Torinóban is nyert a Bayern – két német csapat a négy között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.10. 20:33
null
Az első félidőben sokszor nem a labda volt a játék középpontjában (Fotók: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Bayern München Torinóban is legyőzte 2–0-ra a Juventust, így a bajorok 4–0-s összesítéssel jutottak az elődöntőbe, amelyben két spanyol mellett két német csapat lesz. A torinóiak Mario Mandzukic góljáig próbálkoztak, de aztán megtörtek, a hajrában csereként beálló Claudio Pizarro pedig a hosszabbításban még egyszer beköszönt a hazaiaknak – a Bayern a vártnál sokkal simábban vette az olasz bajnok elleni párharcot.

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT TALÁLJA MEG!

A meccs előtti felvezetés során Antonio Conte, a Juventus mestere saját csapatát építési területnek minősítette, a bombaerős Bayernt viszont felhőkarcolónak, ez sokat elárul a torinói várakozásról – vagy mindez csak altatás lenne?

„Az első mérkőzésen megszerzett előny ellenére semmi sem változik a hozzáállásunkban, ugyanúgy állunk hozzá a meccshez, mint múlt kedden. Irányítani akarjuk a találkozót, mint múlt hét kedden, és megpróbálunk győzni Torinóban is” – fogadkozott ugyanakkor Jupp Heynckes, a Bayern München vezetőedzője.

A MÉRKŐZÉS

A Juventusban Stephan Lichtsteiner és Arturo Vidal eltiltott volt, helyükre Simone Padoin és Paul Pogba került a kezdőbe, a Bayern Münchenben Toni Kroos az előző meccsen megsérült, helyére akkor Arjen Robben szállt be, ő most már a kezdő sípszótól a pályán volt, akárcsak Javi Martínez, a múlt héten eltiltott spanyol visszafoglalta helyét a pálya közepén.

A hazaiak fehér-feketében, a vendégek pirosban feszültek neki a meccsnek, a játékvezető a spanyol Carlos Velasco Carballo, a Juventus kezdte a meccset. A Juve gyorsan lövőhelyzetet alakított ki, Vucsinics pattogós lövése után Manuel Neuer ismerkedett a labdával.

Kemény párharcokkal kezdődött a meccs. A 6. percben Chiellini rúgta el a labdát, majd miután ütközött Mandzukiccsal, nagy fájdalmak közepette terült el. A horvát jókora késéssel kapott egy sárga lapot Velasco Carballótól (így kihagyja az elődöntő első meccsét, ha továbbjut csapata), Chiellini némi ápolás után visszatért. Nem sokkal később ismét Mandzukicra szegeződött a figyelem, Ribéry centerezése után a horvát combjáról pattant a kapu mellé a labda. Még az első negyedórán belül Thomas Müller is a földön maradt egyszer, Leonardo Bonucci pedig ugyancsak egy szabálytalanság miatt részesült kártyás figyelmeztetésben.

Amikor inkább a labdával foglalkoztak a felek, akkor a Bayern tűnt veszélyesebbnek, a Bonucci szabálytalanságát követő jobb oldali beadás után például Daniel Van Buyten maradt le nem sokkal a labdáról, majd egy blokkolt lövésnél Mandzukicot találta lesen a labda.

A 21. percben Robben „adta el” szokásos jobb oldalról történő betörését, ám bal lábas lövése nem jelentett veszélyt a kapura. A túloldalon Claudio Marchisio harcolt ki szabadrúgást kecsegtető pozícióból, a 17 méterre letett labda mögé Pirlo állt, és Neuer ugyan jól helyezkedett, a bombaerős lövés után így is óriási reflexre volt szüksége, hogy védjen.

A félidő közepén Javi Martínez úszott meg egy sárga lapot, miután buktatta Fabio Quagliarellát, csapata pedig egy rendkívül veszélyes helyzetet, amikor Paul Pogba keresztbe lőtt labdájáról Kwadwo Asamoah nem sokkal maradt le. Érdekes, hogy ezekben a percekben mindkét csapat viszonylag gyorsan eljutott az ellenfél tizenhatosáig, de ott vagy túl masszív volt az ellenfél, vagy még véletlenül sem sikerült jól a passz/lövés.

STATISZTIKA
Kapura lövések: 12, ill. 17
Passzok/ebből jó: 353/276, ill. 504/432
Labdabirtoklás: 42, ill. 58 %
Megnyert párharcok: 52, ill. 48 %
Szabálytalanságok: 15, ill. 12
Lesek: 4, ill. 2

Van Buyten a 35. percig bírta a pályán, a meccs elején összeszedett sérülése miatt láthatóan nem bírta tovább – úgy tűnt, a szemével van probléma –, Jérome Boateng állt be a helyére. Jupp Heynckes láthatóan nem örült neki, hogy váltania kell. A 39. percben Gianluigi Buffon bizonyította, hogy nincs David Alaba-fóbiája: az osztrák ezúttal is fura röppályát bejáró lövéssel kínálta meg a kapust, ám a világbajnok kapuvédő látványos vetődéssel mentett. Nem sokkal később Vucsinics előtt adódott lehetőség, de a montenegrói a hirtelen jött labdát nem tudta megfelelő erővel a kapu felé irányítani.

A második játékrész Juve-helyzetekkel indult: Pirlo másodszor végezhetett el szabadrúgást, ezúttal megpattant a lövése, ám Neuer a helyén volt. Nem sokkal később azonban valószínűleg már ő is tehetetlen lett volna, ha Quagliarella próbálkozásánál néhány centivel a jobb kapufa másik oldalán megy el a labda, így azonban megúszta a Bayern.

Az 57. percben megpezsdült a játék, és a váratlanul (nagyon) előremerészkedő Chiellini került majdnem ziccerbe, ám hosszan vette át a labdát, majd elesett a védője mellett, a másik oldalon viszont rögtön kihasználta a védelem fellazulását a Bayern, Robben került lövőhelyzetbe, 17 méterről tekert, ám a labda a jobb oldali kapuról kivágódott. Buffon esélytelen volt.

A 64. percben már nem volt szerencséje a torinóiaknak: Robben jobb oldali szabadrúgása után a müncheniek érkeztek a legjobban a szabadrúgásra, Javi Martínez akrobatikus lövését nagy bravúrral még védte Buffon, Mario Mandzukic közeli csukafejese ellen viszont már nem volt mentség. Gyakorlatilag ekkor eldőlt a párharc, hiszen a Juventusnak négy góllal kellett volna válaszolni... 0–1

A labda nem látszik, de a lényeg sejthető: Mandzukicról lemaradtak a hazaiak
A labda nem látszik, de a lényeg sejthető: Mandzukicról lemaradtak a hazaiak
Gólöröm bajor módra
Gólöröm bajor módra

Nem sokkal a gól után Müller közel járt hozzá, hogy újabb szöget verjen a torinói koporsóba, de a labda kissé fölé szállt. Antonio Conte Alessandro Matri és Mauricio Isla, kisvártatva pedig Emanuele Giaccherini harcba küldésével próbálkozott a lehetetlennel, ám ez sem javított azon a helyzeten, hogy az elengedhetetlen harci tűz hiányzott a szemekből.

Müllernek másodszorra sem sok hiányzott hozzá, hogy növelje az előnyt, ám lapos lövése nem sokkal elkerülte a bal alsó sarkot. Egyre lassabbá vált a játék, amit a biztonsági passzok mellett a cserék is lassítottak. Robben ugyanakkor természetesen nem állt be a sorba, ha hozzá került a labda, már csak azért is megpróbálkozott a gólszerzéssel, nem is hiányzott neki sok a 88. percben, de Buffon kitolta a lövését. Így is jutott még egy gól a találkozóra: a 91. percben Schweinsteiger passza után a csereember, Claudio Pizarro rúgta a labdát Buffon mellett a hálóba.

A Bayern München Torinóban is nyert, és 4–0-s összesítéssel bejutott az elődöntőbe!

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

JUVENTUS (olasz)–BAYERN MÜNCHEN (német) 0–2 (0–0)
Torino, Juventus Arena, 40 823 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)
JUVENTUS: Buffon – Bonucci, Barzagli, Chiellini – Padoin (Isla, 69.), Pogba, Pirlo, Marchisio (Giaccherini, 79.), K. Asamoah – Vucsinics, Quagliarella (Matri, 66.). Vezetőedző: Antonio Conte
BAYERN: Neuer – Lahm, Van Buyten (J. Boateng, 35.), Dante, Alaba – Javi Martínez, Schweinsteiger – Robben, Th. Müller, Ribéry (Luiz Gustavo, 80.) – Mandzukic (C. Pizarro, 83.). Vezetőedző: Jupp Heynckes
Gólszerző:
Mandzukic (64.), C. Pizarro (91.)
Továbbjutott:
a Bayern München, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik