Juve: Mandzukicot és Cant is sokkolta a BL-keret kihirdetése

T. I.T. I.
2019.09.04. 22:17
null
Emre Can nem lép pályára ősszel a BL-ben (Fotó: AFP)
A horvát Mario Mandzukic és a német Emre Can egyaránt kimaradt a Juventus Bajnokok Ligája-szezonra nevezett keretéből, így az ősszel nem léphetnek pályára a legrangosabb európai nemzetközi kupasorozatban.

 

Emre Can a hivatalos Twitter-csatornáján reagált a történtekre, kijelentve, hogy nem tehet mást, tiszteletben tartja a Juventus szakmai stábjának döntését, és mindent elkövet azért, hogy a következő időszakban bizonyítson, és visszaszerezze helyét a csapatban. Nem sokkal korábban viszont még jóval feldúltabban nyilatkozott.

„Maurizio Sarri hívott, de egy percig sem tartott a beszélgetésünk. Csalódott vagyok. Ha ezt korábban közlik, távozom. A BL miatt maradtam a Juventusnál, holott a PSG is hívott. Át kell gondolnom a jövőmet” – idézte a goal.com a németet.

Can 2018 nyarán, a Liverpooltól érkezett a torinóiakhoz, az előző idényben 30 bajnokin, összességében 37 tétmérkőzésen jutott szóhoz. A Juventus sajtóhírek szerint korábban a Barcelonának is felajánlotta, némi pénzzel együtt Ivan Rakiticet szerették volna cserébe megszerezni, ám ez az üzlet nem jött össze.

Kevésbé meglepő Mario Mandzukic helyzete. A rutinos horvát támadó esetleges távozása egész nyáron téma volt, előbb a Manchester Uniteddel, majd a Bayern Münchennel hozták össze a sajtóban, de állítólagos magas fizetési igénye miatt egyik csapattal sem sikerült megállapodnia.

Legfrissebb hírek

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 22:46

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

Ezúttal sem bírt az Atalantával a Roma

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 22:41

A Lazio nápolyi győzelmével még közelebb került a bajnoki címhez az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 19:57

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:41

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 22:42
Ezek is érdekelhetik