Irónia nélkül – Bodnár Zalán jegyzete

Vágólapra másolva!
2020.09.30. 22:36

„Most szép lenni magyar futballszurkolónak!”

Ha ez a 48-as toborzódal címéből (Most szép lenni katonának) átköltött mondat az elmúlt évtizedekben valahol elhangzott, a társaság azonnal tudta, hogy iróniáról van szó, és a válasz mindig harsány röhögés volt. Közelítünk ahhoz, hogy immár nevetés nélkül lehessen kimondani. A Ferencváros most jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára, amelyben magyar csapat csak kétszer járt, legutóbb is tizenegy éve. A Mol Fehérvár egyetlen lépésre, egy belgiumi sikerre (akár tizenegyesekkel) van attól, hogy bejusson az Európa-liga csoportkörébe. A selejtező során a Fradi elbúcsúztatott egy korábbi BEK-győztest (Celtic), a Fehérvár pedig egy korábbi kétszeres BEK-döntőst (Reims). Ha a székesfehérváriak is sikerrel vennék az utolsó akadályt, egyszerre két magyar klubcsapat szerepelne az európai kupák főtábláján, erre pedig még sohasem volt példa.

A magyar válogatott nemrégiben nyert Törökországban, és csak szoros csatában kapott ki a vb-negyeddöntős Oroszországtól, de ennél persze fontosabb, két lépésre van attól, hogy kijusson a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra. És ha már magyar rendezés: épp a napokban adott otthont Budapest az európai Szuperkupa-meccsnek, a járvány ellenére több mint 15 ezer néző láthatta a Puskás Arénában a világ jelenlegi legjobb csapata, a Bayern München győzelmét.

Ha valami, ez nyilván árnyékot vethet a csodásnak ígérkező magyar futballőszre. Ez az átkozott vírus! Nyilván egy világjárvány sohasem jöhet jókor, mégis kitolásnak érezhetjük, hogy miatta a Ferencvárosnak a szurkolótábora nélkül kellett lejátszania a BL-selejtezősorozatot, és könnyen lehet, hogy ugyancsak zárt kapuk mögött kell fogadnia a Real Madridot, a Liverpoolt, a Juventust vagy bármelyik nagycsapatot, amelyet a csütörtöki sorsolás ellenfélül rendel; hogy a Szuperkupa lehetett volna telt házas népünnepély is (igaz, ha nincs a járvány, Portóban rendezték volna); hogy ha az esetleges bulgáriai győzelem után összejönne a magyar–román az Eb-kijutásért, félő, azt is nézők nélkül kellene lejátszani. És persze még azt sem tudjuk, mi lesz az Eb sorsa.

De bár már ott tartanánk! Mert bárhol rendezik, akármikor, bármilyen körülmények között, ha kijutunk, biztos, hogy jó lesz magyar futballszurkolónak lenni.

Minden irónia nélkül.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik