdnem 17 éves Dani Olmo.

Olmo immár négy és fél évvel ezelőtti szavainak további nyomatékot ad, hogy miért is tartják a Dinamo Zagreb akadémiáját az egyik legjobbnak Európában: a tavalyi vb-n döntős horvát válogatott keretében 14 olyan játékos szerepelt, aki pályafutása valamely szakaszában megfordult a Dinamo Zagrebnél, s többségük leginkább karrierje elején játszott a kékeknél. Hogy mást ne említsünk: az aranylabdás Luka Modric is a zágrábiaknál nevelkedett, de ott van még a Dinamo után az Inter, Real Madrid, Chelsea útvonalat bejáró Mateo Kovacic, vagy éppen a Liverpoollal BL-győztes Dejan Lovren.

Messi sem volt számára elég a maradáshoz (Fotó: instagram.com)
Messi sem volt számára elég a maradáshoz (Fotó: instagram.com)

A horvát élvonalbeli bajnokság amúgy is termékeny talaja a tehetségek kivirágzásának, amire a fentebb említett Modric és Kovacic a két legeklatánsabb példa: amellett, hogy 20 évesen, vagy fiatalabban rendszeresen nagy téttel bíró bajnoki mérkőzéseket játszottak a Dinamóban, nemzetközi kupameccseken olyan sztárok ellen léphettek pályára, mint mondjuk Modric 2006-ban az előző idényben BL-döntős Arsenal ellen, amelynél világbajnokok játszottak Thierry Henry, vagy éppen Gilberto Silva személyében.

Ez pedig a jelek szerint bőven elegendő motivációt jelentett Olmo számára, hogy a Dinamóhoz kerüljön, s az ambíciókkal alaposan felvértezett fiatalember nemcsak beverekedte magát a zágrábiak kezdőjébe, de hamar a csapat legjobbja lett.

Első teljes idénye, amelyet a felnőtteknél töltött, a 2016–2017-es volt, s ekkor ugyan ősszel még többször is visszajátszott a Dinamo második csapatába, tavaszra már a kezdőcsapat stabil tagja volt, majd a következő idényben gyakorlatilag kirobbanthatatlan lett a gárdából, akadt olyan horvát lap, amely a bajnokság legjobbjának választotta meg. A folytatásban is hasonlóan fejlődött hősünk: a 2018–2019-es idényben már egyértelmű vezére lett a csapatnak, amely 49 év után első alkalommal játszhatott tavasszal is nemzetközi kupamérkőzést, s közben a spanyol utánpótlás-válogatottakban is egyre hangsúlyosabb szerephez jutott.

A horvátok persze szerették volna, ha a spanyol helyett a horvát válogatott mezét húzza magára, s ettől ő még 2017 végén sem feltétlenül zárkózott el, ám miután tavaly októberben bemutatkozott a spanyol U21-es válogatottban, egyértelművé tette: nem lesz horvát válogatott, főleg, hogy idén nyáron a korosztályos Eb-t meg is nyerte a 21 éven aluliakkal.

A LA MASIA
1979 októberében alapították a Barcelona akadémiáját, s az első 30 év során 440 gyermek volt az intézmény diákja. Közülük 40 mutatkozhatott be az első csapatnál. A százalékos átlag az elmúlt tíz évben sem változott, az akadémiára felvételt nyert futballisták 10 százaléka jut el az első csapatig, míg további 9 százalékuk ugyan nem lép pályára a Barca első csapatában, de más élvonalbeli spanyol csapatban, vagy más ország élvonalbeli bajnokságában igen.

Ez persze nem akadályozta meg a horvátokat abban, hogy egy laza április 1-jei tréfával idén a teljes spanyol sportsajtóra a frászt hozzák. Zlatko Dalic szövetségi kapitány ugyanis közölte, hogy a horvát köztársasági elnök, Kolinda Grabar-Kitarovic segítségét kérte, hogy Olmo gyorsított eljárásban kaphasson horvát állampolgárságot. Ezt aztán a legnagyobb spanyol sportlapok is átvették, mire kiderült: csupán átverésről van szó, a hírnek ezúttal nincs valós alapja.

Olmo ekkor már régen a legígéretesebb európai fiatal tehetségek között szerepelt, s a Dinamónál rendre érdeklődtek a topcsapatok képviselői, hogy miképpen lehetne a fiatal spanyolt elcsábítani Zágrábból. A Valencia már tavaly télen kapott egy nemleges választ a 12 millió eurós puhatolózására, idén nyáron a Manchester United, az Everton és a Bayern München is ajánlatot tett – előbbi állítólag 25, utóbbi két klub 28 millió eurót fizetett volna a támadóért a Dinamónak.

Láthatjuk tehát, hogy Olmónak tökéletesen bejött a 2014-es váltás, s biztosak lehetünk benne, hogy a Transfermarkt által 15 millió euróra taksált spanyol klubváltása során ennek az összegnek legalább a duplája érkezhet a Dinamo számlájára – bárhol is folytatja.

Az is biztos, hogy az európai élcsapatoknak még 30 millió eurós áron is megéri a Dinamo kiválóságát átigazolni – ha például Jadon Sanchónak hívnák főhősünket, szinte biztos, hogy 80-100 millió alatt nem váltana klubot, csak azért, mert a Dortmund játékosa.

AMBÍCIÓBAN NINCS HIÁNY: OLMO TÁBORT SZERVEZ
Dani Olmo – noha még maga is utánpótláskorú – már az utánpótlás képzésére is figyelmet fordít. A nevével fémjelzett kétszer egy hetes, UEFA pro licences edzők által vezetett nyári edzőtáborozási lehetőséget hirdetett az 5–16 év közötti gyerekek részére. A teljes áron 295 euróba kerülő csomagban szerepel többek között technikai képzés, videós elemzés, posztspecifikus képzés, s a figyelem felhívása egyéb kiegészítő képzések fontosságára, mint például nyelvtanulás.

A fent említett klubokon túl az AC Milan és – korábbi csapata – az FC Barcelona vezetőinek is ott van a noteszában Olmo neve, akinek jelenleg még két évre érvényes a szerződése a zágrábiakkal – bár éppen a Ferencváros elleni budapesti mérkőzés előtti napokban derült ki, hogy a klub 2024-ig érvényes szerződést szeretne kötni játékosával, amelybe betenne egy 50 millió eurós kivásárlási záradékot is.

Azt persze nem tudhatjuk, hogy ha Olmo marad a La Masián, vajon eljuthatott volna a Barca felnőttcsapatához. Ő sem tudta, de elébe ment a problémának, és bizonyította a katalánoknak, ami talán soha nem derült volna ki, ha marad a klubnál (és a Ferencváros ellen kedd este a Groupama Arénában mi is láthattuk): elég jó labdarúgó ahhoz, hogy nemzetközi szinten is megállja a helyét, sőt, csapata vezéregyénisége legyen.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) 0–4 (0–1)

Budapest, Groupama Aréna, 19 356 néző. Vezette: Buquet (francia)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Heister, 71.), Nguen (Varga R., 65.) – Szihnyevics (Boli, 84.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac – Moro, Ademi (Gojak, 69.), Dani Olmo (Situm, 84.) – Hajrovic (Majer, 77.), B. Petkovic, Orsic. Vezetőedző: Nenad Bjelica
Gólszerző: Ademi (16.), B. Petkovic (47.), Dani Olmo (55.), Gojak (79.)
Kiállítva: Civic (69.)

Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 5–1-es összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik