Juhászék és Komanék sem jutottak be a csoportkörbe

Vágólapra másolva!
2010.08.24. 23:38
null
A Werder a 93. percben még kiesésre állt a Sampdoria ellen idegenben, végül mégis a németek örülhettek továbbjutásnak (Fotó: Action Images)
Címkék
Rosszul sikerült a két magyar légiós, Juhász Roland és Koman Vladimir csapatának Bajnokok Ligája-találkozója a selejtező rájátszásának visszavágóján. A belga Anderlecht hiába állt fel 0–2-ről a hazai visszavágón, és jutott el a hosszabbításig, végül tizenegyespárbajban búcsúzott a szerb Partizan Beograddal szemben. A Sampdoria a 93. percig nyerő helyzetben volt, de végül túlórára kényszerült, amelyben elbukott a német Werder Bremen ellenében. Az izraeli Hapoel Tel-Aviv az osztrák Salzburgot, a portugál Braga a spanyol Sevillát búcsúztatta a legrangosabb európai kupasorozattól.

ANDERLECHT–PARTIZAN BEOGRAD

Juhász Rolandék számára adva volt a helyzeti előny a hazai visszavágó előtt, legalábbis az idegenben elért 2–2-es döntetlenből kiindulva erre lehetett számítani. A szerbek azonban másként gondolták. Nagyon szervezett és motivált játékot mutattak be, védelmük ritkán engedte veszélyes területre a belga játékosokat, és helyzetig a hazai akciókat.

Nagy segítség volt a belgrádiaknak, hogy Cléo a 15. percben betalált – egy szöglet utáni fejesből volt eredményes –, méghozzá nem érdemtelenül. Az idő onnantól kezdve a vendégeknek dolgozott, a házigazdákat pedig szorította: helyzeti előnyük fertályóra alatt semmivé vált. A szünetig akart, támadott az Anderlecht – a védelmet biztosító Juhász Rolandnak, aki kezdőként kapott lehetőséget, és végig a pályán is maradt, semmi dolga nem akadt –, de igazán veszélyes helyzete abból adódott, hogy az amúgy magabiztos Ilics kapus hasra vetődött egy távoli lövésnél, és a labda kevéssel a kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A szünet előtt egyértelmű kiállítást úszott meg a Partizan: a tizenhatos előtti előreívelésnél Sztevanovics a levegőben szállva alkarral csúnyán tarkón vágta ellenfelét, de megúszta a piros lapot, csak sárgával honorálták tettét, ami egyrészt abszolút szándékos, másrészt látványos volt. Mégis kegyelmet kapott.

A fordulás után Cléót találta tökéletesen üresben egy jobb oldalról kapu elé ívelt labda (hogyan feledkezhetett meg ennyire a komplett hazai védelem az első gól szerzőjéről?), s a suta mozdulattal meglőtt labdája végül szerencsés pattanást követően a hazai kapuban kötött ki.

Ezt követően kockáztatnia kellett az Anderlechtnek, erőfeszítéseit tizenegy perccel később eredmény koronázta: egy bal oldali beadást Lukaku csúsztatott szintén szerencsésnek bizonyuló mozdulattal a szerbek kapujába. Juhász Roland ebben az időszakban már a védővonalat elhagyva középpályásként serénykedett, létszámfölényes helyzethez juttatva a hazaiakat. De még mindig kellett egy gól az Anderlechtnek legalább a túlórázáshoz. Ehelyett viszont Proto védett egy bravúrosat, mert az 1–3 bizony nagyon rosszul jött volna a vendéglátóknak.

Gillet egy jól eltalált távoli lövéssel a 71. percben egalizált, majd három perccel később Lukaku már a vezetést is megszerezte, bár utóbbi találatot – tévesen – lesállás miatt érvénytelenítették. Maradt a döntetlen. Az Anderlecht támadásban maradt, érett a győztes gólja, de az leginkább Juhász lábában maradt benne: a magyar középhátvéd egy akciót kísérve kapott ziccerben jó ütemű, pontos passzt, de kapásból kapura küldött, nyolcméteres lövése kevéssel a bal alsó mellett suhant el. Jöhetett a hosszabbítás.

Miután a belgák mezőnyfölénye ebben meddőnek bizonyult, tizenegyesekre került sor. Az Anderlecht első két rúgója, Suárez és Biglia az égbe lőtte a labdát – nagy esélyt kapott a Partizan, de azért a szerb lábak is megremegtek. Az utolsó pár előtt 2–2 volt az állás, csakúgy, mint a két találkozón. Az utolsó rúgók közül Sztankovics értékesítette a sajátját, ellenben Boussoufa, a rossz hazai hagyományokat folytatva, szintén a lelátót vette célba: kiesett az Anderlecht!

SHERIFF–FC BASEL

A hazai egygólos győzelem viszonylag visszafogott előnynek tűnik egy nemzetközi kupamérkőzésen, nem így gondolta ezt a svájci Basel, amely különösebb gond nélkül idegenben is le tudta gyűrni a moldovai Sheriffet. A kettős győzelem, ráadásul kapott gól nélkül, kétséget sem hagyott arra nézve, melyik együttes képviseli a nagyobb játékerőt és érdemli meg jobban a BL-csoportkörben való szereplést.

HAPOEL TEL-AVIV–SALZBURG

Az izraeli Hapoel Tel-Aviv idegenbeli győzelmében és pluszban szerzett három góljában bízhatott leginkább a hazai visszavágón az osztrák Salzburg ellen. A vendégek egy szünet előtti öngóllal mégis szépen tudtak volna búcsúzni, és a hajráig izgalmakat csempésztek a találkozóba, akkor azonban egyenlítettek a vendéglátók, és kiejtették az osztrák bajnokot.

SAMPDORIA–WERDER BREMEN

A Sampdoria kétgólos hátránnyal (1–3) várhatta a Werder Bremen elleni genovai visszavágót, de Pazzini tett arról, hogy a kezdés után 13 perccel már az olaszok érezzék magukat nyeregben. A gyorsan kétgólos hátrányba és immár a kiesés szélére sodródó Werder felébredt, és nyílt csatába bocsátkozott. A találkozón sok volt a szabálytalan megmozdulás, nem volt könnyű dolga a meccset vezető Kassai Viktornak. A színészkedéssel megspékelt, így igencsak véleményessé váló ütközések után mindkét fél részéről folyamatos volt a reklamálás, de a magyar játékvezető határozottan foglalt állást, ami idővel elvette a kedvét a játékosoknak a műbalhéktól.

Pazzini a 45. percben igen közel volt a mesterhármashoz, de Fritz a gólvonalon biztosítva a mezőnybe vágta az olasz támadó szöglet utáni fejesét. A második félidőben a németek próbáltak irányítani, de miután az olaszok gyorsan és veszélyesen visszakontráztak, ez óvatosságra intette őket. Aztán a hajrában Cassano jó ütemben érkezett egy jobb oldali centerezésre, és úgy nézett ki, eldöntötte a találkozót, valamint a továbbjutást. Egészen a 93. percig ez volt a helyzet, akkor Rosenberg bátor egyéni vállalkozásról tett tanúbizonyságot, amikor húsz méterről, a jobbösszekötő helyéről megcélozta a hazai kaput. Labdája a hálóban kötött ki – túlóra!

A hosszabbítás német helyzettel indult: Marin a kapufát találta telibe. A 100. percben Pizzaro nem kegyelmezett: jó ütemű támadás végén üresben vezethette rá a hazai tizenhatosra a labdát, majd nagy erővel, védhetetlenül kilőtte a bal alsót. Másodperceket kellett volna kibekkelnie a Sampdoriának a csoportkörhöz, így viszont húsz perce maradt a továbbjutást jelentő két gólhoz, ami egy padlóra került csapattól valóságos bravúr lett volna. Nem is sikerült. A németek ekkor már uralták a játékot, és nem adtak támadási felületet az olaszoknak.

A hazai csapatban Koman Vladimir végig a kispadról nézhette csapata búcsúját.

SEVILLA–BRAGA

A portugál Bragának a hazai 1–0-s siker is elégnek bizonyult a spanyol Sevilla elleni visszavágón a továbbjutáshoz. Ráadásul a hazaiak helyzetét kifejezetten reménytelenné tette, hogy az 58. percben a vendégek már 2–0-ra vezettek. A spanyol együttesben azonban volt erő az egyenlítésre, de egy perccel később Lima révén a vendégek visszavették a vezetést, majd ugyanő a 90. percben már a mesterhármasát ünnepelhette, amely végképp eldöntötte a továbbjutást. A Spanyol Szuperkupa visszavágóján gyengén muzsikáló Sevilla újabb fontos mérkőzésen mondott csődöt, ami esetében nehéz szezont sejtet.

 BAJNOKOK LIGÁJA

          SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓK

           BAJNOKCSAPATOK ÁGA

 
Sheriff (moldovai)–FC Basel (svájci) 0–3 (Streller 74., Frei 80., 87.)
Továbbjutott: a Basel, 4–0-val  
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Salzburg (osztrák) 1–1 (Zahavi 90., ill. Douglas 42. – öngól)
Tj: a Hapoel, 4–3-mal  
Anderlecht (belga)–Partizan Beograd (szerb) 2–2 (Lukaku 64., Gillet 71., ill. Cléo 15., 53.) – 11-esekkel 2–3
Tj: a Partizan Beograd, 4–4-gyel, 11-esekkel  
          NEM BAJNOKCSAPATOK ÁGA  
Sampdoria (olasz)–Werder Bremen (német) 3–2 (Pazzini 8., 13., Cassano 85., ill. Rosenberg 93., C. Pizzaro 100.) – h. u.
Tj: a Werder, 5–4-gyel 
Sevilla (spanyol)–Braga (portugál) 3–4 (Fabiano 60., Navas 84., Kanouté 91., ill. Matheus 31., Lima 58., 85., 90.)
Tj: a Braga, 5–3-mal  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik