Köteles tizenegyest védett, csapata pontot mentett a Chelsea ellen

Vágólapra másolva!
2011.11.01. 22:39
null
Köteles helytállt a Chelsea ellen, 11-est is hárított (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának 4. fordulójában idegenben lépett pályára az első két helyen álló csapat, a Chelsea Genkben, a Bayer Leverkusen pedig Valenciában. A Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót is foglalkoztató belga Genk pontot rabolt a Chelsea-től úgy, hogy a magyar kapus büntetőt védett, a Valencia pedig létfontosságú három pontot szerzett.

GENK–CHELSEA

A Genk a túlélésért küzdött a hétvégén az Arsenal által szétcincált Chelsea ellen. A Tőzsér, Köteles kettőssel felálló hazai csapat edzője, Mario Been bátor játékot ígért, míg a kézműtéten átesett Didier Drogbát nélkülöző Chelsea-menedzser, André Villas-Boas szintén gólra törő futballt ígért – már csak azért is, mert egy Leverkusen-pontszerzés és csapatának sikere máris továbbjutást ért volna számukra.

A mérkőzés első negyede nem sikerült éppen mozgalmasra, de igyekezett meglepni a londoniakat a Genk, még ha kevéske sikerrel is. A tudáskülönbség szép lassan kidomborodott, és átvette a kezdeményező szerepet a Chelsea.

A 26. percig bírta a Genk: Fernando Torres kényszerítőzött Ramiresszel, aki betört a 16-oson belülre, és az ötös jobb sarkáról a kivetődő Köteles lábai között a hosszú sarokba helyezett: 0–1.

A gól után sem váltott vissza a Chelsea, amelynek agresszív középpályás letámadásával, gyors ritmusváltásaival nem tudott mit kezdeni a belga csapat; és Kötelesnek többször is mentenie kellett a londoniak próbálkozásait, amelyekben Ramires és Torres járt az élen. A legközelebb a gólszerzéshez csapattársa, Anthony Vanden Borre járt, aki a 35. percben pár centiméter híján egy ravasz öngólt pörgetett az ötösről, öt perc múlva pedig David Luiz lőhetett büntetőt Thomas Buffel kezezése miatt, de a magyar kapus egy villámgyors vetődéssel kikapta lövését a jobb sarokból!

A fordulás után nem sokkal Tőzsér került lövőhelyzetbe a 16-os előtt, de inkább oldalra passzolt, Kevin De Bruyne löketét pedig védte Petr Cech. Pár perccel később már 100 százalékos ziccert kellett hárítania a sapkás kapuvédőnek, aki tökéletesen helyezkedve mellel védett Kennedy Nwanganga hat méterről eleresztett próbálkozásánál (körülbelül így kellett volna kijönnie Kötelesnek az első találatnál). Szemmel látható módon a hármas sípszót várták az angolok, és ennek meg is lett az eredménye, mert a 61. percben Fabien Camus bal oldali beadását a védőktől visszafelé ellépő Jelle Vossen a kapu közepébe rúgta: 1–1.

Be is küldte a kilátástalanná fordult Chelsea-játékra gyógyszerként Frank Lampardot, Daniel Sturridge-et és Juan Matát Villas-Boas, de örök tanulság, hogy még a legnagyobbaknak is nehéz felpörögniük, ha hosszú percekre leülnek. Azért láthattunk tőlük egy Raul Meireles-fejest, amelyet ölbe kapott Köteles, majd Lampard belsőzte két méterre a kaputól mellé Sturridge beadását, aztán egy Sturridge-bombát kapott ki a léc alól a magyar fiú.

A hajrában előbb a 17 éves Anthony Limbombe hagyott ki egy helyzetet, majd Florent Malouda pörgette el a labdát a nem a legjobban kijövő Köteles mellett, ám Anele Ngongca menteni tudott a gólvonalról, így maradt a döntetlen – ismét magyar főszereplője volt a Genk BL-sikerének.

VALENCIA–BAYER LEVERKUSEN

A Valencia kulcsfontosságú összecsapásra készült a Bayern Leverkusen ellen, abban a tudatban, hogy egy pontvesztés elfújja a spanyolok továbbjutási álmait. A „gyógyszergyáriak” edzője, Robin Dutt szerint úgy álltak a mérkőzéshez, mintha a finálét vívnák a sorozatban.

Nos, ha így történt volna, a BL-döntők leggyorsabb gólját regisztrálhattuk volna, hiszen alig igazította meg a kezdés után csinos orrvédőjét a Bayer-vezér Michael Ballack, amikor kapusa, Bernd Leno egy hazaadást teljesen váratlanul a 16-os előtt ólálkodó Jonashoz passzolt, aki 18 méterről kilőtte a jobb alsót: 0–1.

Mi tagadás, láttunk már ennél erősebb lövést is, de ez sem von le semmit a brazil érdemeiből, aki ezentúl a BL történelmének második leggyorsabb találatát jegyzi.

Az övé 10.5, míg a rekorder Roy Makaayé 10.2 másodperc alatt született 2007-ben, a Real Madrid ellen. A németek nem törtek meg (no de mit is várhattunk volna egy német csapattól), és bátor rohamokba kezdtek, amelynek fénypontján a hazaiak kapusa, Diego Alves a gólvonalról kapta ki egy hatalmas vetődéssel Ömer Toprak fejesét.

Az első fél óra környékéhez érve Ballack percei következtek: előbb úgy ütközött kollégájával, Éver Banegával, hogy a Valencia-karmestert le kellett cserélni, majd egy gyengén kivitelezett műesést követő reklamálásért sárgát kapott, viszont a 31. percben bal oldali beívelését gólpasszá emelte egy szépen kivitelezett, öt méterről eleresztett Stefan Kiessling-fejes: 1–1.

A szünet előtt nem sokkal Alves védett egy újabb hatalmasat, ezúttal egy André Schürrle-bombát simogatott a léc fölé, majd a második félidőben is Schürrle ijesztett rá nyitásképpen, de ekkor egy kevéssel célt tévesztett a német.

Továbbra is 16-os környéki lövésekkel operáltak a vendégek, a védelem mögé passzolt keresztlabdákkal a hazaiak. Utóbbi ment jobban: a 65. percben Jérémy Mathieu száguldott el a bal oldalon, középre lőtte a labdát, azt pedig Roberto Soldado az ötösről egy pompás bokamozdulattal a kapuba talpalta – háttal!

A 2–1-re válaszképpen Schürrle talált a kapuba, de les miatt nem adta meg a találatot a játékvezető, a svéd Jonas Eriksson, mint kiderült, tévesen. A 75. percben dőlt el a találkozó, amikor Tino Costa szögletét az ötösről Adil Rami fejelte a hálóba, hóna alá gyűrve a mozdulat közben Lars Bendert: 3–1.

Ezzel a három ponttal életben tartotta továbbjutási reményeit a hazai csapat.

GENK–CHELSEA 1–1
VALENCIA–LEVERKUSEN 3–1
BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
E-CSOPORT
VALENCIA (spanyol)–BAYER LEVERKUSEN (német) 3–1
Valencia, Mestalla. V: J. Eriksson (svéd)
Gólszerző: Jonas (1.), Soldado (65.), Rami (75.), ill. Kiessling (31.)
GENK (belga)–CHELSEA (angol) 1–1
Genk, Cristal Arena. V: Moen (norvég)
Gólszerző: Vossen (61.), ill.Ramires (26.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 4 2 2 9–2 +7 8
2. Leverkusen 4 2 2 5–6 –1 6
3. Valencia 4 1 2 1 5–4 +1 5
4. Genk 4 2 2 1–8 –7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik