Ikszelt, de csoportelsőként továbbment az Inter

Vágólapra másolva!
2011.11.22. 23:10
null
Cambiassóék egy pontot szereztek a Trabzon vendégeként (Fotó: Action Images)
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája 5. fordulójának B jelű kvartettjében az Internazionale 1–1-es döntetlent játszott a Trabzonspor otthonában, ezzel biztosan csoportelsőként végez. Az már korábban eldőlt, hogy az Inter a csoportjából továbblép, hiszen a másik találkozón a Lille 2–0-ra legyőzte a CSZKA Moszkvát.

TRABZONSPOR–INTERNAZIONALE 1–1

A találkozót érezhetően a hazaiak kezdték motiváltabban, azonban komolyabb gólszerzési lehetőséget nem tudtak kialakítani Júlio César kapuja előtt. A túloldalon azonban már az első helyzetét kihasználta az Inter, Ricky Álvarez kényszerítőzött Diego Militóval, majd az ötös sarkától a jobb alsó sarokba gurította a labdát. 0–1

A hazaiakat kicsit megfogta a gól, azonban nem adták fel, és Halil Altintop találatával ki is egyenlítettek még az első félidőben (a labda megpattant Lúción, így Júlio Césarnak esélye sem volt védenie). 1–1

A második félidőben is hasonlóan kiegyenlített volt a játék, mint az első félidőben, gól azonban már nem született (pedig mind a két együttes előtt adódott komoly gólszerzési lehetőség), amivel egyértelműen a vendégek lehetnek elégedettebbek.

Az Inter a Lille győzelmével már biztosan bejutott a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába.

CSZKA MOSZKVA–LILLE 0–2

Az első félidőben a Lille kezdett aktívabban, Mathieu Debuchy mintegy hat méterről, félfordulatból telibe trafálta a keresztlécet. Később kiegyenlítettebbé vált a találkozó, gól azonban nem született a játékrészben.

A fordulás után négy perccel megszerezte a vezetést a Lille: jobb oldali beadás kereste Moussa Sowt, a szenegáli csatár csak lekezelni tudta a labdát, ekkor érkezett Vaszilij Berezuckij, aki 13 méterről a saját kapujába emelte a labdát (0–1).

Negyedórával később kétgólosra növelte előnyét a francia gárda: Eden Hazard zseniálisan löbbölt Joe Cole-hoz, aki mintegy hét méterről elpöckölte a labdát a kimozduló kapus mellett, és a jobb oldali kapufáról kipattanó labdát Moussa Sow kotorta a kapuba (0–2).

Franciaországban szintén 2–0-ra vezetett a Lille, ám azon a meccsen a CSZKA egyenlíteni tudott, Moszkvában azonban ez nem sikerült az oroszoknak, így francia riválisuk pontszámban beérte őket.

TRABZONSPOR–INTER 1–1 ÉS CSZKA MOSZKVA–LILLE 0–2

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
TRABZONSPOR (török)–INTERNAZIONALE (olasz) 1–1
Trabzon, Hüseyin Avni Aker Stadion, 21 611 néző. Vezeti: Atkinson (angol)
Gólszerző: Halil Altintop (23.), ill., Ricky Álvarez (18.)
BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT
CSZKA MOSZKVA (orosz)–LILLE OSC (francia) 0–2
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 19 100 néző. Vezette: Královec (cseh)
Gólszerző: V. Berezuckij (49. – öngól), Sow (64.)
AZ ÁLLAS
1. Internazionale 5 3 1 1 7–5 +2 10
2. Trabzonspor 5 1 3 1 3–5 –2 6
3. Lille 5 1 2 2 6–6 0 5
4. CSZKA Moszkva 5 1 2 2 7–7 0 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik